Nem győzhetsz le mindenkit, de magadat akár minden nap.

Állandó versengésben élünk, idegőrlő játszmák zajlanak nap mint nap. Hol a munkahelyen, hol a magánéletben, de mindig stresszforrást jelent a szűnni nem akaró támadások hárítása. Néha megnyerünk egy csatát, néha elveszítünk. Idegeskedünk, bosszankodunk, hogy már megint valaki keresztül húzta a számításainkat és védekezni, netán támadni kényszerülünk, máskor pedig vesztesként, behúzott farokkal kullogunk el a csata helyszínéről. Mindig győzelemre törekszünk, legyen az bármilyen csekély vagy nagyobb mértékű, nagyobb léptékű harc az élet bármely területén és ez így van rendjén.

Csak éppen nem mindig mi állhatunk a dobogó legfelső fokára. Néha be kell érnünk ez ezüst- vagy a bronzéremmel. Pedig hajszál híja volt az aranynak. És ez negatív érzéseket generál bennünk. Csak egy apróságon múlt a siker, mégsem jött össze. Csak egy rosszul megfogalmazott mondat az állásinterjún és máris a másik jelentkező kapta meg az álommunkát. Csak egy találkozás és elcsábult a párom. Csak egy rutinvizsgálat, amiből kiderült, hogy romokban az egészség.

A legnagyobb csatákat tehát mindig önmagunkkal vívjuk. Önmagunk legyőzéséhez azonban bátorság kell. Belenézni a tükörbe és kimondani azt, amitől félünk.

• Mihez fogok kezdeni, ha nem csinálhatom, amit szeretnék? Hogy mondom el otthon? Elrontottam, nem tudom már kijavítani.
• Mi lesz velem a társam nélkül? Hogyan tovább? Félek egyedül, nélküle.
• Hogyan élem túl a betegséget? Mi fog történni közben? Mi fog történni utána?

Számos kérdés felmerül bennünk, de nem tesszük fel magunknak ezeket a kérdéseket, mert félünk a válaszoktól. Vagy hogy nincs rá válasz. Pedig biztosan van. Talán csak egy kis idő kell hozzá.

A legnehezebb azonban bevallani magunknak, hogy valamitől félünk, valamit nem tudunk, valamire nem vagyunk képesek. Ezt mind bőszen titkoljuk, palástoljuk amennyire tudjuk, a magunk módján, habitusunk, beállítottságunk szerint. Próbáljuk a hibákat eltakarni még önmagunk előtt is, hogy ne kelljen vele szembenézni. Pedig fejlődni, többé válni csak úgy lehet, ha a hibáinkat ismerjük, felismerjük, tanulunk belőlük. Mindenki hibázik, senki sem tökéletes, csak ebben a mű-világban elvárt dologgá lett a hibátlanság, a felhőtlen boldogság és tökéletesség kifelé mutatása, s amelyben a média és a közösségi oldalak oly nagyon támogatóinkká váltak. De ettől még senki sem lesz hibátlan, mindenkiben ott lapul valamilyen félelem, gyengeség.

Minden egyes nap meg kell küzdenünk önmagunkkal. Mert mindenkinek vannak félelmei és gyengeségei, mindenki hibázik. A mosolygós álarc mögött ott van mindenki igazi arca, ami sosem hibátlan. De mind így vagyunk tökéletlenül tökéletesek, emberiek. S ha elég bátor vagy, hogy szembenézz önmagaddal és okulj a hibáidból, már győztesként zárhatod a napot. Legyen bármily csekély dolog is, amin aznap javítani tudtál, amit be mertél vallani magadnak, vagy a családodnak, már legyőzted önmagad és erősebb lettél.

Mert csak addig vagy önmagaddal szemben vesztes, amíg hagyod.