2022-ben 70. születésnapját ünnepli az Országos Kéktúra mozgalom. 1952-ben a Lokomotív Turista Egyesület (anno még Lokomotív Sportkör Természetjáró Szakosztály) akkori vezetőjének, dr. Vízkelety Lászlónak javaslatára került kidolgozásra és meghirdetésre az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő…

Pontosan ma egy éve, hogy Hollóházán végére értem az Országos Kéktúrának. Nagy változást hozott ez az életembe, s máig egy meghatározó élmény számomra. Az élményeket, érzéseket korábban már megírtam, most a jeles évforduló alkalmából előveszem, hátha valakit megihlet. :) Katt a linkre, majd nézzétek…

Tar-kőnél kiültem a szikla szélére. A Nap lágyan sütött, a lábam a semmibe lógott, előttem viszont a mindenség hevert. Ég és föld között lebegtem, a csoda pedig nem győzött bekúszni elmémbe. Ott voltam, az élmény az enyém lett, miközben nem gondoltam semmire, csak átadtam magam az érzésnek.

Egy éves vágyam volt, hogy a Kéktúra 2020 októberében teljesített bükki szakaszának panorámáit megkapjam. Akkor rettentő ködös és esős időben indultunk Mályinkáról, bízva abban, hogy majd kitisztul az ég, de sajnos egyre sűrűbbé vált a massza.

Nekem a másfélmillió lépés 1.792.337 volt. Kitérőkkel, eltévedésekkel együtt 1397 megtett km 62 nap alatt, melyből 370 óra 22 percet gyalogoltam. (Mindeközben 73.309 kalóriát égettem el.) De ezek csak számok. A lényeg ezen messzemenően túlmutat. Nehézségek és katarzisok útja. A magyar El Camino.

Nagy-Milic után helyenként megnyílt az erdő, panorámát kínálva a szlovák hegyekre, ám jórészt a fák között haladtunk, árnyékban. Néha megálltunk hallgatni a madarak csicsergését és élvezni a csöndet. Ez a szakasz igazi ajándék volt az előző öt naphoz képest, a lábam pedig már kevésbé sajgott, attól…

Felvirradt az utolsó túranap. Reggel korán keltem, s míg késő este érkezett túratársam aludt, leszaladtam a boltba kenyérért és felvágottért. A lábam most kevésbé fájt, mint előző nap, de még szó sem volt nagy megkönnyebbülésről.

A Kisbózsva melletti temetőnél egyenesen vitt tovább a jelzés, jól járható árnyas úton, majd az autóutat keresztezve egy dzsindzsával sűrűn benőtt részhez érkeztem. Még reggel összetalálkoztam egy családdal, akik erről jöttek és ők mondták, hogy a szántóföld szélén érdemes menni, mert ugyan itt van…

Éjjel úgy aludtam, mint a bunda. Nagyon kényelmes volt az ágy, tele volt a hasam és végre nyugalomban és csöndben tudtam pihenni. Sokat jelentett. Reggel kipihenten ébredtem, nem siettem, kényelmesen készülődtem. A böglyök ellen hosszú nadrágot vettem fel, fent szabadon maradó testrészeimet pedig…

A békás incidens után már eseménytelenül telt az út további része, amiért igazán hálás voltam, mert már egyáltalán nem hiányzott semmiféle megpróbáltatás. Így is sok volt ez a nap és semmi másra nem vágytam, mint lezuhanyozni és ágyba kerülni. Annál is inkább, mert tudtam, hogy vágáshutai szállásom…

A Rudabányácskára vezető gyér forgalmú úton baktattam lassan, elcsigázottan. Mellettem időnként elhúzott egy-egy autó, de senki nem állt meg megkérdezni, segíthet-e. Az agyam az egyre erősödő tünetekre reagálva vészüzemmódba kapcsolt és maradék lélekjelenlétemnek köszönhetően hirtelen eszembe jutott…

A Magas-hegyi kilátó tetején hosszú ideig ültem, próbáltam újra és újra elérni valakit telefonon, de rendre lyukra futottam. Ismét zokogás. Iszonyúan csalódott voltam. Csalódtam magamban, hogy már megint szétcsúsztam. Csalódtam mindenkiben.

Egyszer csak egy őzsutával találtam szembe magamat. Nesztelenül lépkedtem, így nem ijesztettem meg. Úgy 20 méterre lehetett tőlem. Egy darabig csak álltunk és néztük egymást érdeklődve. Az idő mintha megállt volna, annyira nyugodt volt minden körülöttünk.

Óráról órára, percről percre süllyedtem egyre mélyebbre a szellemi kimerülésig és fizikai teljesítőképességem végső határáig. De rendületlenül mentem tovább, pihenésről szó sem lehetett. Az előre lefoglalt szállásokat muszáj volt elérnem és az utolsó szakaszt egyértelműen nem akartam félbeszakítani,…

Az egész túra legnehezebb napja várt rám, bár ezt reggel még nem sejtettem. Továbbra is egyedül voltam és ez megnehezítette a dolgomat, főként lelkileg, az egyre fokozódó hőség pedig fizikailag. Valahogy most nem esett jól magamban lenni. Szerettem volna ismerős arcokat látni, ismerős hangot…

Kényelmes tempóban talpaltam a vízhólyagjaimon, az Eszkála-erdészházig eseménytelenül. Itt értem utol újra a két nőt. Az esőbeállónál pihentek éppen, én pedig hozzájuk ültem. Hátamról patakokban folyt a víz, s ez jól látszódott a ruhámon is, egészen a csípőmig tocsogtam az izzadtságban.

Erdei árnyas úton mendegéltem, s nagyjából 1,5-2 km-nyire elértem az István-kúti vadászházat, ahol a következő pecsétet kellett benyomnom a füzetbe. Itt találkoztam ismét a két nővel, akikkel a Pengő-kő előtt futottam össze felfelé jövet. Kicsit szóba elegyedtünk, természetesen ők is a kéket járták,…

Egy dombra vezetett fel az út, ahonnét visszafordulva a regéci várhegy látszott, mielőtt betértem volna az erdőbe. Köves, sziklás szakasz vette kezdetét egyre följebb, de nagyon vadregényes volt. A Kemence-kőnél az Országos Kéktúra történetét felelevenítő táblát találunk. Nem időztem itt sokat,…

Az este sajnos rossz hírt kaptam. Az eredeti terv az volt, hogy útitársam ezen a napon este csatlakozik hozzám, így Makkoshotykától együtt megyünk már Hollóházáig, de ember tervez… Kissé csalódott voltam. Jó lett volna, ha nem egyedül megyek tovább, örültem volna a társaságnak, de nem volt mit…

Kicsit nehezen keltem fel az Arka-patak feletti pihenőmtől, de muszáj volt tovább mennem, nem tölthettem itt az egész napot. Tovább gyalogoltam az erdőben. Egy-egy tócsa vizéből időnként egy béka nézett rám riadtan, majd jöttemre rögtön el is bujdokoltak a 10 centi mély víz fenekére.