Hamarosan egy galamb landolt a Naszály-csúcs kilátó jának korlátján, s érdeklődve nézett ránk, hogy tudnánk-e neki valami ehetőt adni. Nem az a kövér városi galamb volt, hanem az a sportos fajta, aki a vidéki terepen könnyen lerepüli a fölös kilókat.
A mellettünk álló házaspár megkínálta őt egy kupak vízzel, de a vidéki madárnak fogalma sem volt róla, hogy kell „pohárból” inni és kiborította az adományt. Kapott tőlük szőlőt is, de arról tudomást sem vett a pára. Gondolkodtunk, hogy vajon milyen kaját lehetne adni neki. Nyilván magvakat. Volt is Józsinál müzliszelet, mondtam, adjon belőle szegénynek, de mivel az cukros, inkább nem tette. Szerintem viszont csak meg akarta tartani magának. Tovább törpöltünk, mit eszik egy galamb. Aztán Józsi megvilágosodott: hát streetfood-ot. Itt kész lettem, szakadtam a röhögéstől.
Lassanként elindultunk lefelé. Már így is jó fél órát elidőztünk a kilátóban. Nem mintha siettünk volna, de azért nem is akartuk megvárni az estét, bár kétségkívül biztosan szép onnan a naplemente. Rövid sétával és egy kis kitérővel kiértünk a Látó-hegy 532 méter magasságban lévő keresztjéhez. A természetes kilátópontról Vác felé nyílik szélesebb kilátás. Velünk szemben a Duna-kanyar, a Pilis és a Visegrádi-hegység emelkedik. Mellettünk a bányászat okozta, már messziről is jól látható, jellegzetes tájseb éktelenkedett. Alattunk pár méterrel siklóernyősök kapaszkodtak a szélbe és röpködtek a fejünk fölött szüntelen. Egy ideig néztük őket, majd most már tényleg indulni kéne felkiáltással ismét bevettük magunkat az erdőbe, ám még az árpád-kori földvár sáncait szemügyre vettem.
Innen már nagyrészt lefelé vezetett az út, néhol azonban egy csöppnyi hullámvasutazás is volt a terepben, és időnként egy picit oda kellett figyelni a lábunk elé a keskeny, ferde vagy köves ösvény miatt, de ez elenyésző volt. Nagy boldogságomra találtunk szederbokrokat is, amin végre volt ehető minőségben gyümölcs. Én persze rögtön nekiálltam a dínom-dánomnak. Aztán valahogy Józsi is kedvet kapott hozzá. Igyekeztünk sebesülés nélkül elérni az érett szemeket, végül Józsi ráunt a nehézkes lakomára és próbált indulásra bírni. Megfenyegetett, hogy ott hagy, ha nem indulok most már el. Nem indultam. Valamiért ez megdöbbentette őt, hogy ilyen szófogadatlan vagyok. De mivel úgy éreztem, mintha kezdene későre járni, elfogadtam a helyzetet és Józsi nyomába eredtem.
Szép és csöndes erdőn haladtunk keresztül, mígnem elértük a Bik-kutat, amit ha akartunk volna sem tudtunk volna kútként használni, mivel teljesen száraz volt, ámbár nem tudom, iható-e egyáltalán a vize. Rövidesen elérkezett a nap fénypontja, a függőhíd. Sorbanállás volt az átkelésért. Kisgyerekes kirándulók hada tartóztatott vissza, hogy azonnal kipróbálhassam Magyarország leghosszabb függőhídját. 23 méter színtiszta szórakozás. Olyannyira, hogy kétszer is átkeltünk rajta. A teljesség kedvéért alatta is átmentünk. Jó móka, amolyan nekem való, minden gyerek élvezte.
Miután kijátszottam magam, mentünk tovább. Már nem voltunk messze a katalinpusztai kirándulóközponttól, ám előtte van még egy 3-400 méter kitérő Rockenbauer Pál kopjafájához. Feltett szándékom volt meglátogatni, de erősebb volt a kávé iránti vonzalmam, mint plusz 800 méter megtétele. És mivel Józsi sem tudott ez ellen tiltakozni, pár perccel később már ott tobzódtunk a büfénél. Megváltás volt. Megnéztük még a helyi kis tavat, majd a kapu fölött lévő hangyára esett a figyelmünk. Józsi mindjárt megragadta az alkalmat és a hangya kezét irányító kötél után kezdett nyúlni, mire a mellettünk lévő anyuka odaszólt a kötél felé szaladó kisfiának:
- Várjál, had húzza meg előbb a bácsi! - Józsi ekkor magához tért és átengedte a terepet a gyereknek, szabadkozva az anyuka felé. Egy darabig még gyönyörködött a hangya darabos kézmozdulataiban, aztán gyorsan odébb álltunk.
A pecsételőhelyig már aszfaltos úton mentünk. Oltári szerencsénk volt, hogy kávéztunk a kirándulóközpontnál, mert ahol eredetileg terveztem, ott esküvőt tartottak és kötve hiszem, hogy akár egyetlen kávéval is kiszolgáltak volna. De akkor már mindegy is volt. A lényeg, hogy teljesítettük a hiányzó szakaszomat, így most már nyugodt lélekkel folytathatom jövő héten Sirokról a kéket.
Örülök, hogy Józsi felkínálkozott erre a napra túratársnak, jó hangulatban telt a nap és sikerült teljes mértékben kikapcsolódnom, igazi felüdülés volt.
Lépések száma: 34312, megtett távolság: 25,57 km, átlagsebesség: 3,03 km/h, elégetett energia: 2166 kcal
