Minden mozdulatunk, minden kiejtett szavunk egy kő a kezünkben, mely fodrot képez az élet vizén. A fodor pedig amilyen messze sodorhat tőlünk mindent, ugyanolyan közel hozhatja hozzánk azokat. Minden attól függ, hogyan dobjuk a követ.

Életünk során számtalan emberrel kerülünk valamilyen kapcsolatba. Kivel szorosabb, kivel lazább, távolabbi kapcsolat alakul ki, s nem mindig (maradnak) pozitívak ezek a kapcsolatok. Idővel változ(hat)nak, ám minden emberi kontaktusunk úgy alakul, formálódik, ahogyan kommunikálunk egymással. Ha nem akarunk tehát az egész világgal haragban lenni, célszerű megválogatni a szavainkat azután is, hogy negatív érzéseket szültek bennünk.

Ha ilyen hatások érnek, akkor – amennyiben van rá lehetőség – érdemes időt hagyni magunknak a csillapodásra (elszámolni százig), mielőtt úgy dobjuk a követ a vízbe, hogy messze sodorja tőlünk a kitűzött célt, legyen az munkahelyi vita, veszekedés a szomszéddal, párkapcsolati konfliktus, szülő-gyermek összetűzés, stb.

Persze van, hogy azonnal kell reagálni, s nincs idő lehiggadni. Ilyenkor elő kell vegyük a leghiggadtabb stílusunkat, félredobni az egónkat, sértettségünket és a lehető legtisztább fejjel, csak a valós tényekre szorítkozva, objektíven folytatni a diskurzust. Ez a legnehezebb része az egésznek, de ha egyszer célt érünk vele (vagy legalább döntetlen lesz az állás), akkor legközelebb már egyre könnyebben tudjuk kezelni ezeket a helyzeteket.

Vannak cél nélküli kapcsolódások is, de önmagunk nyugalma érdekében ezek esetében sem kívánatos zavarost kelteni a vízben.

Persze, mindez nem annyira egyszerű sokak számára. Míg egyeseknek tanulniuk kell a kommunikáció művészetét, addig mások könnyen megtalálják a hangot bárkivel, bármilyen helyzetben. Időnként félre kell tennünk az egónkat, hogy a kommunikációnk sikeres legyen. Az empátia és az elfogadás minden esetben a siker egyik kulcsa. Ha tudunk (vagy legalábbis igyekszünk) a másik ember fejével is gondolkodni, akkor már eleve úgy leszünk képesek kommunikálni, hogy azzal kevesebb sérülést okozzunk a másik félnek, netán sértés, bántás nélkül adjuk tudtára a mondandónkat és ne rossz szájízzel záruljon a beszélgetés, így a magunk számára is kedvezőbb hatást érhetünk el. Mindenképpen ajánlatos végighallgatni a másikat, hogy megismerjük az ő álláspontját is és könnyebben tudjunk azonosulni az érzéseivel, a szükségleteivel. Nem érdemes ajtóstol rontani a házba, hisz az agresszió csak agressziót szül.

Kis odafigyeléssel, nyitottsággal, türelemmel, kevesebb agresszió és egoizmus nélkül sokkal könnyebben szót érthetünk másokkal, fölösleges idegeskedéstől kímélhetjük meg magunkat. Érdemes tehát céljainkat szem előtt tartva úgy formálni a szánkon kiejtett szavakat, hogy az ne késként érkezzen a másik félhez.

A vízen keletkező fodrokat tehát magad formálhatod, így a céljaid is csak addig távolodnak, amíg hagyod.