Egy keskeny mezőn átérve fenyvesbe érkeztem. Ekkor már hétágra sütött a Nap. Gyönyörű szakasz volt ez. A lelkemnek pedig igazán jólesett végre a napsütés. A terep ugyan nem lett könnyebb semmivel, de a lelkem igen. Rövidesen megérkeztem Derenk romfalujába.

A jósvafői fennsíkon kóborolva nem tudom, hogy csak a szemem villódzott-e, de mintha villámokat láttam volna. Rögtön arra gondoltam, hogy pont a legjobbkor. Széles mezőn vagyok, alig egy fa, ami alá úgysem állhattam volna be, csapjon hát belém.

Korán reggel napsütésre ébredtem. Hunyorgósan nyitottam ki a szemem és örömmel konstatáltam, hogy szép időnk lesz ma. Aztán visszaaludtam. Mire újra felébredtem, már nyoma sem volt semmiféle napsütésnek. A borús időben ködfátylak szöktek felfelé az erdőből. Összekészülődtünk, majd lementünk reggelizni. Az előző este glédában álló felszolgáló aznap reggel ugyanolyan nettül, ugrásra készen leste minden óhajunkat.

A jósvafői eljutáshoz először meg kellett mászni a barlang bejárata felett magasodó sziklát. Ez az egyetlen valamire való szintemelkedő ezen a szakaszon. Fentről viszont páratlan a kilátás. Kötelező itt megállni és szájtátva merengeni.

Hamarosan letértünk a határvonalról és széles mezők mellett haladtunk tovább. És rengeteg virág integetett felém. Méhek, darazsak, legyek, lepkék rajtuk, így kérték a sztárfotókat tőlem, én pedig teljesítettem kívánságukat. Tündöklő szépségükkel teljesen magukkal ragadtak. Alig bírtam tovább indulni.

Szombat reggel egy kicsit lazára vettük az indulást. A reggelit 8-ra kértük és miután sikerült a szendvicsgyártással és a mindent összepakolászással, valamint az Alsószuháról Zádorfalvára gyaloglással jól elhúzni az időt, ott tartottunk, hogy csupán fél órával voltunk beljebb, mintha Karesz csak aznap érkezett volna. De mindegy volt, nem gondoltam rá, hogy valami ne férne bele az időnkbe.

Gömörszőlősig végig aszfalton gyalogoltunk, bár nem nagy távolság az a bő 2 km, mely az üde zöld dombok között vezet. A szürke felhők ellenére egyre szebbnek láttam a tájat. Gömörszőlős nagyon kedves kis falu, a benne található néprajzi gyűjtemény pedig a koronája mindennek.

Hosszas várakozást követően végre folytathattam a kéket. Oltás, szállás rendben, már csak indulni kellett. Ebben az évben még csak egy-egy napra tudtam elmenni túrázni, így már alig vártam, hogy végre ne kelljen nap végén hazaindulni. A túrát megelőzően már időnként eső áztatta a földeket, kényelmes gyaloglásra előkészítve a terepet.

A szeszélyes időjárásért kárpótolt a természet. Sejtettem, hogy senki emberfiával nem fogok találkozni aznap, de azt is tudtam, hogy erdőlakókkal igen. Egy egész szarvascsorda csörtetett át úgy 20 méterrel előttem. Észre sem vettek, meg sem álltak, rám sem néztek, csak haladtak útjukon, ami éppen keresztezte az enyémet, ezzel hatalmas boldogságot okozva nekem.

Egyszer régen, nagyon régen, egy messzi-messzi galaxisban… vagy a boldog békeidőkben. Kezdhetném így is, mert olyan távolinak tűnik már, hogy 2019-ben bejártam a Dunántúlt, ám annak maradt egy csöppnyi szakasza a Szajki-tavak és Ötvös között, amit akkor a tocsogós sár miatt nem teljesítettünk. Amikor még zöldfülű kezdő voltam és megijedtem egy kis dagonyától.

A korábbiakhoz hasonlóan a 2021-es évre is készítettem nektek egy videót abból a néhány napból, amikor a Kéket jártam. Az idei évben pótoltam a Dunántúlon hiányzó 15 km-es szakaszomat, valamint folytattam utamat Putnoktól, ahol 2020 őszén abbahagytam a gyaloglást.

A nézettség alapján úgy vettem észre, hogy az első ilyen jellegyű bejegyzésnek nagy sikere volt, ezért úgy döntöttem, újabb képeket hozok nektek, melyen most inkább az évszakok adta különbözőségeket szeretném megmutatni.

Ezen a még mindig télies tavaszi napon úgy döntöttem, hogy újrajárom a Siroktól Kékesig tartó bő 20 km-es király etapot, ezúttal egy szoros menetidőt határozva meg magamnak.

Húsvét vasárnapját megelőzően még akadt egy kis hóesés a Mátrában, így arra gondoltam, élek a lehetőséggel és megcsodálom az utolsó havat odafent, így az ünnep első napját ismét a Kékesen töltöttem.

Valahogy nem tudom megunni a Kékest. Ezúttal ismét Gyöngyösről indulva, ámde megint más útvonalon haladtam, emiatt igen változatossá tudom tenni a Mátrának ezt a részét. Most sem csalódtam magamban, tetszett, amit kitaláltam magamnak.

A Kékestető újbóli meghódítására indultam ezen a verőfényes reggelen. A virágba borult Sár-hegyen átkelve a Szent Anna-tó melletti, azonos nevű kápolnát megcsodálva Mátrafüredre érkeztem.

A Kékes újbóli megmászására azt fundáltam ki, hogy ezúttal Recskről indulva, az egykori munkatábort meglesve, majd az Ilona-völgyi vízesést útba ejtve végül a szokásos Országos Kéken haladva teszem meg azt a pár kilométert, amitől azt reméltem, hogy kellőképpen lefáradok.

Ezen a februári napon Markazról indultam útnak, hogy ismét megmásszam a Kékest. A túratáv nem volt hosszú, de annál látványosabbnak ígérkezett. A markazi várat még úgysem láttam, gondoltam, épp itt az ideje tiszteletemet tenni nála.

Drégely vára azon kevés északi várak közé tartozik, ahol eddig még sosem jártam, így nyakamba vettem a Börzsönyt és szikrázó napsütésben, csodás havas tájakat átszelve a MÁV jóvoltából Nagyoroszi mellől, a várral azonos nevű vasúti megállóhelytől startoltam, hogy felfedezzem eme eldugott kis ékszer gyönyörűségeit.

Ismét egy videós bejegyzéssel készültem nektek, hogy lássátok, télen is érdemes kimozdulni a négy fal közül. Ezúttal Galyatetőről indultam Kékestető felé a Mátrabérc útvonalán, ami részben egyezik a Kéktúra mátrai szakaszával.