Amikor felértem Ágasvárra, csak néztem, annyira szép volt a látkép. Pontosan Nógrád és Heves megye határán állva a kilátás Pásztótól és a Hasznosi-víztározótól egészen Bátonyterenyéig terjed. Csak tátottam a számat egy darabig, majd fogtam magam és az alattam lévő sziklakiszögellésre óvatosan kilépkedve kényelmesen leültem tovább szemlélődni. Igazán nagyszerű panorámát kínál a hely.
A 789 m magas csúcson álló várnak mára már csak a neve maradt fenn. A tatárjárás után épült várat már a török hódoltság idején lerombolták. Valószínűleg a szomszédos Óvárral alkotott védelmi kettőst. Magát az épületet nem találjuk, de kutatások bizonyítják, hogy hol álltak egykor falai. Nyugati irányban a Pásztói-medence és a Cserhát hegyei, távolabb akár a Budai-hegység és a Börzsöny is látható tiszta időben. Észak felé a Karancs és az Alacsony-, illetve a Magas-Tátra is kivehető, ha az időjárás is alkalmas ilyen távoli szemlélődésre.
Eltöltöttem itt vagy negyed órát, mire rávettem magam, hogy tovább induljak. Ágasvár másik csúcsán is áthaladva, a Mátra nyugati gerincén sétálva, keskeny ösvényen, de annál szebb környezetben lépkedtem, mellettem meredeken tört le a hegyoldal. Lassú ereszkedéssel eljutottam a Szamár-kőig, majd a Newton-szikláig, ahonnan ismét nyílt egy kis panoráma észak, észak-kelet felé.
A Szamár-kő az Ágasvártól keletre húzódó sziklaalakzat. a mátrai vulkanizmus eredetére utaló természeti képződmény, mely az egykori magma-feltörések felszínre jutásával alakult ki. Alsó része keskenyebb, mivel az erózió a puhább kőzetek lepusztításával kikezdte kevésbé ellenálló részeit. Ez a folyamat máig tart. Egy nap a nehéz, keményebb, lassabban pusztuló felső részt már nem fogja elbírni a gyorsabban vékonyodó nyak és a hatalmas szikla földrengésszerű dübörgéssel fog lentebbi vidékekre költözni.
A Newton-szikla a Szamár-kőhöz tartozó alakulat. Szép kilátás nyílik róla északkeleti irányba. Nevét és ismertségét annak a feliratnak köszönheti, amelyet egy, a tetején elhelyezkedő kőtömbbe véstek: „Newton hitétől mentsen meg az Isten”.
Itt már nem időztem sokat, mert kicsit ki kellett lépnem, hogy majdan a buszra ne kelljen órákat várni Mátraszentistvánon, ahol a semmin kívül nincs semmi. Igyekeztem tempósra fogni a lefelé utat, de időnként egy-egy erősebb lejtmenetnél nem ártott a lábam elé is figyelni, hogy a lendület ne vigyen egy más-világra. Néhány perc múlva egy túrázó jött velem szembe, kérdezte, hogy megéri-e fölmenni a várhoz. Mondtam, hogy igen, bár lefelé egy kicsit nehéz dolga lesz. És igen, továbbra is azt mondom, kihagyni tilos, még akkor is, ha itt is fáj, meg ott is fáj valami.
Jó ütemben haladtam, majd egy turistautat keresztezve mintha egy teljesen más vidékre kerültem volna. Egy sötét, sűrű erdőbe csöppentem, ami igazán meglepett. Biztos egy térkapu nyílt meg előttem, amin észrevétlenül keresztül haladtam, mert eddig egészen más erdőkben jártam az út során. Ettől függetlenül élveztem a változatosságot és amilyen gyorsan belekerültem, olyan gyorsan ki is értem belőle. Két erdő között egy kis csapáson mentem tovább és innen már látszott a szemközti hegyoldalon a mátraszentistváni sípálya füves területe, szélén a felvonóval. Ezzel gyakorlatilag meg is érkeztem mai utam céljának számító település határába. Házak, nyaralók, panziók mellett haladtam el, télen itt gondolom nagyobb élet zajlik, mint ilyenkor.
Mátraszentistván a Felső-Mátra első lakott helye, ami a XVIII. század közepén jött létre a Szudéta területekről érkezett német származású üvegfúvó iparosok és a Közép-Szlovákiából jött szlovák faszénégetők letelepedésével. 1938-ban Szent István király halálának 900. évfordulója alkalmából országszerte hatalmas ünnepségeket rendeztek, ennek részeként kapta az akkori Ötházhuta a Mátraszentimre, Óhuta a Mátraszentlászló, Almáshuta (később Felsőhuta) pedig a Mátraszentistván nevet.
Nem kellett már sokat menni, elértem a falu központját. A pecsétet júliusban itt megszereztem már, így csak leültem az orvosi rendelő előtti padok egyikére, megettem a maradék kajámat és türelmesen vártam a buszt. Bőven időben ideértem, minden szükségletemet sikerült kényelmesen kielégítenem és hamarosan a Gyöngyös felé tartó buszon kanyarogtam lefelé a Mátrából. Hazafelé el is határoztam, hogy másnap visszajövök és bezárom a Galyatetőtől Kékestetőig tartó szakaszt, tekintve, hogy vasárnapra már újból esőt jósoltak.
Lépések száma: 17326, megtett távolság: 13,69 km, átlagsebesség: 3,2 km/h, elégetett energia: 1132 kcal
