Békésen mendegéltem egyedül az erdőben, majd ahol a szőlőknél a jelzés jobbra kanyarodik, szemben a Hegyestű látványával, ott én még tovább mentem. Egyenesen a Tóti-hegyre. Kitérő ugyan, de mivel nincs messze, nem hagyhattam ki a fentről nyíló bámulatos panorámát.

Ha jól picsán rúgnak, magasabbra tudsz szállni…

Miután az Országos Kéktúrát befejeztem, úgy döntöttem – mivel már hiányoltam a balatoni hegyeket –, hogy pihenés gyanánt végigjárom a Balaton-felvidéki kéket. Már korábban is tervben volt, ám most úgy gondoltam, itt az ideje. A dél-dunántúli kéktúrát még úgysem kezdtem el szervezni és kell valami…

A Fortepan olalát bogarászva rájöttem, hogy van egynéhány képem, amelyeket hellyel-közzel ugyanarról a helyről készítettem, mint amit annak idején a régi képek fotósai. Nekiálltam hát és előkotortam a korábbi képeimet.

Nem győzhetsz le mindenkit, de magadat akár minden nap.

Tar-kőnél kiültem a szikla szélére. A Nap lágyan sütött, a lábam a semmibe lógott, előttem viszont a mindenség hevert. Ég és föld között lebegtem, a csoda pedig nem győzött bekúszni elmémbe. Ott voltam, az élmény az enyém lett, miközben nem gondoltam semmire, csak átadtam magam az érzésnek.

Egy éves vágyam volt, hogy a Kéktúra 2020 októberében teljesített bükki szakaszának panorámáit megkapjam. Akkor rettentő ködös és esős időben indultunk Mályinkáról, bízva abban, hogy majd kitisztul az ég, de sajnos egyre sűrűbbé vált a massza.

Nekem a másfélmillió lépés 1.792.337 volt. Kitérőkkel, eltévedésekkel együtt 1397 megtett km 62 nap alatt, melyből 370 óra 22 percet gyalogoltam. (Mindeközben 73.309 kalóriát égettem el.) De ezek csak számok. A lényeg ezen messzemenően túlmutat. Nehézségek és katarzisok útja. A magyar El Camino.

Látni, ahogy reggel felkel a Nap, időnként a legszebb dolog a világon. De van, hogy a naplemente ezerszer több színt fest az égre.

Nagy-Milic után helyenként megnyílt az erdő, panorámát kínálva a szlovák hegyekre, ám jórészt a fák között haladtunk, árnyékban. Néha megálltunk hallgatni a madarak csicsergését és élvezni a csöndet. Ez a szakasz igazi ajándék volt az előző öt naphoz képest, a lábam pedig már kevésbé sajgott, attól…

Felvirradt az utolsó túranap. Reggel korán keltem, s míg késő este érkezett túratársam aludt, leszaladtam a boltba kenyérért és felvágottért. A lábam most kevésbé fájt, mint előző nap, de még szó sem volt nagy megkönnyebbülésről.