Andi a rengetegben

Kéktúra 22. szakasz: Szarvaskő-Sirok 2/2. rész

2020. SZEPTEMBER

2021. május 30. - Andi a rengetegben

20200912_104134_300.jpgRozsnakpusztát elhagyva lassú és folyamatos emelkedés kezdődött. Továbbra is kényelmes, jól járható földúton haladtam. Rövidesen egy számomra nagyon kedves és megnyugtató részhez értem. Annyira jóleső érzés volt ott lenni, pedig semmi látnivaló nem volt továbbra sem, mégis akkora élménnyel töltött el a füves keréknyomokon sétálni, hogy abból napokig tudtam erőt meríteni.

Az erdő kezdett egyre fiatalosabb, ritkább lenni, így a meleg is egyre erősödött. Nemsokára egy kicsiny tisztásra értem, ahonnan a Kékes bámult rám váratlanul. Úgy döntöttem, visszabámulok rá és szemezek vele egy kicsit. Aztán újból be az erdőbe, hogy további eseménytelen gyaloglást követően végre megérkezzek a Barát- és Apáca-sziklákhoz.

20200912_115254_300.jpgAz 5-6 méter magas Barát- és Apáca-sziklák, más néven Bálványkövek a vártól úgy 3-400 méterre találhatóak észak-keletre. A monda szerint egy barát és egy apáca itt egymásba szerettek és szörnyű bűnük miatt kővé váltak. Egy másik legenda szerint Darnó, a Tündérkirály lánya, Tarna a tiltás ellenére halandó fiúba szeretett bele. A király mérgében íjat ragadott, hogy megölje a vitézt, de lánya elé vetette magát, így keresztüllőtte a két szerelmes szívét, amitől azok rögtön kővé változtak. A település a király felkiáltásáról kapta a nevét, mert ezt követően csak azt mondta: sírok, sírok, így lett e hely neve Sirok.

Mindjárt meg is másztam őket, bár azt utólag vettem csak észre, hogy nem mentem teljesen a sziklák tetejéig, ahonnan zavartalan rálátás nyílt volna a várra, erre akkor nem is gondoltam, hogy van még egy non-plus-ultra szikla, nevezetesen a Törökasztal. Végül elindultam lefelé, hogy felmásszak a várba.

20200912_130322_300.jpgA siroki a Mátra legnagyobb várromja, mely egy riolittufa kúpjának tetején, 296 méteres magasságban uralja a környéket. Eredetileg ősi pogány vár volt, oklevelek először 1267-ben említik. A honfoglalás után az Aba nemzetség tulajdona lett, majd több gazdája is volt. A török veszedelem alatt megnőtt katonai jelentősége. Eger legerősebb előváraként bekapcsolódott az ország védelmi rendszerébe. Eger elestével 91 évig a törökök uralma alá került. A Rákóczi szabadságharc leverése után elvégzik az első robbantásokat, majd 1713-ban végleg lerombolják falait. Feltárását 1965-ben kezdték.

Nagyon régen jártam itt, akkor még nem nagyon volt itt semmi, szabadon látogatható volt, szabadon lehetett garázdálkodni. Mára egy kicsit ráncba szedték, belépti díjat is kérnek a nézelődésért, de persze emiatt nem szabad kihagyni. A panoráma ismét mesébe illő látvánnyal párosult, a vár alatti sötét kis átjárók pedig izgalmas játéklehetőséget kínálnak a kíváncsi érdeklődőknek. Nem beszélve az ottani hűs klímáról, ami igazán jólesett az egyre nagyobb melegben. Ajánlatos azért mobiltelefonnal megvilágítani a padlót, mert helyenként érhetnek meglepetések.

A végén lerogytam az egyik asztalhoz, jóízűen megkajáltam, szárítkoztam, majd búcsút vettem a vártól és megindultam lefelé. Arra gondoltam, hogy ahol a múltkor pecsételtünk, oda majd beülök egy kávéra, megkoronázni a napot. Menet közben két lehetőségem is lett volna arra a kávéra, de én ragaszkodtam az eredeti elképzeléshez. De minek? Az étterem ugyanis zárva volt. Mélységesen csalódtam. Most hol kávézok? Hol pisilek? Előbbit még elengedtem valahogy, utóbbihoz viszont ragaszkodtam, mielőtt elindulok hazafelé. Találtam végül egy másik éttermet, ahol el tudtam intézni ezt a kardinális kérdést, viszont kávéval nem tudtak megkínálni (nem is értem). Leültem végül a buszmegállóban egy árnyékos padra és elmélyülten néztem a házakat, a néha elhaladó autókat, s hallgattam a templom órájának negyedóránkénti harangozását. Csak egy bő órát kellett így eltölteni, végül pontban érkezett a busz, amivel közvetlenül a Stadionokig utaztam. A hajnali kelés és a 20 km tempós gyaloglás megtette a magáét. Egy darabig még bámultam ki az ablakon, élveztem a napsütést, ahogy sűrűn váltakozik az árnyékkal, ami - mint egy stroboszkóp -, végül elalvásra késztetett.

Nagyon büszke voltam magamra a teljesítményem miatt. Extra gyors voltam, bár nem akartam rohanni, igazából nem is éreztem annak. Mindent időben sikerült elérnem, minden várakozásaimon felül alakult. Soha rosszabbat.

Lépések száma: 24977, megtett távolság: 20,18 km, átlagsebesség: 4,59 km/h, elégetett energia: 1416 kcal

A bejegyzés trackback címe:

https://andiarengetegben.blog.hu/api/trackback/id/tr6516422708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása