Az erdőbe bekandikáló Nap gyönyörűen beszínezte a fák leveleit és mivel ezen a szakaszon már nem volt akkora tumultus, még élvezni is tudtam a látványt. Az egyik széles panorámát kínáló szakaszon leültünk egy kidőlt fára és elkészítettük a közös, már fáradt szelfinket.
Sokáig nem hagytam magunkat pihenni, mert már 3 óra körül járt az idő és az útnak még épp csak a felén voltunk túl. Ahol lehetett, igyekeztem gyorsabb lépésekre bírni a csajokat. A Fultán-keresztet már negyed 4 után értük el és még az is fényévekre volt Nógrádtól.
A 700 méteren található keresztet Fultán János erdőőr emlékére emelték, akit orvvadászok gyilkoltak meg ezen a helyen az 1800-as évek végén. A történet szerint egyik éjjel Fultán János fatolvajokra várt a réten. Amikor meglátta a két embert, rájuk kiáltott. Verekedés alakult ki az őr és a tolvajok között, aminek végén az őrt agyonütötték. Másnap itt találtak rá a testére. Az eset emlékére először fa-, később kőkeresztet állítottak a tisztáson.
Nagyon lassan haladtunk, de miután a fáradtság miatt Linda lankadó figyelme azt eredményezte, hogy másodszor is majdnem kitörte a bokáját, végül én utasítottam lassabb menetelésre a csapatot. Öröm az ürömben, hogy ezúttal sem történt nagyobb baj. Először egy kicsit kellemetlenül érezte magát Linda, de ahogy folyamatosan ráhelyezte a súlyát a lábára, nem volt gond. Nem akartam, hogy baleset történjen, így a köves, bokatörő szakaszokon behúztuk a kéziféket. Változtattam a sorrendünkön is. Ági ment továbbra is elöl, én pedig Lindát felügyelve közvetlenül mögötte haladtam, hogy legalább azonnal észre vegyem, ha valami baj történne. Ez a felállás először egy picit zavarta Lindát, de ebből nem engedtem, így valószínűleg megnyugodott. Inkább menjünk a sötét erdőben, minthogy bárki balesetet szenvedjen. Még térerő se nagyon volt, segítséget se tudtunk volna hívni.
Ahogy haladtunk egyre lejjebb, úgy csöndesedett el az erdő. Még a szél zúgása sem jutott el hozzánk. A lányoknak is feltűnt ez a fájó csend, és kifejezetten kérték, hogy álljunk meg egy picit, had hallgassák. A kövek lassanként eltűntek a lábunk alól és jól járható, kényelmes ösvényen talpaltunk tovább. Megnéztem a telefonomon az időt (már fél öt körül járt) és az applikációt, ami azt mutatta, hogy még úgy 5-6 km-re vagyunk Nógrádtól. Ez az addigi tempónkkal még legalább 3 órányi járást jelentett, aminek sötétben való erdei botorkálás lett volna a vége. Előszedtem hát képzeletbeli ostoromat és a kényelmes ösvény adta ideális lehetőségeket meglovagolva elkezdtem hajtani a lányokat. Ezzel egyidőben megriogattam őket azzal is, ha ránk sötétedik az erdőben, akkor nehezített pályán fogunk játszani. Természetesen felhívtam a figyelmüket a térség előnytelen közlekedésére és az abból fakadó falubéli hosszú várakozási időre is. Mindezektől kellőképpen megrettentek és végre elkezdtünk normális tempóban haladni. Az már egyértelmű volt, hogy a ¾ 6-os vonatot akkor sem érjük el, ha innentől futunk, de legalább a következő vonatra van esélyünk felszállni.
Megdicsértem a csajokat, hogy milyen ügyesek és jól haladunk, de valamivel később kezdtek visszalassulni. Itt újból megcsapkodtam az ostorommal őket, de most már rá sem hederítettek. Elöl mentem, így adva meg az alapsebességet, de egyre nagyobb lett a távolság közöttünk.
Ezt a távolságot az erdő vége szorította ismét össze. A távolban feltűnt Nógrád vára. Hallelujah! Megmenekültünk. Nagy baj már nem érhet. A Nap már alábukott a hegyek mögött, bár még adott kellő fényt lemenő sugaraival. A település előtti nagy mezőn majdnem rossz irányba mentünk, a jelzés nem volt egészen egyértelmű, így a kaszálón átvágva kellett visszatérnünk a helyes útra. Nem lett volna baj a másik úttal sem, kivéve, hogy az még több száz méter plusz kitérőt jelentett volna. Innen már nem kellett úgy rohannunk, fél óránk volt a vonat érkezéséig, tehát kényelmesen sétálhattunk be a vasútállomásra. Én gyorsan pecsételtem még a szürkületben, aztán leültünk egy padra és jólesően megpihentünk, amíg várakoztunk. Idővel egyre többen érkeztek a vonathoz, ami nagyjából időben meg is jött. Kis piros, két vagonnal. Jutott hely, de fél órát rázott minket. Olyan érzés volt, mintha egy shakerben ültünk volna. Jobbra-balra, föl és le. A lányok rosszulléttel határos kimerültséggel néztek ki a fejükből. Hosszú volt a nap, rengeteget gyalogoltunk, nagy szinteket küzdöttünk le, de azért büszke vagyok rájuk, hogy megcsinálták. Az pedig külön jólesik, hogy máskor is szeretnének velem jönni.
A nógrádi várat ugyan esélyünk sem volt megnézni, de ott lesz az még akkor is, amikor legközelebb erre járunk. Megbeszéltük, hogy áprilisban folytatjuk a túrát, addig pedig bőven megszerezhetik a most még hiányzó kondit, hogy legközelebb már ne csak kínlódás legyen a kirándulás, hanem csakis élmény.
Lépések száma: 40247, megtett távolság: 30,78 km, átlagsebesség: 2,94 km/h, elégetett energia: 2511 kcal
