Andi a rengetegben

Kéktúra 11. szakasz: Szárliget-Vértestolna 2/2. rész

2019. OKTÓBER

2020. december 06. - Andi a rengetegben

20191023_113355tc_300.jpgA faluban biztonságban éreztem magam, annál is inkább, mivel az egyik ház kerítésére ki volt írva, hogy: „Ebben az utcában szomszéd vigyázó szolgálat működik!” Ez igazán megnyugtató volt még nekem is. Hosszasan gyalogoltam, most már sokkal kényelmesebben, mint eddig. Lassan kiértem a településről, s a következő kilométerek szerencsére már eseménytelenül teltek.

A somlyóvári kulcsosháznál terveztem egy kis pihenőt beiktatni, de a kulcsosház inkább teltház volt akkor, az asztalok körül rengetegen ültek, láthatóan egy nagy család piknikezett együtt, így esélytelen volt, hogy szünetet tartsak. Kicsit később észrevettem egy táblát, ami a Somlyó tetejét jelezte. Csupán 300 méter kitérőt jelentett, ezért nem hagytam ki. Nem is bántam meg, mert a párás idő ellenére gyönyörű panoráma tárult elém. Leültem egy kőre, úgy bámészkodtam, közben falatoztam egy keveset, s élveztem a lágy napsütést. Alattam a Gerecse dombjai hullámoztak szelíden. Ennek a látványnak köszönhetően már el is felejtettem a reggeli incidenst.

Úgy egy negyed óra után elindultam lefelé. Kellemesen melengettek a Nap sugarai, a fák között megcsillanva aranyba borította az amúgy is ezer színű őszi erdőt, miközben a gyöngéd szellő hatására lassan hullottak a levelek az ágakról. Az M1-es autópálya közelsége miatt autók zaja törte meg a csöndet, állandó, monoton háttérzajt generálva.

20191023_121430_300.jpg

Nemsokára megérkeztem Koldusszállásra, ahol gyönyörűen rendben tartott vadászház áll egy kicsiny tó partján. Ha nem látom saját szememmel, nem is hiszem el, hogy itt sem volt egy szabad pad sem, ahol kényelmesen meg tudtam volna pihenni. Így nem maradt más hátra, minthogy pecsételés után egyből tovább indultam.

20191023_140614_300.jpg

Talán egy kilométert tehettem meg, amikor végre találtam egy tetszetős, kidőlt fát, amire végre letehettem ülepemet egy pár percre. Hamarosan már a Pes-kő alatti erdőkben jártam. Sajnos a barlanghoz nem találtam semmilyen jelzést, ahol föl lehetne menni, de még előzőleg turistatérképen sem, így aztán csak a jószerencsének köszönhető, ha valaki mégis megtalálja az utat. Annyira azért nem bántam, mivel már egy kicsit kezdtem fáradtnak érezni magam. És tulajdonképpen bármikor vissza lehet menni, ha kedve szottyan az embernek. Az aznapi szállásomtól nem voltam már messze, mindössze 1-2 kilométernyire lehettem Vértestolnától, ahol sikerült kvártélyt foglalnom. Azzal nem számoltam, hogy Vértestolna is hosszú település, és naná, hogy a túlsó végébe kellett átgyalogolnom. Maga a szállás nagyon rendben volt, tornácos parasztház a templomtól nem messze, szépen vetett, puha ágy. Semmi másra nem vágytam, minthogy vízszintbe tegyem a lábaimat. Tévé nem volt, de mint ahogy a múltkor, itt sem hiányzott.

Lépések száma: 37388, megtett távolság: 30,75 km, átlagsebesség: 3,95 km/h, elégetett energia: 2188 kcal

A bejegyzés trackback címe:

https://andiarengetegben.blog.hu/api/trackback/id/tr5816281144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása