Baktakékről ismét emelkedővel folytatódott utunk, s rövidesen fentről nézhettünk vissza a település házaira. Szántóföld mellett a sárban, majd műúton gyalogoltunk, de mielőtt ráléptem volna erre a műútra, még jól belesüllyedtem a latyakos sárba. Azt hittem, csak rámosta az eső az útra a homokot, erre majdnem bokáig süllyedtem benne.

Az aszfalt kanyarjain átvágott a mi ösvényünk, majd el is értük Fancsal szélső házait. Mint egy kis üdülőterület. Pici házak, árnyas kertek, sehol egy lakó. Behunytam a szemem és úgy gyalogoltam. Aztán kinyitottam. Gondoltam, elég volt egy esés a hétre. A falu központjánál, a sörözővel szemközti háznál pecsételtünk ismét, majd leültünk és kényelmesen megkajáltunk.

Újra elindultunk, s megintcsak fölfelé. Itt minden kis falu lent van a dombok aljában, így mindig fölfelé hagyjuk el őket, akármerről jövünk. A kék eget fehér felhőpamacsok tarkították, balunkon pedig fűtenger hullámzott, amit jólesően simogattam menet közben.

Hamarosan gyümölcsös mellé értünk és itt mondtam azt Lacinak, hogy hagyjon itt engem, én már elleszek ezzel a látvánnyal. Már sokkal közelebb, mint az előbb a kilátótól, ott volt a Zemplén. Mondtam, ha itt bevégzem, nekem jó lesz ezzel a panorámával a továbbiakban. De nem maradtam ott végül, inkább mentem tovább. Mindig mélységes megnyugvással tölt el ez a vidék, ahogy most is. Bármi történhetett volna, tényleg bármi, nem vettem volna fel. Annyira megnyugtató itt lenni, annyira szeretem. A nyugodtabbnál is nyugodtabb tudok lenni, amikor itt vagyok. És milyen jó, hogy tovább mentem, mert nem sokkal később még szélesebb lett a panoráma, még többet mutatott magából a hegység. Aztán pedig még annál is többet. Nem győztem betelni a látvánnyal. Immár ott a sárga repceföldek fölött Boldogkő vára, tőle balra, kicsit távolabb a regéci várhegy, tetején jól kivehetően a romokkal.

Még sosem láttam így együtt a két várat. Egészen elképesztő volt. Azt hiszem, még szerelmesebb lettem ebbe a tájba, egyúttal a kéktúrába is. Ezekért az élményekért éri meg. A látvány, s az érzések, amit a látvány kivált. Meg még más miatt is, mert mindig van új hatás, amire azt mondja az ember, hogy ez kell nekem.

Folyt. köv.