Kezdtek gyűlni a sötétebb fellegek a Zemplén hegyei felől, de még messze volt, még sütött a Nap. Ezzel a látvánnyal kísérve haladtunk tovább Abaújdevecser felé. Szüntelenül megálltam fotózni és kiélvezni minden pillanatát annak, amit látok. Magamba szívni, elraktározni, de leginkább megélni.

Jól karbantartott füves mezőn sétáltunk, aztán észrevettük a karbantartókat is. Egy tehéncsordát. Szóval figyelni kellett a lábunk elé is, mert most már nem csak a sár ragadhatott a cipőnkre. Megkerültük őket, majd a kecskék, birkák, tehenek által bejárt úton értünk be Abaújdevecserre. Még jó, hogy száraz volt már az út teteje…

Itt is megkérdeztük a boltban, ihatnánk-e egy kávét, de itt sem jártunk sikerrel. Nem időztünk sokat, csak amíg Laci elszívta a cigijét, majd mentünk tovább. Innen már végig burkolt úton. Szinte észrevétlenül értünk át Encsre. Továbbhaladásomat a helyi közlekedéstől tettem függővé, így menet közben gyorsan ellenőriztem a menetrendet. Volt még úgy háromnegyed órám a közvetlen pesti vonat indulásáig. Azon gondolkodtam, ha megyek tovább Gibártig, akkor még egy órát ücsöröghetek ott a buszra várva, vagy visszasétálok Encsre. Egyikhez se volt túl nagy kedvem, kezdtem ugyanis érezni a kialakuló vízhólyagokat a lábamon és ez nem adott már komfortosságot akkor. Úgy döntöttem, itt befejezem, s majd legközelebb úgyis ide fogok érkezni, innen folytatom.

Az aluljárón és a körforgalmon átkelve meg is érkeztünk végre az áhított kávénkhoz. A dohányboltból szerzett nedűt élvezettel kortyolgattam, ennyi még belefért az időmbe. Hanem aztán egy kicsit ki kellett lépni, mert kezdett szűkössé válni az idő. A végén öles léptekkel igyekeztünk a vasútállomás felé. Gyorsan megvettem a jegyemet. Csupán 1-2 perc maradt a vonat érkezéséig, így elköszöntem Lacitól, aki ment tovább az ő kékjén, és már szállhattam is fel a szerelvényre. Szűk 3 óra alatt a pesti káoszban vergődtem tovább hazafelé.

Ha nem kellett volna másnap dolgoznom menni, isten bizony mentem volna tovább, annyira nem akartam hazamenni. Aztán este küldött Laci képeket a megáradt Arka patakról, amin elmondása szerint mezítláb kelt át, így azért annyira már nem is sajnáltam, hogy véget ért a túrám. Mindenesetre őrülten élveztem mind a hat napot, hogy végre nem kellett nap végén hazamenni, hogy hat napig nem vettem fel a maszkot (csak azokra a csöppnyi időkre, amíg beszaladtam a boltba), hogy hat napig a természet része voltam, hogy hat napig azt csinálhattam, amit a legjobban szeretek.

S most… vegyes érzelmekkel várom az utolsó hat napot…

Lépések száma: 25377, megtett távolság: 20,05 km, átlagsebesség: 3,25 km/h, elégetett energia: 1592 kcal