A mészégetőtől csodás panoráma nyílik a közeli Bakonybélre, s aki nem olyan rest, mint én, az a közeli magaslesből is megnézheti a kilátást. Én inkább elindultam a jól megérdemelt kávém felé. Közvetlen a falu határában a Gerence patakon átkelve jutottam el a Vadszőlő Étterembe, ahol augusztusban már pecsételtem, így most csak egy forró cappuccino-t kértem és leültem kint egy padra.

Iszonyatosan büszke voltam magamra, hogy megcsináltam. Négy nap alatt 103 km-t tettem meg, s szebbnél szebb tájakon jöttem keresztül. Változatos vidékeken jártam, így a Bakony déli és északi részét is megismertem. Éreztem magam kellemetlenül (leginkább a szállás miatt) és jártam a fellegekben is. Az élő példa pedig az – még magam számára is –, hogy nem kell a csúcson lennünk ahhoz, hogy csodában legyen részünk. Egyszerűen csak látnunk és hallanunk kell a környezetünket.

A kávé után még jólesően üldögéltem egy darabig az étteremben, majd miután ráuntam az ücsörgésre, szép lassan elcsordogáltam a falu központjában lévő buszmegállóhoz, hogy visszatérjek Tapolcára. Egy kicsit szomorú voltam, hogy a csillagdát most is ki kell hagynom, de annyi időm már nem volt, hogy azt is megnézzem. Lehet, hogy egy óra sok, de szerintem nem annyira, hogy egy ilyen helyen csak úgy végigrohanjon az ember. A buszra még egy kicsit várni kellett, de a megállóban lévő kocsma teraszán található padok egyikén helyet foglaltam addig is, és mérhetetlenül élveztem a szélvédett helyen a napsütést, hogy végre nem fázom.

A busz bőven időben beállt a megállóba, de fölszállni még nem lehetett. Elszívott még egy-két szál cigit a sofőr, telefonált a lányával (már ahogy sikerült kivenni a beszélgetésből, amit óhatatlanul is hallottam) és kényelmesen üldögélt ő is, visszahívást várva a gyerektől, hogy kell-e valamelyik rokont ugrasztani a fuvarozásért. Úgy 6 perc késéssel végül felszállhattunk a buszra, de senki nem volt ideges. Én sem, mert szerencsére Pápán bőven volt időm az átszállásra. Ha ott nem lett volna fél órám, bizony nem ültem volna nyugodtan itt.

Pápáról időben indult a buszom, Tapolcán pedig egy utolsó (voltaképpen második) gyrosos vacsorát engedtem meg magamnak. Ismét elsétáltam a Malom-tóhoz, ahol ezúttal egy esküvőbe botlottam bele, így a Négy évszak szobornál ültem le az egyik padra és ott ettem meg a kajámat. Nagyon kényelmesen sétáltam vissza a szállásomra, ahol nagyjából összerendeztem a holmijaimat, hogy ne reggel kelljen mindennel vesződni.

Másnap, Tapolca-Budapest

Korai indulást terveztem, hogy lehetőség szerint átszállás nélkül, a lehető legrövidebb idő alatt jussak fel Pestre, így a 6 órás busszal indultam útnak.

Csodálatos volt a horizonton pislákoló hajnali napsugarakban felsejlő tanúhegyek látványa. Hiába voltam álmos, a szokásos hideg és a látvány ébren tartott és nem tudtam lehunyni a szemem. És ezt milyen jól tettem. Így láthattam a Nagyvázsony melletti szántóföldeket betakaró vastag ködpaplant is, amint dunyhaként terül el a tájon. Ezután, már ha akartam volna, se tudtam volna elaludni, bár az út további része nem tartogatott semmilyen meglepetést. 9-re értem a Népligetbe, innen én már gyorsan hazaértem, de kicsit megdöbbentem, hogy itt is mennyire lehűlt a levegő. Amikor kedden elutaztam, még egy könnyű kardigán elég volt reggel, most pedig jólesően bújtam volna egy meleg kabátba. Ám akárhogy is fáztam, akármilyenek voltak a körülmények, mindig az egyénen múlik, milyen szájízzel tér haza. Az enyém édes volt.

Lépések száma: 25956, megtett távolság: 21,83 km, átlagsebesség: 4,25 km/h, elégetett energia: 1551 kcal