A Kis-Gellára fölfelé menet meghúztuk, vagyis Józsi meghúzta, én meg próbáltam tartani vele a tempót, persze tök esélytelenül. Így aztán észre sem vettük, már át is értünk a Nagy-Gellára, ahol csak a magassági kő jelezte a hegy tetejét. Innen lassú eresztéssel haladtunk tovább a Cseri kastély felé, ahol a következő pecsételési pont volt.
Az igazolás után leültünk egy asztalhoz és megkajáltunk, majd arra gondoltunk, meg kéne kérdezni, hogy szolgálnak-e itt valamiféle kávéval, mert az igen feldobná a napunkat. Ahogy a kastélyból kiszűrődő hangok felé igyekeztünk (szép komótosan), egy zsömleszínű, kevert gyártmányú kutya sietett elénk ugatva, vicsorogva, fenyegetőzve. Nem volt túl bizalomgerjesztő és ha nem szól rá a tulaj, akkor bizony sarkon fordultunk volna és inkább kávé nélkül töltöttük volna a napot. Nehezen akarta abbahagyni a megfélemlítésünket és bevallom, nálam bejött ez a fajta módszer. Kissé bátortalanul haladtunk azon a néhány méteres teraszon, ami a kávéhoz vezetett. Próbálkozásunkat végül szerencse kísérte, lett kávé és sör is, s még a kutya is elhallgatott.
A Tótvázsonyhoz tartozó kúriát 1927-ben építtette a Stolte család. Ekkor a környéken még gazdálkodás folyt. A termelésnek és a Stolte család itt töltött éveinek a gazdasági világválság vetett véget. Ezután a kastélyt Jacobi Viktor zeneszerző vásárolta meg és adta keresztlányának nászajándékba. A Badics család ekkor garázzsal, úszómedencével és teniszpályával egészítette ki a kastélyt, amelyek a mai napig használatban vannak. A 40-es évek végén bekövetkező államosítás vetett véget a kastély és a gyümölcsös életének. A fák nagy részét kivágták, a kúriából szolgálati lakások lettek, majd többször gazdát cserélt, végül az enyészeté lett a birtok. 1992-ben a kastély magánkézbe került, ekkor a régi épület mellé az eredetihez hasonló stílusú szálloda épült, ahol ma szívélyesen várják a pihenni vágyókat.
Az élvezetek után megnyugodva indultunk tovább, mire a kastély háta mögött két lóba botlottunk, akikkel nekem azonnal haverkodni kellett. Aztán felfigyeltem a kilátásra is. Az acélkék gomolyfelhők, a nagy mezők, körülötte az erdővel, idilli látványt nyújtottak. Kb. egy kilométeres sétát tehettünk az erdőben, amikor kiértünk a műútra, amin nem kellett sokat gyalogolni, máris újra betértünk a fák közé. Itt az út elejéhez hasonlóan egy ligetes, fenyveses részhez érkeztünk. Ezen a kényelmes járást adó úton kutyagoltunk rövid ideig, amikor feltűnt az első Zádorvár feliratú tábla. Maga a várrom nincs rajta a kék útvonalán, de mivel a pecsét a romnál található, mindenképp kitérőt kell tenni ide. Persze megéri, így nem is ágál ellene az ember. A várnál sok gyerek játszott, valami táborozós csoport lehetett, mert felnőtt nem volt velük sok.
A Barnag és Pécsely közötti Derék-hegyen áll a gótikus stílusú Zádor-vár, más néven Himfy vár, mely a 14. században épült, de birtokvita miatt sohasem töltött be történelmi szerepet. a török ellen létrehozott végvárrendszerbe sem tagolták be, így gazdátlanul omladoztak maradványai 600 éven át. 55x65 méteres alapterületű, a déli oldalán láthatóak még a falak maradványai, a többi részét már visszakövetelte magának az erdő. Feltárását 2017-ben kezdték el. A romoktól pazar kilátás nyílik a Balatonra, a Tihanyi-félszigetre és a Pécselyi-medencére.
Szétnéztünk a falmaradványok között, aminek jól láthatóan itt is megkezdődött a feltárása. De a slusszpoént itt nem a falak adják, hanem a vár előtti mezőről nyíló kilátás. Na az elég jó. Lassan tovább indultunk, bár a látvány még elkísért egy rövid ideig. Aztán ismét erdő és a már megszokott ligetes rétek váltották egymást.
Folyt. köv.
