Hamarosan letértünk a határvonalról és széles mezők mellett haladtunk tovább. És rengeteg virág integetett felém. Méhek, darazsak, legyek, lepkék rajtuk, így kérték a sztárfotókat tőlem, én pedig teljesítettem kívánságukat. Tündöklő szépségükkel teljesen magukkal ragadtak. Alig bírtam tovább indulni.
Karesz türelmesen megvárta, míg engedek a csábításnak és hagyta, hogy kiéljem magam. Aztán jól megdicsért, hogy milyen jó képet sikerült készítenem. Mi tagadás, tényleg nem voltak rosszak, még én is csak hümmögtem hozzá, nem nagyon tudtam belekötni magamba. Nagy nehezen erőt vettem magamon és befejeztem a méterenkénti fotózást, hogy haladjunk is. A távolban már látszott az aggteleki cseppkőbarlang bejárata feletti sziklaorom, ez adott tulajdonképpen löketet a bogársegg fotózásból való továbblépéshez. Ujjongva szemléltem további utunk irányába, majd nagy lelkesen megindultam, hogy mielőbb odaérjünk.
Már messziről kiszúrtam a határt lezáró beton elemeket, ami jelzi, hogy autóval nincs most átjárás a túloldalra. Ettől persze még gyalog simán átszöktem, hogy fotózkodjak egyet a csillagok közé zárt „Slovensko” feliratú táblával. Karesz idáig nem merészkedett, csak én vagyok ilyen renitens. Gyors illegális külföldi tartózkodásomat követően megindultunk a barlang felé. A Magyarországra belépőket koszos kopott tábla fogadja, melyen már alig kivehető, hogy milyen járművel lehet közlekedni, csak az látszik jól, hogy milyen sebességgel. Rövid aszfalton menetelést ledarálva elértük a kemping zúzmóval benőtt fakerítését, majd megcsodálhattuk az alig néhány négyzetméteres csöppnyi faházakat, végül a drágább és nagyobb méretű rönkfaházak mellett elhaladva már ott is voltunk a kemping recepciójának bejáratánál, ahol végre megszabadultunk táskáinktól és pecsételtünk a füzetünkbe. Miután túlestünk a procedúrán, igyekeztünk a barlanghoz, de a pénztárat zárva találtuk. Nyitás fél 3-kor, addig kajál a néni, 3-kor indul a túra. Két óra múlt pár perccel, így hát úgy határoztunk, hogy az étteremben megpihenünk addig és iszunk egy kávét (természetesen én) és egy sört (természetesen Karesz). Kávé után elszaladtam megvenni a jegyeket, majd átsiettem a látogatóközpontba megérdeklődni, hogy otthagyhatjuk-e a barlangászás idejére a hátizsákjainkat. Elintéztem mindent és még mindig bőven volt időnk 3-ig.
Pontban 3-kor bebocsáttatást nyertünk a barlangba. Én már voltam többször is, Karesz még nem. Azt már láttam, hogy az időnkbe nem fog minden beleférni, így választani kellett, hogy vagy itt megyünk be a barlangba, vagy Jósvafőnél. De ahogy korábban láttam az interneten, Jósvafőn ritkábban van túravezetés, mint Aggteleken, ezért javasoltam Karesznek ez utóbbit, pedig a jósvafőiben még én sem voltam. Nem mellesleg nem értünk volna oda időre. De amúgy nem bántam, mert tíz évenként egyszer amúgy is el kell jönni ide. Na, nem mintha nagy változások történnének, csak egyszerűen szép.
Az Aggteleki- és Szlovák-karszt 1995-ben került fel az Unesco Világörökség listájára. A karszton több mint 1400 barlang ismert, ebből 280 nyílik Magyarország területéről. A Baradla-Domica barlangrendszerben a világon ismert 38 képződmény közül 17 megtalálható itt. A több mint 25 km hosszú barlangba 3 bejárattól indulhatunk a járatok felfedezésére, természetesen csak vezetéssel. 230 millió évvel ezelőtt kialakult barlangjai úgy keletkeztek, hogy a repedéseken beszivárgott a csapadékvíz, mely a talajon áthaladva magával vitte a benne lévő szén-dioxidot. Ez a szénsavas oldat a réseken beszivárogva oldja a mészkövet, egyre nagyobb üregeket vájva a kőzetbe. A víz magával szállítja a kioldott meszet, ami a barlang légterében kiválik, így fentről épülni kezd a cseppkő. A lecsöppenő víz alulról is építkezik, a kettő összeérésével pedig cseppkőoszlop jön létre. A barlangrendszerben az átlaghőmérséklet 10 °C, a relatív páratartalom 95-100%.
A barlangot mindenkinek látnia kell legalább egyszer életében. Akárhányszor járok itt, mindig ámulok nagyságán és szépségén. És most még a fiatalság forrásából is merítettem, hogy azzal mossam meg az arcom. Persze az összes nő jött utánam mosakodni. Az egyetlen férfi pedig Karesz volt, aki félt az öregedéstől… A hangversenyteremben szokás szerint Vangelis zenéje csendült fel, be- és kitöltve a teret és a látogatók lelkét. A szebbnél szebb képződmények az egy órás túrán csak ízelítőül szolgálnak, máskor hosszabb maradásra bírva az embert.
Kezdtem az egy szál pulcsimban kicsit áthűlni, így jólesett kilépni a 18-20 fokos melegbe a túra végén. Összeszedtük a motyónkat és nekiindultunk a maradék néhány kilométernek Jósvafő felé.
Folyt. köv.
