Úgy döntöttem, hogy ezt a jeles napot, nevezetesen a születésnapomat nem szeretném munkával tölteni, ezért inkább megszöktem és folytattam a pár nappal ezelőtt megszakított túrámat. Ezúttal Révfülöpről indultam Kővágóörsre, természetesen gyalogosan, mivel akadt látnivaló a kilátón kívül is. Elsőként rögtön a település szélén az ecséri templomrom.
Szeretem a balatoni romokat, annyira hangulatosak. Ez is egy aránylag jó állapotban lévő kolostor, bár nem nagy, kb. két perc alatt körbejárható, de aki Révfülöpre jön, annak kihagyhatatlan.
A román stílusú templom valamikor a 12. században épült (hitelt érdemlően 1353-ból való oklevelek említik először), feltehetően egy korábbi épület alapjaira. A templomot Szent Kristófnak, a hajósok védőszentjének szentelték. Az épületet 1430-ban gótikus stílusban átalakították. A templomot ma körülvevő derékmagasságig érő kőkerítés a temetőt körülkerítő fal rekonstrukciója. A falu (Ecsér) és vele együtt a templom is a törökök 1548-as rablóhadjárata alatt pusztult el, majd az elhagyatott templom is pusztulni kezdett, köveinek nagy részét a környékbeliek hordták szét. Helyreállítása 1962-ben kezdődött. A feltárást követően a romokat konzerválták, 1999-2000-ben pedig felújították.
Jöttem, láttam, megnéztem, mentem tovább Kővágóörs felé. Félárnyékos, de inkább napsütötte földúton. Mivel a pecsétem megvolt, most csak mentem tovább a falu főutcáján, majd az utolsó háznál azonnal jobbra kanyarodott a jelzés az itteni kőtenger irányába.
Még tervezéskor láttam, hogy ha itt balra kanyarodnék, akkor a Kornyi-tó mellett az „Emberi komédia” elnevezésű, néhány darabból álló szoborcsoportot is megnézhetném, de végül ejtettem a megnézendők sorából, mert a bő kilométeres kitérőt nekem ez nem érte meg. Lesz látnivaló bőven ezen a szakaszon, így nem volt lelkifurdalásom emiatt.
A kőtengernél azonban többet időztem, mint terveztem, ugyanis ahogy haladtam, úgy lett egyre látványosabb a panoráma és minduntalan fotózásra csábított a sok hegy, ahogy ráálltam egy-egy nagyobb kőre. Bár nem jelentett igazából nagy magaslatot egyik sem, csak az érzet, hogy ráálltam és rajtuk ugrálok, átverte a szememet. Ahogy haladtam, úgy lett mindig egy kicsit más a látvány és nekem mindegyik verziót meg kellett csodálni.
A kunkort, ami a kőtengerhez vitt, hamarosan elhagytam, s a Kis-Hegyestű aljáig műúton mentem. Ekkor egy bal kanyarral a kék L jelzésen rátértem a sóstókáli templomromhoz vezető útra. A Káli-medencében sétálva balról a Badacsony, a Gulács, a Tóti és a Csobánc, jobbról pedig a Hegyestű jellegzetes alakja fogtak közre. Volt vagy 35 fok, de a hideg rázott ettől a csodálatos látványtól. Eszméletlenül szerencsés vagyok, hogy itt lehetek és láthatom mindezt. Mellettem lovak legelésztek, a fákon pedig varjak ültek. Jöttömre riadtan emelkedtek a magasba, ekkor vettem észre őket, addig fel sem tűnt a jelenlétük, annyira el voltam foglalva a hegyekkel.
A templomrom egy facsoport tövében található. Még kisebb, mint a révfülöpi.
A templom feltehetően a 13. században épült román stílusban. A múlt században még a tornya is állt, ma már a szentély feletti, terméskőből rakott diadalíve a legimpozánsabb része. Sóstókál település emlékei még ma is láthatók a templomrom körül: a házak nyomát őrzik a kis facsoportok gyökereibe ragadt kövek. A falu nevének első említése 1389-ből ismert, a templomról hiteles említés nem esik. Az 1543-as török támadás elérte ezt a vidéket is. Valószínű, hogy a falu és temploma is ekkor pusztult el.
Ezt is jól megnéztem magamnak, majd leültem az árnyékában kajálni. Miután befejeztem, indultam tovább, hogy a pusztapalotai romot is megnézzem, de mivel jelzést már nem találtam és az egyre magasabb fűben már utat sem, ráadásul ahogy figyeltem a térképet, még egy áthatolhatatlannak tűnő bozótsor is elválasztott tőle (feltehetőleg a patak mentén burjánzó növényzet), úgy döntöttem, ezt elengedem és elindulok vissza a kékre. Közben azt figyeltem, hogy a szemközti Kis-Hegyestűre érdemes-e fölmásznom, de amennyire láttam, eléggé erdős a teteje, korántsem biztos, hogy érdemes a jelöletlen ösvényen ebben a melegben kínlódni miatta. (Ekkora hőségben minden lépést meg kell gondolni.) Sajnos, előzőleg a neten sem találtam sok információt erre vonatkozóan. Így hát ez is kimaradt. Cserébe picit bekukkantottam a homokbánya védett területére, bár tényleg csak a széléről, amíg oda lehetett menni.
Folyt. köv.
