Az este sajnos rossz hírt kaptam. Az eredeti terv az volt, hogy útitársam ezen a napon este csatlakozik hozzám, így Makkoshotykától együtt megyünk már Hollóházáig, de ember tervez… Kissé csalódott voltam. Jó lett volna, ha nem egyedül megyek tovább, örültem volna a társaságnak, de nem volt mit tenni. Maradt az egyedüllét.

Reggel elszaladtam a látogatóközpontban lévő kisboltba, vásároltam hamuba sült pogácsát, majd miután összeszedelőzködtem, nekiindultam az aznapi hosszú távnak. Melegből aznap sem volt hiány, már korán izzott a levegő, napközben pedig a 38-40 fokot verdeste a hőmérő higanyszála. Valamilyen hatodik érzékkel sikerült a legkiválóbb időjárást kifognom a túrázásra. A múltkor a nagy esők, most a nagy meleg nehezítette a dolgomat.

Regécet elhagyva erdészeti útra tértem, ahol hamarosan egy villanypásztor keresztezte utamat. Rutinosan kiakasztottam a halkan pattogó kerítést. Pár métert megtéve észrevettem egy tehenet. Majd még egyet. És egy újabbat. Egy egész csordát. Tősgyökeres pesti lyány vagyok, így önvédelem gyanánt felkaptam egy botot, ha esetleg támadás érne, legalább oda tudjak csapni. Nem mintha meg tudnám állítani, ha valamelyik példány rám rontana, ezt inkább csak saját magam megnyugtatására tettem. Persze csöppet sem voltam nyugodt. Az adrenalin szintem az egekbe szökött. Ilyen közel még sosem kerültem ezekhez az állatokhoz elkerítetlenül, szabadon. Csak reméltem, hogy egyik sem akar az életemre törni, még a fiúk sem, ezért szedtem is a lábam, ahogy csak tudtam.

Alighogy elhagytam őket, majdnem ráléptem egy siklóra, aki az út közepén heverészett. Mivel ő is észrevett engem, jobbnak látta, ha kitér az utamból és szép komótosan megindult a növényzet felé. Épp csak lencsevégre tudtam kapni.

Sikerült hát már korán reggel megalapozni a hangulatomat, álmosságról már szó sem volt, az iménti incidensnek köszönhetően, hangulatilag viszont kezdtem belekerülni egy másik tudatállapotba. Egy nem túl jó tudatállapotba.

A patak mentén haladva gyalogoltam kényelmesen, amikor feltűnt, hogy egy ideje nem láttam a jelzést. Rápillantva az alkalmazásra gyorsan kiderült, hogy azért, mert nem is a jelölt úton vagyok. Elég rendesen letértem, legalább 500 méterrel túlhaladtam, így a plusz egy kilométerem gyorsan összejött ebből a kis afférból. Nem örültem, mondhatni elég mérges lettem, mert a jelzés egy keskeny úton vezetett át a patakon, amit szinte nem is lehet észrevenni, pláne a reggeli napsütéssel szemben. Előtte sem volt kanyarodást jelző jelölés, így egyértelmű volt, hogy a széles, jól kijárt ösvényen mentem tovább. Nagyon spóroltak a festékkel az egész zempléni szakaszon, mert amikor éppen jó úton vagy, akkor is nagyon ritkák a felfestések. Ez felettébb bosszantó, főleg, amikor ekkora melegben gyalogol az ember.

Folyt. köv.