Éjjel úgy aludtam, mint a bunda. Nagyon kényelmes volt az ágy, tele volt a hasam és végre nyugalomban és csöndben tudtam pihenni. Sokat jelentett. Reggel kipihenten ébredtem, nem siettem, kényelmesen készülődtem. A böglyök ellen hosszú nadrágot vettem fel, fent szabadon maradó testrészeimet pedig extra vastagon fújtam be. Hátha nem fogok nekik ízleni.
Az előző napiból tanulva, még az arcomra és a fülem mögé is került a csodaszerből. Legfeljebb futva teszem meg a Nagyhutáig tartó távot. Indulás előtt még a tulajjal beszélgettem pár percet, említettem böglyöktől való félelmemet, ő pedig megnyugtatásképpen elmondta, hogy a Füzér alatti legelőknél is szoktak lenni. Szép kis napnak nézek elébe, gondoltam.
Vágáshutáról aszfalton értem ki és még egy darabig azon is vezetett az út, ennek kivételesen nagyon örültem, ám végül elérkeztem ahhoz a ponthoz, ahol élesen bekanyarodott az erdőbe a jelzés. A biztonság kedvéért még egyszer lefújtam magam, aztán bemerészkedtem a fák közé. Nagyon kellemes környezetben haladtam egy kis patak mentén és csodák csodájára egyetlen bögöllyel sem találkoztam. Most vagy tényleg nem voltak böglyök, vagy annyira büdös voltam, hogy az már nekik is sok volt. A lényeg, hogy megúsztam. A hosszú nadrág viszont eléggé melegített, de legalább onnan nem csípett vagy szúrt semmi. Rövidesen alaposan elkezdett emelni az ösvény. Rendesen megdolgoztatta farizmaimat, mire felértem, de a fenyveserdő mámorító illata kárpótolt a nehézségekért. Találtam pici szamócákat is, bár nem sokat.
Néhány perc múlva kiértem az erdőből és kavicsos útra kerültem. Újra a napon gyalogoltam, de most kevésbé zavart, mert megláttam egy átjátszó tornyot és nagyon megörültem, hogy lett térerő. Gyorsan el is kezdtem telefonálni. Végre sikerült! Legalább fél órát beszéltem megállás nélkül, mire leraktam. Boldog voltam, hogy hallottam egy kedves ismerős hangot, és hogy egyáltalán lehetségessé vált a telefonálás. Árnyékos, aszfaltos úton sétáltam tovább Kishuta felé, így legalább a lábaimon lévő vízhólyagok is egyenletesebben terhelődtek és kevésbé fájtak, ennek szintén örültem. Kis örömök a nagy örömök. Aztán egyszer csak villámcsapásként hasított belém a felismerés: Nagyhután elfelejtettem pecsételni. Basszus! Az már 3 km-re van. Visszamenjek? Az plusz 6 km. Meleg van és azért mégsem kínoznám a lábamat szívesen. Végül arra jutottam, hogy ha holnap úgyis autóval megyek haza, akkor majd erre kanyarodunk és benyomom azt a pecsétet. Megnyugodva mentem hát tovább Bózsva felé, a buszmegállóban viszont le kellett ülnöm a lábamat rendbe rakni, de már a műtét sem segített számottevően. Indultam tovább és egyszer csak szembe találkoztam egy gazda nélküli kutyával. Nem tűnt barátságtalannak, de amikor közeledett felém, a békesség kedvéért határozottan rászóltam és elutasítottam közeledését. Hál’ istennek megértette és szót fogadott.
A Nagyhutánál sokkal hosszabb Kishutáról kiérve még mindig autóúton gyalogoltam. Szerencsére ezen a vidéken egyik út sem olyan, hogy rettegni kellene a forgalom miatt. Bózsva előtt azonban letért a jelzés a műútról és ismét erdőben folytattam utamat, mély vájatban. Az egyenetlen talajon sokkal jobban fájtak a lábamon lévő vízhólyagok, minden lépésnél csillagokat láttam, ráadásul továbbra is kíméletlenül kínzott az iszonyatos hőség, de összeszorítottam a fogam. Ahogy közeledtem a cél felé, egyre kevésbé gondoltam a feladásra. Eddig sem akartam feladni, de úgy, hogy már csak másfél nap választott el Hollóházától, végképp nem fordult meg a fejemben ez az opció. Ezt már kézenállva is megcsinálom.
Beértem Bózsvára, ahol a Faluháznál pecsételtem, majd a mellette álló kútból feltöltöttem a palackomat friss hideg vízzel. Elhaladtam a csinos kis horgásztó mellett, majd a falu szélén emelkedő kis mellékúton értem ki a településről. Feljutottam egy dombhátra, ahonnét már jól látszottak a füzéri vár vakítóan fehér falai, mögötte a Milicek zöldelltek, hangsúlyos keretet adva a várnak.
Legalább 35 fok volt, de ettől a csodálatos, nekem szívemhez szóló látványtól lúdbőrözni kezdtem. Minden kínom és fájdalmam egyre távolabbinak tűnt lélekben, fizikailag sajnos továbbra is éreztem a problémát. Bő 8 km és megérkezem Füzérre.
Folyt. köv.
