Reggeli után elbuszoztam Nagyvázsonyig és a már ismert útvonalon indultam meg a vár felé, ahol a napi túrám kezdődött. A faluból kiérve a műút mentén haladtam hosszan. Szerencsére nem volt nagy forgalom. Az egyik kisteherautóból két srác integetett nekem vidáman, dudálva. Most vagy tetszettem nekik, vagy tudják, hogy miért voltam ott, mert ők is kékeztek már.

Sosem fog kiderülni. Nem is integettem vissza nekik. Ha kollégák, akkor bocsi, ha nem, akkor meg nem szokásom. Kissé álmosan tettem egyik lábam a másik elé, ráadásul baromi hideg is volt, ami miatt a kezemet a hónom alá dugtam, nehogy lefagyjanak az ujjaim.

Egy idő után végre lekanyarodott a jelzés az aszfaltról és lehellet finoman elkezdett emelkedni. Csak annyira, ami még pont jólesik ilyen hideg reggelen. Szerencsémre itt széltől védett helyen, napon gyalogoltam, így nem éreztem a szeptembert decembernek. Hamarosan egy óriási tócsa állta utamat, amit se jobbról, se balról nem lehetett megkerülni. Nézelődtem pár másodpercig, majd egy kis nyílást fedeztem fel a fák között. Inkább ott, mint a vízben, gondoltam, lesz ami lesz, de végül nem volt elrettentő az alternatív útvonal. Az ösvény ezután kiszélesedett és füves mezőn haladtam tovább.

Előttem a Kab-hegy adótornya magasodott kéznyújtásnyira. Nem tűnt vészesnek. Mező után erdő következett, ahol életem egyik legnagyobb élményét sikerült átélnem. A teljes csöndben egyszer csak egy szarvas kezdett bőgni a távolból. Egy bőgés. Tettem néhány lépést, majd még egy bőgés. Nem tudom milyen messze lehetett, talán 100-200 méter, de jól hallatszott. Majd tovább bőgött. Aztán úgy 30 méterrel előttem az erdőből hirtelen három szarvas csörtetett keresztül. Megálltak, észrevettek. Én is csak álltam, így néztük egymást vagy egy percig, majd békésen tovább sétáltak. S hogy ne érezzem, hogy ennyi volt, jött utánuk a negyedik agancsos. Az is észrevett, vele is szemeztem, de végül úgy döntött, siet a társai után. Csak álltam ledöbbenve, boldogság-mámorban úszva. Közben továbbra is folyamatosan szarvasbőgés hallatszott távolabbról. Hihetetlen élmény volt, egészen földöntúli. Halkan lépdeltem tovább, hátha lesz még valami ilyenben részem. De mivel annyira halkan azért nem tudtam, az egyik pillanatban egy őzsuta riadt meg tőlem az egyik bokorban, majd gyorsan el is szaladt.

Folyt. köv.