Az első szeptemberi hétvége ismét Balatonfüreden talált. Ezúttal az eredetileg tervezett útiránynak megfelelően haladtunk Balatonalmádi felé. Tervben volt a Koloska-völgybe kitérőt tenni amellett, hogy öt kilátót mászunk meg ezen a látványosnak ígérkező szakaszon.
A balatonfüredi vasútállomásról indulva a már jól ismert útvonalon gyalogoltunk Józsival a túra kiindulópontja, a Krisztus Király-templom felé, majd a jelölést követve hamarosan már meg is pillantottuk a Tamás-hegy oldalában lévő 8 méter magas fenyőfa keresztet, ahová rövid, de meredek kaptatón jutottunk fel. Nem akartam megállni, egyszuszra akartam feljutni és lélekben megdicsértem magam, amikor sikerült. A látvány kárpótolt a gyors fáradással kísért lépésekért.
Egy picit még följebb haladva, úgy 600 méterrel távolabb a Jókai-kilátó faszerkezetű építményéhez érkeztünk. Megállás nélkül indultam fel a toronyba, s máris 360 fokban élveztük a panorámát a Tihanyi-félsziget, a Balaton és körbe a világmindenség felé.
A 317 m magas Tamás-hegy tetején álló, három emeletes Jókai-kilátó panorámája feledhetetlen. Aki Füredre érkezik, a strandolás mellett ajánlott ide felmásznia, hisz belátni az egész várost, a Tihanyi-félszigetet, a Balaton keleti medencéjét és a túlpartot is. A néhány száz méterrel lejjebb álló kereszttől az Aranyember Útja Tanösvény együtt halad idáig a balatoni kék jelzés ezen szakaszával. A hegyre vezető úton több ponton padokat helyeztek el, melyeket a regény hőseiről neveztek el.
A Tamás-hegy legmagasabb pontját a kék jelzés elkerüli, így mi is, csak egy jelöletlen út vezet a csúcsponthoz, ezért azt gondolom (bár lehet hibásan), valószínűleg nincs ott semmi, amiért érdemes lenne oda kitérőt tenni. Inkább a Sándor-hegyen lévő kék kereszt jelzésre rátérve indultunk meg a Tamás- és a Péter-hegy ölelésében fekvő Koloska-völgy irányába. Kényelmesen gyalogoltunk, nem találkoztunk senkivel, csupán két őzet láttunk a hegyoldalban. Csak rövid ideig tudtuk őket nézni, mielőtt észrevettek minket és elszaladtak.
A zöld háromszög jelölést követve elértük a völgy feletti dolomit sziklákat. A fenyves illata már-már bántóan erős volt, mégis igyekeztem jó mélyen a tüdőmbe szívni. Természetesen azonnali hatállyal ki kellett mennem a kövekhez. Nagy kilátásra nemigen lehet számítani, mégis azt mondom, érdemes kilépni rájuk. Alant a völgy a sűrű erdővel, így nem látni be, csak a hangokat lehet felhallani, oldalt a szomszéd sziklák falára lehet rálátni, szemközt a völgyszoros túloldalán lévő, fákkal borított hegyoldal. Ennyi látvánnyal fogad minket ez a kilátóhely, mégis van egy különleges bája, amitől nem felejti el soha az ember ezt a helyet.
Meredek lépcsősoron indultunk lefelé a völgybe, hogy a piros sáv jelzésen folytassuk utunkat. Odalent egy kis tónak kellett volna lennie, de erre az időszakra már eléggé kiapadt a forrás, ami táplálja, így inkább csak egy kis dagonyázó volt a helyén, amibe a kutyák előszeretettel rohantak volna bele, ha gazdáik nem szólnak rájuk. A kis tavon kívül egy kereszt és egy ágaitól megszabadított öreg fűzfa maradványa áll itt, valamint egy gyermek Jézus-kegyhely.
A Koloska-völgy nevének eredetére vonatkozóan csak feltételezések vannak. Cholnoky Jenő földrajztudós szerint a völgyben álló sziklatömb egykor egy kolostor része volt és a kolostorka névből alakult ki a koloska elnevezés. A bakonyi páradús légtömegeknek köszönhetően kevés csapadék hullik errefelé, ezért csodás karszbokorerdők alakultak ki, melyekben molyhos tölgy, cser, virágos kőris, boróka és vadkörte fajokat is találunk. Kisgyermekes családoknak is ideális kirándulóhely, mivel a közelben vadaspark is található itt.
Elindultunk a jelzett ösvényen kifelé a völgyből, s szomorúan vettük tudomásul, hogy a Koloska-patak medre teljesen kiszáradt, ám nem kellett sokat gyalogolni, hogy rájöjjünk, mégsem. Valahonnan mégis előkerült a csermely, szép lassan csordogálva, egyre jobban kitöltve medrét. Egy nagy mezőre érve ráeszméltem, hogy nem jó helyen vagyunk, előbb el kellett volna kanyarodni. De végülis nem tettünk nagy kerülőt, így is visszataláltunk a kékre, s nemsokára Balatonarács északi házaihoz érkeztünk. Itt a szőlőművelés faszobraival találkoztunk. Viszont idáig kár volt elgyalogolni, mert túlmentünk a jelzésen, de talán csak 100 méterrel. Visszaindultunk, s meg is találtuk a jelet, ami egy igen meredek, morzsalékos hegyoldalba vezetett nyílegyenesen.
Folyt. köv.
