Ahogy felértünk a dombtetőre, a látvány mindkettőnket megnyugvással töltött el. A távolban a Börzsöny magasodott, míg tőle jobbra a Nógrádi-medence síkjára kaptunk rálátást. A kettő között szántóföldek és erdők sora váltotta egymást. Én természetesen felkapaszkodtam a magaslesbe, miután meggyőződtem róla, hogy nem fog összeomlani alattam. Nem kaptam sokkal több kilátást, mint 3 méterrel lejjebb, de azért ezt nem hagyhattam ki.
Ezen a platón gyalogoltunk tovább, meg-megállva, hallgatva a csöndet, a szél halk suhogását és a madarak távoli vijjogását. Szeretem az ilyen testet-lelket ellazító pillanatokat.
Túl sokat nem időzhettünk itt, haladni kellett. Egy útelágazásnál jobbra tartva nemsokára elérkeztünk oda, ahol a kék jelzés találkozik a pirossal és megkezdődik az erős hegymenet az innen 2,8 km-re lévő Naszály-csúcsra. A következő kb. 1,5 km először nem túl erősen, később viszont annál vakmerőbben emelkedik. Először én mentem elöl, aztán valahol félúton váltottunk. Józsi vitte a prímet, de legalább jó húzóerő volt számomra. Így is megálltam néha szuszogni, időnként pedig fotózni, mert ez kiváló alkalom a lazulásra. Éreztem is a hátsó fertályomban és a combjaimban, hogy ég a zsír. A szint java részét aztán mégis leküzdöttük, az emelkedő megszelídült és köves ösvényen tapostunk tovább.
A nehézségekért cserébe mesés panorámát kaptunk a hegy oldalából. A Börzsöny vonulataitól a Cserhát dombjain át egészen a Mátra távoli tömbjéig széles volt a látóhatár. Alattunk erdőrengeteg, melyet időnként egy-egy zöldellő és sárgás termőterület négyszöge tört meg. Több ilyen kilátópont is akadt ezen a szakaszon, mi pedig mindről megcsodáltuk a látványt.
Még néhány métert tettünk meg, amikor elértük a Násznép-barlang felé vezető elágazást. 100 méter. Na jó, menjünk, nézzük meg, ha már itt vagyunk, az a 100 méter pedig igazán nem nagy kitérő. Gondoltam ezt egészen addig, amíg rá nem léptem a lefelé vezető ösvényre. Nem ez volt álmaim ereszkedése egy olyan barlang felé, ahová még be sem lehet menni. Igyekeztem mindenben megkapaszkodni, amiben csak lehetett és erősen koncentráltam a lábam elé, nehogy Józsi nyakába zuhanjak, aztán úgy boruljunk arccal előre, mint a dominók. Ja nem, dehogy, Józsi már előre gondolkodott és jó nagy távolságot hagyott kettőnk között, ha csúszok vagy zuhanok, nyugodtan zuhanjak csak egyedül.
Egy örökkévalóságnak tűnt, mire végre elértük a barlangot, ami viszonylag nagy bejárattal rendelkezik, ám a denevérek lakóhelyét nem ildomos zavarni, így csak kívülről kukucskáltunk befelé, de bevallom, én nem láttam semmit.
Népies nevén: Násznép-lyuka. A megkülönböztetetten védett, 223 méter hosszú, 12 méter magas barlang a 20. század elején végzett ásatások során előkerült ősállatok csontjai mellett talált edénytöredékek sokasága miatt kapta a nevét. A monda szerint egy jobbágy fia és a közeli vár urának lánya egymásba szerettek. Titokban összeházasodtak, ám amikor hazafelé tartottak, a vár ura mérgében üldözni kezdte a násznépet, akik ebbe a barlangba menekültek és itt várták meg, amíg a lány apja elfogadta a fiatalok házasságát. Egy másik legenda szerint a törökök által a közeli Kosdról üldözött násznép ebbe a barlangba menekült és itt tartották meg a lagzit. Az évek során egyik legenda sem igazolódott be.
Itt találkoztunk össze ismét azzal a házaspárral, akivel a buszról leszállva már összefutottunk. Mégsem indultak rossz irányba, csak még elnézelődtek a környéken. Pár percet elidőztünk itt, majd ugyanazon a fantasztikus úton, amelyiken jöttünk, elindultunk visszafelé. Valahogy egy kicsit mégis másnak tűnt fölfelé. Nem emlékeztünk, hogy lefelé érintettük-e adott tereptárgyakat és mintha meredekebb is lett volna most, mint amikor jöttünk, de végülis felértünk. Igaz, hogy az elágazást jóval elhagytuk, de ez van, ha egy pasi megy elöl…
Még várt ránk némi emelkedő, de már korántsem olyan vad, mint ezelőtt, aztán ott állt előttünk a sorsára hagyott geodéziai mérőtorony, mint kilátó. Minden leírásban olvasható, hogy nem túl biztonságos felmászni a tetejére, ennek ellenére mindenkinek kényszere van, hogy szétnézzen fentről. Miért mi hagytuk volna ki? Szerencsénkre még a tumultus előtt eltölthettünk nyugalmasabb körülmények között egy kis időt, mindig csak egy-egy pár váltotta egymást körülöttünk. Na de nem véletlen, hogy mindenki igyekszik megcsodálni a panorámát, ami innen nyílik, mert valóban feledhetetlen. A Duna vonala, a Visegrádi-hegység a várral, a Börzsöny, a Cserhát, a Mátra, de még a távoli Alacsony-Tátra hegyei is jól kivehetőek voltak. Tiszta időben talán még a Magas-Tátra is látszik. A fák még nem nőtték túl a tornyot, így érdemes kockára tenni az életünket a látványért, melyet a Cserhát legnyugatibb, 652 méteres kiemelkedése nyújt.
Folyt. köv.
