Andi a rengetegben

Soha és örökké

2022. március 18. - Andi a rengetegben

20220124_124734.jpgEgy ember életében két szó van, amit nincs értelme kimondani: a „soha” és az „örökké”. Inkább csak engedd, hogy benned legyen az érzés, amíg akar, aztán úgyis menni fog, mert soha nem tart örökké

Van az a mondás, hogy soha ne mondd, hogy soha. Hisz sohasem tudhatod. Nem szabad elzárkózni semmi elől, még akkor sem, ha abban a pillanatban, sőt, már évek óta azt érezzük, hogy ezt vagy azt soha nem fogjuk megtenni, valami soha nem fog bekövetkezni, mert nem akarjuk.

Ugyanígy igaz ennek az ellenkezője is. Semmi sem tart örökké. Akármennyire azt érezzük, hogy a rántott húst örökké szeretni fogjuk, egyszer eljöhet az idő és nem akarjuk már megenni többé. De az sem biztos, hogy akibe most fülig szerelmesek vagyunk, azt örökké szeretni fogjuk.

Különféle hatások érnek, különböző emberekkel találkozunk, ezáltal minden változik körülöttünk, bennünk. Ahogy telnek az évek, úgy változunk mi is, akár akarjuk, akár nem. A testünk, a lelkünk egyaránt. Kívül-belül változunk, s ez egy teljesen természetes dolog.

Már nem azt akarjuk, mint azelőtt, másra vágyunk, másokkal akarjuk körülvenni magunkat, megváltozik az ízlésünk, az értékrendünk, s amik korábban sokat jelentettek számunkra, mára elvesztették jelentőségüket. Amire pedig egykor azt mondtuk, hogy soha, ma előszeretettel választjuk azt.

Amivel kapcsolatban régen azt állítottuk, hogy mindig és örökké, ma már nem érezzük ugyanazt és elhalványodott érzésekkel gondolunk évekkel ezelőtti önmagunkra. Hogyan történhetett mindez? Hogy változhatott ennyi minden? Miért? Mi történt időközben? Hisz egyszer csak azt érezzük, hogy már nem érezzük.

Mindez teljesen rendjén van. Ahogy változik a világ, ahogyan változnak az évszakok, úgy változunk mi magunk is. S még az is lehet, hogy egyik végletből esünk a másikba, amit valamikor nem is gondoltunk volna.

Egy biztos: ami jó megadatott az életünkben, élvezzük ki minden percét és ne gondoljunk arra, hogy ez majd egyszer úgyis megváltozik. Ami pedig éppen nem működik, az is elmúlik egyszer. Tudjátok, soha nem tart örökké semmi sem. Csak amíg hagyod.

A bejegyzés trackback címe:

https://andiarengetegben.blog.hu/api/trackback/id/tr3716822948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása