Az úton csak előre érdemes menni. Visszafelé ugyanoda kerülsz, ahonnan eljöttél valamiért.

Sokan beleragadunk egy élethelyzetbe, egy kapcsolatba, ahonnan ki akarunk törni. Ki is lépünk innen, aztán valamiért mégis visszamegyünk, habár tudjuk, hogy ott nem volt jó nekünk. Bízunk abban, hogy talán most jó lesz, hogy a körülmények jobbak lettek, hogy a másik ember megváltozott. Aztán persze hamar kiderül, mekkorát tévedtünk.

Ha sikerült megfontolt döntést hoznunk és kilépünk a megszokottból (a megszokott rosszból), azt nyilván azért tesszük, mert vágyunk a változásra, s bízunk benne, hogy valamit jobbat kapunk az élettől, de legalábbis kevésbé fájdalmasat. Nem véletlenül indulunk el azon a bizonyos új úton. Szeretnénk magunk mögött hagyni az addig átélteket, legyen az csak szimplán unalmas vagy netán rossz valamiért, s új ismereteket tanulni, új emberekkel találkozni, megbecsülést, szerelmet, több nevetést, több sikert csempészni életünkbe, esetleg egy teljesen más életformát kipróbálni.

Bármi is legyen a célunk, ha változtatni szeretnénk az addigiakon, nem fordulhatunk vissza, különben minden törekvésünk hiábavaló volt. Ugyanazokkal a problémákkal találjuk szembe magunkat, mielőtt elindultunk volna. A jóakaró, nálunk mindent is jobban tudó rokonok, barátok, vagy a régi szerelem duruzsolása megteszi a magáét, visszamegyünk. A rövid ideig tartó csillogás után végül ugyanazt éljük át, mint előtte. Visszakerültünk a start mezőre.

Ugyanott vagyunk, ahol voltunk. Ugyanúgy rossz. Ugyanúgy változtatni szeretnénk, talán most már határozottabban, mint eddig valaha. Most már tudjuk, ha visszafelé megyünk az úton, ugyanoda kerülünk, ahonnan eljöttünk valamiért. Persze akadnak azért kivételek is, szerencsés esetben. Esélyt lehet adni, de ekkor minden érintettre kemény munka vár.

Változtatni viszont néha érdemes és kell is, mert ha többet, jobbat szeretnénk kapni vagy elérni, akkor a jelenlegi helyzetünkből ki kell lépni. A víz, amiben ücsörögsz, csak addig langyos, amíg hagyod.