Miután az Országos Kéktúrát befejeztem, úgy döntöttem – mivel már hiányoltam a balatoni hegyeket –, hogy pihenés gyanánt végigjárom a Balaton-felvidéki kéket. Már korábban is tervben volt, ám most úgy gondoltam, itt az ideje. A dél-dunántúli kéktúrát még úgysem kezdtem el szervezni és kell valami nyári időtöltés, így épp kapóra jött az ötletem.
Nem egyben kívántam bejárni, csak egynapos etapokat vállaltam ráérősen, de az elgondolás az volt, ha már lúd, legyen kövér disznó, szóval minden látnivalóért teszek kitérőt, amiről tudomásom van és elérhető távolságban fellelhető.
Szóval egy napsütéses szombati napon a badacsonyi vasútállomásnál lévő pecsételőhelynél találtam magam. Az igazolólapra mindjárt rá is került az Országos Kéktúra pecsétjétől merőben eltérő bélyegző lenyomata, majd elindultam. Természetesen nem a jelölés szerinti főúton, hanem a vele párhuzamos kerékpárúton, kicsit feljebb, mivel az nyugisabb, csöndesebb és egy helyre kis (Szent Donát) kápolna is található rajta. A nyugalomról csak annyit, hogy egy fél perc nem telt el úgy, hogy ne jött volna néhány autó vagy biciklis a szűk utcában. Ennyi erővel akár a főút mellett is mehettem volna.
Az eredeti kék jelzéssel az általam választott útvonal a badacsonytomaji Szent Imre templomnál találkozott. Utoljára a január elsejei évindító túrán jártam itt, akkor sokkal nyugodtabb volt a környék, most viszont turisták tömege árasztotta el a települést, ide-oda mászkálva, mintha egy felbolydult hangyaboly közepébe csöppentem volna. Ennek ellenére élveztem a nyüzsgést és a sok látnivalóra vágyakozva vidáman lépkedtem egyre tova, míg végül Tomajról is kiértem, s a Badacsony, a Gulács és a Tóti-hegy által körülölelt mezőkön találtam magam, majd némi emelkedő vette kezdetét a Csönge-hegy teteje felé.
Itt tettem meg az első kitérőt a salföldi pálos kolostorhoz. Egy kicsit csodálkoztam, hogy a tábla szerint miért több mint 5 km addig a megteendő távolság és valami árulást éreztem a dologban, hisz az előzetes tervek szerint csak néhány száz méterről volt szó. Aztán persze rájöttem, hogy az elágazásnál rossz felé vettem az irányt, de erre már csak akkor jöttem rá, amikor számításaim szerint már rég ott kellett volna lennem. Mehettem vissza. Nem baj, kényelmes úton, szintben gyalogoltam. Annál inkább elkeserített, hogy a kolostorhoz erősen lefelé vezetett az út. Ezt az utat visszafelé is meg kell majd tenni és azt ebben a melegben kevésbé fogom szeretni, de így jár az, aki 30 fokban is túrázik.
Nemsokára meg is érkeztem, s bár korábban már jártam itt, az már jónéhány éve volt. Most úgy néztem körbe, mint aki először jár itt. Így sem okozott csalódást. Hatalmas alapterületű romjainál elidőztem kicsit. Nem voltak sokan, annak ellenére, hogy Salföldről lovaskocsin hurcibálják ide a komfortosabb túrázást kedvelőket.
A salföldi pálos kolostorrom az egyik legépebben maradt középkori rom. A Boldog Özséb által az 1250-es években alapított rend elterjedt egész Magyarországon és Közép-Európában. A Mária Magdolna tiszteletére épült kolostor gótikus stílusban épült és egy 1263-as összeírásban említik először. Építésének pontos dátumát nem ismerjük, a pálosok egy korábban itt állt román-kori templomot bővítettek ki és építettek újjá a saját igényeik szerint. Az épületegyüttes valószínűleg a 16. század közepén, az akkor itt dúló török hadjárat alatt pusztult el, de már előtte elnéptelenedett. Évszázadokig állt elhagyatottan, majd a 18-19. században, Salföld újjáépítésénél az épület köveit elhordták.
A kényelmes nézelődés után elindultam vissza, a jelzés felé, a meredek emelkedőn. Megszuszogtatott, de azért van már olyan rutinom, hogy ne okozzon ájulásos tüneteket.
Folyt. köv.
