Az egész túra legnehezebb napja várt rám, bár ezt reggel még nem sejtettem. Továbbra is egyedül voltam és ez megnehezítette a dolgomat, főként lelkileg, az egyre fokozódó hőség pedig fizikailag. Valahogy most nem esett jól magamban lenni. Szerettem volna ismerős arcokat látni, ismerős hangot hallani, de ez még telefonon is nehézkes volt, mert annyira nem volt térerő a legtöbb helyen, hogy a kapcsolattartás ezen formája egyre inkább szinte lehetetlenné vált, ahogy haladtam a hegység belseje felé.

Reggel megismétlődött az esti jelenet. A házinéni levegővétel nélkül mondta a magáét, számomra teljesen érdektelen dolgokról. Én a lehetőségekhez mérten igyekeztem minél korábban indulni, egyrészt, hogy a hőség beállta előtt tudjak haladni legalább egy darabon, másrészt egészen őszintén megvallom, szabadulni akartam. Azt hiszem, általánosságban elmondható, hogy jó hallgatóság vagyok, de ami sok, az sok.

Nem sikerült túl korán elindulnom. ¾ 9-kor köszöntem el szállásadómtól és még beugrottam a boltba másnapra zsömléért, egy hideg kaktuszos üdítőért, meg vettem egy csomag gumicukrot is, hátha jó lesz, ha nincs kedvem épp a szendvicsemhez, aztán neki is indultam a napi távnak, egyenesen Vágáshutáig.

Makkoshotykán a Meczner-kastély mellől tértem be egy rövid erdős részre és a szúnyogok már itt elkezdték támadásukat. Nem mondom, hogy elviselhetetlen volt, de egy-kettőt egyáltalán nem zavart a magamra fújt vegyszer. Az emelkedő tetején learatott búzamezőn vezetett át a jelzés, szalmabálák között. Innen fentről szépen látszott Makkoshotyka hosszúkás települése, a távolban pedig a Sátoros-hegyek magaslottak.

Borzasztó távolinak tűnt, vízhólyagoktól sajgó lábam pedig fájdalmasan sikítozott az előtte álló megpróbáltatástól. A látvány szép volt ugyan, de eléggé szívbemarkoló, hiszen ha elérek a most messzinek látszó hegyekig, akkor is még csak a napi táv felénél leszek. Ebbe belegondolni is kész őrület volt.

Az időjárás is úgy gondolta, hogy próbára tesz, nem fukarkodott a hőmérséklettel, bőszen ontotta a meleget, amit még az erdő fái sem tudtak visszaverni. Sőt, a rengetegben még fülledtebb volt a levegő, mint a tűző napon. S mindezen nehézségekkel egymagam kellett megküzdeni. Nem volt mellettem senki, akihez szólhattam volna, aki a jelenlétével erőt adott volna, így egyre inkább azt éreztem, kezdek rettenetesen kimerülni mind fizikailag, mind szellemileg, mind lelkileg. Annak ellenére, hogy rengetegszer túráztam akár több napig is egyedül, most rendkívül nehezemre esett egymagam küszködni. Tény, hogy az extrém meleg nagyon sokat kivett belőlem, abban a pillanatban, ott a búzamezőn mégsem éreztem ezt a körülményt a kelleténél rosszabbnak, pedig a következő órák történéseiben igenis nagy szerepet játszott.

Folyt. köv.