Kicsit nehezen keltem fel az Arka-patak feletti pihenőmtől, de muszáj volt tovább mennem, nem tölthettem itt az egész napot. Tovább gyalogoltam az erdőben. Egy-egy tócsa vizéből időnként egy béka nézett rám riadtan, majd jöttemre rögtön el is bujdokoltak a 10 centi mély víz fenekére.
Mogyoróska már csak úgy 2 km-re volt, nem kellett nagyon sietnem. Ráérősen bandukoltam, még egy kicsit az erdőben vezetett az utam, majd kiértem egy nagy mezőre. A távolban már a regéci vár emelkedett a magasba, egyre hívogatóbban. Ez feledtette velem, hogy milyen meleg van és újult erővel szedtem a lábaimat, hogy mielőbb ott lehessek. Az egyik legkedvesebb várrom az országban, amelynek meglátogatása és ahonnét a kilátás felér egy terápiával.
Ismét betértem az erdőbe, majd nemsokára már Mogyoróska hosszú és a napi adottságaimhoz mérten eléggé emelkedő, napsütötte főutcáján találtam magam. Az egyik kútnál ismét vételeztem vizet és megmosakodtam, ami pár másodpercre enyhítette hőérzetemet. A faluból kiérve már nagyon közelinek látszott a vár, de persze még kellett gyalogolni a várat jelző elágazásig, ahonnét újabb hegymenet következett, még erősebb emelkedővel, ami a nagy melegre való tekintettel egyre kevésbé esett jól.
Küzdelmem nem maradt jutalom nélkül, végül felértem a várhoz, ahol azon nyomban a büfé felé vettem az irányt. Az elmaradhatatlan kávét a hegyekre néző padon kortyoltam el, rögtön utána magamba töltöttem fél liter hideg üdítőt is, majd hogy teljes legyen az élvezet, egy jégkrémet is elnyaltam hozzá. Szeretek ilyen helyeken megpihenni, ahol az élvezetek párosulnak és igazi hedonista módon kéjeleghetek kedvemre.
Miután véget ért a mámor, megváltottam jegyemet a várba és három év után először beléptem területére. Óriási változások mentek végbe ezen idő alatt, gyakorlatilag újraépítik ezt a várat is. Persze, örülni kéne a fejlesztésnek, hogy a térség gazdagodik általa, de így pont az fog elveszni, ami a báját adja: az érintetlen nyugalom.
A várat a 13-14. században építtette az Aba nemzetség. Fénykora a 16. századra tehető. I. Rákóczi Ferenc halála után özvegye, Zrínyi Ilona ide költözött fiával, az akkor egyéves II. Rákóczi Ferenccel, aki öt éves koráig itt nevelkedett. 1683-ban az osztrák hadsereg nagy erőkkel ostromolta a várat, majd 1686-ban lerombolták, bár hadi jelentősége addigra már nem volt. Eredeti berendezésének épen maradt darabjait a sárospataki múzeum őrzi. Falainak köveit a környékbeli lakosok elhordták, s az 1970-es évekig sorsára hagyták. Ekkor minimális tevékenység folyt a vár szebbé tételére, de az igazi állagmegóvásig a 90-es évekig várni kellett. A 2000-es évektől lassú visszaépítés kezdődött, hogy a műemléket mindenki számára elérhetővé tegyék.
Az évek alatt többször volt szerencsém itt is járni és bevallom, én nem örülök ennek a gazdagodásnak. Azért szerettem itt lenni, mert annyira elzárt, annyira nyugodt, annyira háborítatlan vidék ez ezzel a várrommal a tetején, amiből csak nagyon kevés van. Persze még most is van ezekből érezhetően, de félek, hogy el fog tűnni, ahogy elkészül a vár. Már nem lesz nyugodt, nem lesz érintetlen. Így járt Füzér is. Odalett a meghittsége.
Nem siettem a vár bebarangolásával, mindent jól szemügyre vettem, a panorámán pedig hosszan elidőztem. Kifelé menet még vettem egy-két apróságot a büfében, majd elindultam Regéc felé pecsételni és megkeresni a szállásomat. A várat elhagyva egy virágokkal teli mezőn haladtam át. Hátam mögött a vár látszott még a fák között. Regécre beérve a látogatóközpontot kerestem fel először, ahol pecsételtem és beültem még egy kávét inni, végül erőt vettem magamon és visszasétáltam a szállásomig, ahol a néni készségesen megmutatott mindent, majd magamra hagyott.
Kényelmes volt minden, bár eléggé retró hely volt, de 3 héttel ezelőtti foglalásomkor már csak ez a hely volt szabad ezen a napon. Egy éjszakára a magamfajta turistának kiváló megoldás, minden volt, amire szükségem lehetett.
Lépések száma: 25975, megtett távolság: 19,98 km, átlagsebesség: 3,42 km/h, elégetett energia: 1579 kcal
