Hosszan gyalogoltam, mindvégig a vár látványával szemezve. A vasútállomásnál is van pecsét, de én úgy döntöttem, hogy a várbéli bélyegzőt akarom. Nem mintha nem ugyanaz lenne, csak hát nekem az az érzés kellett, hogy az különlegesebb élmény.
Szép lassan felkúsztam a várhoz. Úgy emlékeztem, hogy a pecsét a pénztárnál van elhelyezve, de kérdésemre a hölgy elmondta, hogy átrakták kicsit lentebb, a fa torony lábához. Hát jó, akkor majd lefelé menet meglesz az, de ha már itt vagyok, akkor fizetek és szétnézek.
Boldogkő vára a miocén korban keletkezett andezittufa, a Bodókő-hegy tetejére épült. Építésének pontos ideje nem ismert, csupán annyi biztos, hogy a tatárjárás után a Tomaj, illetve az Aba nemzetség építtette, s a Kassára vezető út és a Hernád völgyének védelmét szolgálta. Számos tulajdonosa volt, bár a vár története eléggé kusza. A legenda szerint IV. Béla a tatárok elől menekülve egy Bodó nevű jobbágynál bújt el, aki süketnek tettette magát, így vezetve félre a királyt kereső tatárokat. IV. Béla hálából Bodónak adományozta Aszaló és Bodolló községeket azzal a feltétellel, hogy várat kell építenie. A jobbágy hét lánya kieszelte, hogy csak ahhoz mennek feleségül, aki beszáll az építkezésbe. A hét menyegzőt itt tartották egyszerre, melyen a király volt a díszvendég, aki azt mondta: „E vár ezek után Boldogkőnek neveztessék, mivel a hét szép leány, a hét tündér itt volt a legboldogabb.”
Bejártam a vár minden zegét-zugát, a sziklanyelven lévő őrtoronynál segédkeztem egy családi, baráti fotó elkészültében is, majd tovább nézelődtem és élveztem kivételes helyzetemet, a gyönyörű tájat és a napsütést (a meleget már annyira nem). Kifelé jövet nem felejtettem el bélyegezni, végül pedig betértem a vár alatti étterembe kajálni. Kávéval indítottam, ami szinte újjávarázsolt, majd egy tál citromos vizet hoztak ki, de hamar rájöttem, hogy azt a koszos mancsaim lemosására készítették (nem csak nekem). Itókának bodzaszörp, jóllakásra grillezett csirke zöldségekkel, fűszeres sült burgonyával volt a menüm. A kiszolgálás ritka lassú volt, a kaja viszont nagyon finom, úgyhogy tökéletesen jóllaktam vele. A pálinkát elengedtem, mert ökör iszik magában. Itt szembesültem vele, hogy mérhetetlen mennyiségű mocsok rakódott rám. A zokni vonaláig sárgállottam a kosztól, alatta fehér voltam, bár nem tiszta.
Időközben leült az asztalomhoz egy férfi a fiával, velük beszélgettem pár mondatot. Nekik még lassabban hozták ki az étket, szegények azelőtt kapták meg pár perccel, hogy indultam. Lefelé menet még gyönyörködtem a napsütötte vár képében, majd a hátam mögé utasítva határozottan megindultam hernádcécei szállásom felé. Ugyanazon az úton mentem vissza, mint amin idáig jöttem, lévén nincs másik út, így mégegyszer annyi por rakódott rám, mint eddig.
Hamar megtaláltam a szállást, s elfoglaltam a szobámat. Egyedül nekem pont elég volt, bár azért egy vízforraló vagy egy mikró, némi eszcájggal nem ártott volna. Még jó, hogy ettem, mert itt aztán semmire nem volt lehetőség, még egy szendvics gyártására sem.
Első dolgom volt lezuhanyozni és kimosni a ruháimat, aztán már kényelmesen elvoltam. Pihegtem és hogy halljak ismerős hangot, a családdal cseverésztem telefonon. Este hamar elaludtam azzal a gondolattal, hogy másnap megpillantom Regécet.
Lépések száma: 18139, megtett távolság: 14,69 km, átlagsebesség: 4,52 km/h, elégetett energia: 1030 kcal
