A csukott szív hogy láthatná meg azt, amit a nyitott szem sem lát, mégha az ott is van előtte?

Előfordul, hogy az, akit szeretünk, nem viszonozza az érzéseinket. Vagy azért, mert egyszerűen nincsenek (olyan) érzései (nem is voltak vagy egyszerűen csak elmúltak már), vagy mert valaki másfelé irányulnak. Nehéz ezt feldolgozni, mert a legmélyebb érzelmeinkről van szó, a legőszintébb szavakkal fordultunk a másik felé, ő viszont mit sem törődve a fájdalmunkkal, eldob minket.

Az érzéseknek nem lehet parancsolni hosszú távon. Hiába minden küzdelmünk, ha a mocsárban kapálózunk, csak azt érjük el, hogy egyre gyorsabban süllyedünk. Erőszakkal nem lehet szeretetet, szerelemet vásárolni, s nincs is értelme egy kierőszakolt szerelmet fenntartani, úgysem fog sokáig tartani. Engednünk kell hát, hogy legyen boldog nélkülünk egyedül, vagy akár mással. (Ha igazán szeretjük, azt akarjuk majd, hogy neki jó legyen, még akkor is, ha nekünk borzasztóan rossz.)

Hiába vagyunk/voltunk ott neki, hiába támogattuk, szerettük, amennyire csak tudtuk, ő nem viszonozta mindezt, vagy időközben megváltoztak az érzései annak ellenére, hogy érezte, amit adtunk neki. Bezárult a szív és ugyan tudja, hogy mit érzünk iránta, s talán még ő is érez valami keveset, azt már nem képes viszonozni, amit mi adunk neki. Felborul az egyensúly, megszakad a kapcsolat és mindkét félnek valami új kezdődik. Ő bízik abban, hogy nélkülünk jobb lesz neki, nekünk viszont meg kell tanulnunk új irányba menni, túlélni, nélküle, s egy új életet építeni magunknak.

Hiába lennénk ott neki, ha ő nem akarja, csak megkeserítenénk egymás életét. Érzésekkel nem lehet vitatkozni. Sem pozitívakkal, sem negatívakkal. Meg kell tanulnunk elfogadni mind a saját, mind a másik érzéseit. Kellő időt hagyva mindenkinek a feldolgozásra, előbb-utóbb mindannyian megtaláljuk a helyünket a világban, ahol kártyavár helyett stabil házat építhetünk valakivel, s már nem nyomasztanak tovább a múltbéli fájdalmak.

Ha nem hajszoljuk, hogy megleljük a nyugalmunkat, s türelmesek és elfogadók vagyunk önmagunkkal és az érzéseinkkel szemben, ránk fog találni a megnyugvás és a szerelem is. Ehhez azonban (újra) kell találkoznunk magunkkal, ott legbelül, mert a bánat és a szenvedés addig marad veled, amíg hagyod.