Az elhatározás megszületett. Elindulok, aztán majd menet közben úgyis érezni fogom, hogy bírom-e. Tokodon még mindig kiszállhatok. A szállást fél 8 körül hagytam el. Még elintéztem a pecsételést és beugrottam a kisboltba kaját venni, majd visszatérve a kékre, nekiveselkedtem az utolsó etapnak.

Az erdőből kiérve szántóföld mellett haladt hosszan a kék. Innen jól látszott, mi vár rám a következő nap. A még távolról is hatalmasnak tűnő Nagy-Gete kihívást tartogató tömbje elbizonytalanított, hogy képes leszek-e ilyen fáradtan megmászni a rettegett hegyet.

Továbbra is hétágra sütött a Nap, s a lágyan fújó szélben hirtelen gyermekkoromból származó emléktöredékek villantak be, melyek csak felerősödtek, ahogy behunytam a szemem és békésen hagytam, hogy a napsugarak cirógassák az arcomat. (Ez az érzés későbbi túráim során is többször előfordult.)

Reggel indulás előtt még átszaladtam a boltba útravalót venni magamnak. Miután összekészülődtem, ismét átbattyogtam a falun, ami a talajmenti párában igazán bájos látvány volt. Egy jó darabon még aszfalton vezetett az út, mire végre betért az erdőbe. Ahogy haladtam egyre beljebb, úgy lett egyre…

A faluban biztonságban éreztem magam, annál is inkább, mivel az egyik ház kerítésére ki volt írva, hogy: „Ebben az utcában szomszéd vigyázó szolgálat működik!” Ez igazán megnyugtató volt még nekem is. Hosszasan gyalogoltam, most már sokkal kényelmesebben, mint eddig. Lassan kiértem a településről, s…

Kelenföldről indultam a fél 8-as vonattal, kényelmes tempóval tervezve a napot. Már ott kiszúrtam magamnak egy fiatal férfit (nem azzal a célzattal). Fehér ing, vajszínű nadrág, barna velúrbőr cipő, bőr irattáska, benne egy szál vörös rózsa kis rezgővel. Mellzsebében fehér mezei virág díszlett.…

Az erdőbe bekandikáló Nap gyönyörűen beszínezte a fák leveleit és mivel ezen a szakaszon már nem volt akkora tumultus, még élvezni is tudtam a látványt. Az egyik széles panorámát kínáló szakaszon leültünk egy kidőlt fára és elkészítettük a közös, már fáradt szelfinket.

A Szabó-köveknél biciklis fiúk állták az utat. Ugyan látták, hogy Ágival fotózni szeretnénk, mégis úgy álltak a kép közepén, mintha földbe gyökerezett volna a lábuk. Nem vártuk meg, amíg észbe kapnak, igyekeztünk tovább. Innen már nem volt sok hátra a kilátóig, bár az a nem sok elég kemény volt.

Találtunk egy érdekes sziklát, ahová Ági föl is mászott nagy örömmel. Linda itt le tudott előzni minket, így volt némi sikerélménye. Tovább mentünk kényelmes tempóban. Ismét megelőzött bennünket egy fiúcsapat, de nem foglalkoztunk egymással. Kis idő múlva a fák közül nyílt egy nagyon kevés kilátás,…

Júliusban megkezdett túránk folytatását csak mostanra tudtuk összehozni Ágival és Lindával. Nélkülük nem akartam menni, mivel megígértem nekik, hogy együtt folytatjuk, tekintettel arra, hogy olyan jól érezték a múltkor magukat. Pedig ha tudtuk volna, mi vár ránk, valószínűleg mindhárman azt mondtuk…

A mészégetőtől csodás panoráma nyílik a közeli Bakonybélre, s aki nem olyan rest, mint én, az a közeli magaslesből is megnézheti a kilátást. Én inkább elindultam a jól megérdemelt kávém felé. Közvetlen a falu határában a Gerence patakon átkelve jutottam el a Vadszőlő Étterembe, ahol augusztusban már…

A völgy alján jóval hűvösebb volt, mint odafönt, de kit érdekelt, amikor ez alatt a pár száz méter alatt annyi csodát láttam, amennyi akár egy életre is elég lenne? Ismét elveszve az időben alaposan magamba zártam a látványt és az érzést. Igen, az ilyenek miatt szeretem a túrázást, az erdőt. Autóval…

Reggel, elkerülve a két és fél órás utazást, illetve a késői indulást, korán indultam el, így viszont nem Kislődre, hanem egyből Városlőd központjába érkeztem, innen kezdtem aznapi menetelésemet, de talán bocsánatos bűn, hogy a két település közötti kb. 2 km-es szakaszt kihagytam a gyaloglásból.

A falu szélén található a Csárda-hegyi őskarszt. A kék jelzés itt halad el, így azt a 10 méter kitérőt igazán megéri. Nem olyan nagy, mint amire a beszámolókból számít az ember, viszont érdekes. Érdemes több időt rászánni, mint amennyit én szántam rá és végigjárni a tanösvényt.

Továbbra is bőgtek a szarvasok, több is volt, mert hol innen, hol onnan jött a hang. Igyekeztem minél halkabban, minél észrevétlenebbül haladni, nehogy összetörjem ezt a varázst. A csodát végül nem én törtem meg, hanem egy kerítés, melyen keresztül létra vezetett a túloldalra.

Reggeli után elbuszoztam Nagyvázsonyig és a már ismert útvonalon indultam meg a vár felé, ahol a napi túrám kezdődött. A faluból kiérve a műút mentén haladtam hosszan. Szerencsére nem volt nagy forgalom. Az egyik kisteherautóból két srác integetett nekem vidáman, dudálva. Most vagy tetszettem nekik,…

Miután kellően kinézelődtem magam, elköszöntem a nyugdíjasoktól és tovább indultam Nagyvázsony felé. Széles nyiladékon, őszi kikericsekkel körbevéve vezetett az út. Szemben a következő napi uticélom, a Kab-hegy látványa kísért végig. Ennek köszönhetően, na meg, hogy táblát, jelzést nem láttam, a…

Laza sétával értem Balatonhenyére, bár azért annyira nem henyéltem. A település központjában pecsételtem, majd fölfelé indultam a faluból kifelé. Itt kellemesen melengetett a Nap, s miután egy tisztásra értem, le is vettem végre a pulóvert magamról. Nemsokára véget ért a mezőn a séta, de még mielőtt…

Éjjel úgy aludtam, mint a bunda. Nem ébredtem fel semmire, reggel pedig kipihent voltam és nem fájt semmim. Összeszedtem magam, megreggeliztem és újfent célba vettem a buszpályaudvart. Kicsit hűvös volt, némiképp fáztam a vékony kis pulóveremben. Természetesen kizárólag ujjatlan pólókat csomagoltam…

Csobáncról ideje volt elindulnom. Még mindig messze volt a cél. Szerencsére lefelé már kényelmesen járható úton haladtam. Ismét szőlők mellett gyalogoltam, mint már oly sokszor. Aztán nem bírtam tovább. Úgy csalogattak a piros szőlőszemek, hogy lehetetlenség volt ellenállni nekik és egy egész…