Miután kellően kinézelődtem magam, elköszöntem a nyugdíjasoktól és tovább indultam Nagyvázsony felé. Széles nyiladékon, őszi kikericsekkel körbevéve vezetett az út. Szemben a következő napi uticélom, a Kab-hegy látványa kísért végig. Ennek köszönhetően, na meg, hogy táblát, jelzést nem láttam, a Szent Erzsébet kolostor romjait sikerült kihagynom a látnivalók sorából.
A Szent Mihály kolostor romjait viszont nem lehet nem észrevenni. Hatalmas, impozáns falai csak egészen szerényen bújnak meg az erdőben. Hátulról közelíti meg az ember, de amint szembe kerül vele, azonnal életre kel a középkor hangulata. Ott jártamkor 2-3 ember nézelődött a romok körül, de hamarosan ők is távoztak, így teljesen egyedül maradtam a kolostor óriási területén.
A vázsonyi pálos kolostort 1483-ban Kinizsi Pál és apósa, Magyar Balázs alapította. Szerzetesei a közeli tálodi klastromból költöztek át. Templomában temették el Kinizsi Pált 1494-ben, és felesége, Magyar Benigna második férjét, Horváth Márkot 1508-ban. A szerzetesek 1543-ban Fehérvár eleste után elhagyták a kolostort. Amikor 1552-ben a törökök Veszprémet elfoglalták, az itteni magyar várőrség felrobbantotta. A romok köveit előbb a várban a falak megerősítésénél, később a falusiak házépítésénél hasznosították. 1959-ben a falmaradványokat feltárták és konzerválták.
Itt hosszabb időt töltöttem, annyira szép a kolostor, még így romjaiban is. Eltűnődtem, vajon milyen lehetett fénykorában, de ennek csak utólagos internetes kutatással tudtam utána járni. Lassan elindultam, bár még vetettem rá néhány utolsó pillantást, ahogy az őszi napfényben fölé hajló fák levelei között megcsillannak fehér kövei. Itt tényleg visszarepül az ember egy kicsit az időben.
Pár lépéssel elértem Nagyvázsony szélét. A falu határában ittam, majd meg sem álltam a vár pénztáráig, ahol pecsételtem és szomorúan konstatáltam, hogy egy 10-12 éves gyerekcsapat zsibongva készülődik befelé. Pont most. Miért nem iskolában vannak ezek? Mindegy, miattuk nem hagyom ki a várat, s bár már egyszer régen jártam itt, most is szívesen betértem egy kis bámészkodásra.
Vázsonykő várának építési ideje a 14. század végére, ill. a 15. század elejére tehető. Négyszögletű öregtornya magán viseli a középkor jellegét. A Dunántúl egyik legépebben maradt késő gótikus lakótornya. A lakótorony alatt bővizű forrás fakad, mely percenként több mint 60 liter vizet ad. 10*12 méteres tornya eredetileg 25 méter magas volt, tömbje azonban ma 30 méter magas. Legfelső, lőréses ágyúterasza későbbi ráépítésű. A várat 22 évig Kinizsi Pál uralta, ez a vár és a környék legfényesebb időszaka volt.
Amíg a gyerekek a toronyban randalíroztak, addig én megnéztem a vár többi részét, így nem okozott problémát a jelenlétük. Mire én a toronyba értem, ők már jöttek lefelé és végül észrevétlenül el is tűntek. Innentől már egyedül voltam az egész várban.
Miután végeztem, megindultam a buszmegálló felé. Amíg vártam a buszt, leültem a napra és csukott szemmel élveztem, hogy végre átmelegít a napfény. Tapolcán bevásároltam némi harapnivalót, de eléggé átfagytam, mire a szállásra értem, így megint sokáig folyattam magamra a meleg vizet. Az ágy már nem zavart. Mindent meg lehet szokni.
Lépések száma: 33971, megtett távolság: 25,8 km, átlagsebesség: 3,48 km/h, elégetett energia: 2007 kcal
