Tar-kőnél kiültem a szikla szélére. A Nap lágyan sütött, a lábam a semmibe lógott, előttem viszont a mindenség hevert. Ég és föld között lebegtem, a csoda pedig nem győzött bekúszni elmémbe. Ott voltam, az élmény az enyém lett, miközben nem gondoltam semmire, csak átadtam magam az érzésnek.

Hosszabb erdei menetelés következett a kék jelzésen hullámvasutazva. Nem is emlékeztem, hogy helyenként milyen sokat kell fölfelé menni. Számtalanszor rácsodálkoztam, hogy ezt az utat tavaly ilyenkor abban a ramaty időben megtettük. Tényleg most is állandóan a lábunk elé kellett figyelni, annyira köves az út, akkor pedig még köd is volt és csúszott is.

Nagy sokára azért elértük a Vörös-kői letérőt, ahonnét párszáz méter megtétele után ismét egy újabb fantasztikus látvány fogadja az arra járót. No ezt sem szabad kihagyni. (Az egyetlen kilátópont, amit kihagytunk a tervből, pedig bele kellett volna tenni, az a Sima-kő, aminek a kék és a zöld találkozásától úgy 150 méternyire nyugatra található a letérője.)

Tehát a 642 méter magasságban lévő Vörös-kői pazar látvány:

És még mindig nem volt vége a panorámák sorának. Még mindig volt hátra két sziklaorom, ám előtte még a Vörös-kő-bérc 793 méteres meredek oldalából csodálhattuk meg a következő mesébe illő kilátást (ez már Cserepes-kőtől nincs messze). A tavaly őszi maszlag után most egészen különleges volt az élmény. Akkor azért imádkoztam, nehogy lecsússzak a vizes hegyoldalban, most azért, nehogy vége legyen az élménynek.

Ami szintet vesztettünk Tar-kő óta a Vörös-kőig, azt már persze el kellett kezdeni visszaszedni, hogy a 865 méter magas Pes-kőre feljussunk, ami innen úgy 700 méternyire található, pontosabban a leágazása, ahonnan még újabb 200 méter maga a látvány, ám ez sem fog csalódást okozni. Az ember egyre csak küzd mind följebb, de végül megéri.

Azért még akad némi szintvesztés és emelés az utolsó durranásig, a 880 méter magas Őr-kőig. Dolgoznak az izmok szorgalmasan, kapkodjuk a levegőt, nincs menet közben kímélet. Pihenés csak kilátással egyidőben engedélyezett. A végső emelkedő elég aljas, morzsalékos és meredek, bár nem hosszú.

Itt már rövidre fogtuk a hosszú időre csábító nézelődést, délután 4 óra volt. Jó lenne hatra Felsőtárkányba érni, de az még legalább 9 km, ebből az első 2 km vadul ereszt, fokozott óvatosságra int. Aránylag gyorsan leértünk a körülményekhez képest a völgybe. A Pes-kő forrástól már gyakorlatilag végig szintben halad a piros jelzés a patak mentén. Egyhangú gyaloglás vette kezdetét. Ugyanaz a látvány kísér kilométereken keresztül. Az ember szinte már vágyik valami másra, csak hogy változzon a kép. Végre aztán egy irtás mellé kerültünk, s onnan hamar a Varróház melletti kis vadasparknál találtuk magunkat, ahol reggel kettéváltak a jelzések.

Másfél kilométer volt hátra. Itt már játszottunk az idővel. Vajon beérünk 10 órán belül? Akármilyen fáradtak voltunk, kiléptünk, mert ez innen már presztízskérdés volt. De jelentem, 23 mp híján 10 órás menetidővel megérkeztünk Felsőtárkányba a reggel ott hagyott autóhoz. Megcsináltuk!

Óriási boldogsággal töltött el, hogy amit tavaly elvett tőlem a Bükk, azt most készséggel visszaadta. Megküzdöttünk érte, ez nem vitás, de végre láthattam a szebbik arcát. A csodásat. Az élmény pedig nyomott hagyott a szívemben. És a testemben (izomláz és térdfájdalom). De minden lépés megérte. Megyek még én a Bükkbe, mert ide vissza kell térni.

Lépések száma: 47211, megtett távolság: 33,67 km, átlagsebesség: 3,37 km/h, elégetett energia: 2691 kcal