Nemsokára már a Telekessy vendégháznál pecsételtünk. Itt ismét becsokiztunk (értsd: csokit ettünk), majd megindultunk a hegy oldalában fölfelé. Széles úton vezetett a jelzés mindvégig, mellettünk kis csermely csörgedezett. A szél minden mozdulatára levelek százai hullottak lassan, csöndesen a fákról. Borzasztó hangulatos volt a szálló falevelek látványa, ahogy mélabúsan a talaj felé veszik az irányt, szót fogadva a természetnek.
Egész hosszan vezetett az út ilyen kényelmesen a napsütésben, csupán annyi változás történt, hogy a patak maradt el mellőlünk viszonylag hamar. A Gilitka-kápolna környékén kicsit besűrűsödtek a turisták, s egy rövid ideig többedmagunkkal tapostuk a sarat a széles úton, majd a társaság egy elágazásnál jobbra kanyarodott.
A műemléki védelem alá tartozó római katolikus kápolnát Szűz Mária édesanyjának, Szent Annának tiszteletére építették 1750-ben, a Gilitka-völgyben vezető egri út mellé. Ezen a vidéken Szent Anna közbenjárását a szerencsés szüléshez és a helyes gyermekneveléshez kérték. A kegyhely a II. világháborúig búcsújáró hely volt. A környékbeli falvak népe július 26-án, Szent Anna napján körmenetben vonultak ki a kápolnához, ahol szentmisét tartottak. A kápolna a háborúban megsérült. 2004-ben megkezdődtek a helyreállítási munkálatok, majd 2007. július 29-én újra felszentelték.
A mi utunk balra vitt, s innen ismét kettesben bandukoltunk. Élveztük a ragyogó napsütést, ahogy kissé fáradt fénye melengette az arcunkat és aranyba borította az erdőt. Kényelmesen sétáltunk, nagyjából szintben és egyre csak ámultunk, hogy mennyi csodája van az ősznek. Erre mondják, hogy varázsos, de már-már giccsesen nyálas volt az egész, annyira tökéletes volt minden.
Rövidesen kilátóponthoz érkeztünk. Egy kis nyiladékon kisétáltam, Józsi követett, és egészen szép panorámában volt részünk. Szarvaskőt ugyan nem lehetett látni, de a fölötte magasodó kilátót igen, s a mögötte lévő lankákat is könnyedén tudtam követni a szememmel. Kicsit még gyönyörködtünk benne, majd mentünk tovább. Jobbról nemsokára a fák között egy kis résen tökéletes rálátás nyílt a Galya-tetőre és a Kékesre, melyeket épp a felszálló felhőkön csillogó napfény színezett ezüstre.
Hamarosan kiértünk a Szarvaskő feletti domboldalra, ahonnan 180 fokos panorámában volt részünk. Balra egy felhagyott kőbánya által okozott tájseb, alant Szarvaskő és a kilátó, valamint a dombok között kanyargó autóút és a vasút. Innen a szemközti domb kicsit kitakarta a kilátást, de mellette azért a távolban ott ékeskedett a Kékestető, jobbra fordulva pedig a csodás, őszi erdővel fedett lankák pihentették a lelkemet.
Gyors ütemben leértünk a szarvaskői várromhoz, bár lefelé jövet nem tűnt meredeknek az út, fölfelé gondolom kissé ziháltató lehet. A romoktól lelátni a falura, illetve a környező dombokra, visszanézve pedig jól látszik az előbbi, jóval magasabban fekvő sziklás kilátópont, ahonnan jöttünk. Ilyenkor csodálkozik rá az ember, hogy rövid idő alatt mekkora szintet lehet veszíteni.
Szarvaskő az Eger-patak völgyében épült kis falu. A település fölött magasodó sziklaszirten, 300 méteres magasságban, az egri püspök váruradalmának központjában várat emeltek, melyet már 1295-ben kelt iratok említenek. 1596-ban török uralom alá került és csak 1687-ben szabadult fel. 1735-ig lakták, ezután elhagyták. Nevének eredete ismeretlen, a legenda szerint azonban egy vadászat során a kutyák a szikla tetejéig üldöztek egy szarvast, aki onnan a mélybe vetette magát. 1910-ben még állt a vár romos homlokfala, 1931-ig pedig egy olyan falszakasz, amely két ablak- és egy ajtónyílást őrzött, az évek során viszont ezek is leomlottak. Az egykori vár ma kilátóként működik.
További ereszkedéssel hamar leértünk Szarvaskőre, ahol az Eger-pataktól még visszafordultunk, hogy lássuk, honnan jöttünk, majd gyors elhatározással betértünk egy kávéra a helyi panzióba, ha már olyan kedvesen hirdette magát az utcán. (Forró kávé, tea, ami helyett inkább langyos kávé dukált, de a kiszolgálás kedves volt.) Józsi még pecsételt ezután a kocsmában, majd gyakorlatilag végéhez értünk a túrának, s ezzel végig jártuk a Bükköt is.
Örülök, hogy a végére azért sikerült szép időt kifognunk, így nem rossz szájízzel köszönök el ettől a hegységtől. Sikerült az idei tervet is teljesíteni, bár éppen csak. Halkan hozzáteszem, hogy 2019-ben jóval többet sikerült a tervezettnél haladnom, az ideit azonban a vírus alaposan keresztül húzta.
Kicsit ismét fáj a szívem, hogy nem sikerült ebben az évben végig járni a Kéket és hogy a további két hónapban már leállunk az én Kékemmel, de erősen bízom benne, hogy a 2021-es évben már nem kell csalódnom és sikerül eljutnom Hollóházáig.
Pihenni persze nem fogok, nem fogunk, hisz túrák továbbra is lesznek, járjuk az országot, amíg lehet, ahogy lehet. Hálás vagyok azért, hogy az a néhány hónap, amíg tudtam menni, azalatt nagyszerű dolgok történtek, mi több, egészen váratlanok is. Ez az év így volt tökéletes.
Lépések száma: 28402, megtett távolság: 22,35 km, átlagsebesség: 3,18 km/h, elégetett energia: 1853 kcal
