Elérkezett az utolsó nap is. Erre a napra már csak egy rövid, 11-12 km-es szakasz jutott befejezésül. Reggel még kaptunk sámsonházai szállásadónktól egy isteni reggelit. Épp arra gondoltunk Trixivel, milyen jó lenne egy szalonnás rántotta reggelire. Az adna némi energiát a napra. Ha nem is szalonnás, de rántotta volt, sült kolbásszal, friss zöldségekkel és kenyérrel.
Kiadós adag volt és mind meg is ettük az utolsó falatig. Összepakoltunk végül és még pár szót váltottunk a házigazdával, mielőtt elköszöntünk volna, majd elindultunk a faluból kifelé. A változatosság kedvéért mindjárt fölfelé, aztán nagyjából vízszintben egy darabig.
Korábban úgy gondoltam, hogy a Mátraszentistvánig tartó plusz 12 km még belefér a napba, hogy Mátraverebélyen ne kelljen sok időt eltölteni, de az előző három nap tapasztalatait figyelembe véve megelégedtem azzal, hogy mégis csak addig megyünk. Ágasvárig amúgy is nagyobb szintemelkedő várható és így is túlterheltük magunkat már tegnap. Beláttam, hogy semmi értelme nem lenne ebben a melegben, fájós lábbal erőszakoskodni a korlátainkkal. Persze, biztos megcsináltuk volna, de én jobban szeretem élvezni a túrát, mint fájdalmas szenvedések közepette ostorozni lelkemet-testemet. Minden meg fog várni és ott lesz később is.
Aránylag kényelmesen haladtunk a faluból kiérve. Kicsit borús idő volt, de nem bántuk, végre nem tűző napon kellett caplatnunk. A Bába-völgynél a jelzés elkanyarodik először jobbra, majd balra, a kettő között viszont olyan dagonya állta utunkat, hogy azt mondtam, én itt át nem megyek. Nem leszek varacskos disznó az utolsó néhány órában. A telefonos alkalmazás jelölt egy másik ösvényt, picit levágva a kanyart, így ezt választottuk, ezzel kb. 100 méterrel lerövidítve az utat. A Forró-kútnál visszacsatlakoztunk a kék jelzésre és folytattuk az eseménytelen talpalást, majd egy hosszabb emelkedő kezdődött. Fülledt volt az idő, így nehezebben ment a fölfelé menet és muszáj volt inni is közben, de azért kibírható volt. Még épp határeset. Fönt fenyőerdőben sétáltunk, bár az illatát nem nagyon lehetett érezni. Mindvégig széles, jól járható úton mentünk, benőtt szakasz nem volt sehol. A Vörös-harasztnál jobbra kanyarodik a jelzés, onnantól pedig úgy 800 métert kell sétálni a szentkúti forrásokhoz. A kék a kis szurdok fölött elvisz, mi is itt mentünk persze, de jobbra van egy kis ösvény, ami átvezet rajta, így közvetlenül a Szentháromság, Szent Imre és Szent István forrásokhoz lehet jutni.
Mi a Szűz Mária forrásnál lévő lépcsőn jutottunk le a mederbe. Ennek a forrásnak a vizét megkóstoltam, nagyon finom és hűs volt, bár se szebb, se fiatalabb nem lettem tőle. Ennek okán ebből a forrásból most nem töltöttük fel a flakonjainkat, mert a templomnál lévő kútból akartunk vizet venni, hátha ott nagyobb sikerrel járunk a szépségápolás terén. Trixi amúgy is azt mondta, ha ő itt leguggol, biztos úgy marad. Leguggolni nem tudott, viszont a lépcső korlátjára simán felült mindennemű borulás nélkül a fotó kedvéért. Innen 350 méterre található maga a Szentkút nevű zarándokhely.
A monda szerint 1091-92-ben Szent László király és serege a kunok elől menekülve Szög nevű lovával a hasadékon átugratva a földet érő patkó nyomából forrást fakasztott. A forrásból az ide érkező zarándokok többek között szembajok gyógyítására merítettek vizet. Az első gyógyulás a XIII. században történt, amikor a Szűzanya megjelent egy verebélyi néma pásztornak, és azt mondta neki, hogy ásson a földbe és az előtörő vízből igyon. A fiú így is tett és hamarosan visszakapta beszélőképességét.
1705-ben épült fel Szentkúton az első kőkápolna. Almásy János Szentkúton nyert gyógyulásáért hálából, Bellágh Ádám Antal szentkúti remete pap segítségével építette fel a mai kegytemplomot és mellé egy kolostort az 1700-as évek közepén. 1970-ben VI. Pál pápa a kegytemplomot basilica minor címmel tüntette ki. 2011-ben II. János Pál pápa vérével átitatott textília ereklyével gazdagodott a kegyhely.
Hamar kiöntöttük a csapvizet és a kútból feltöltöttük a palackjainkat. Meg is kóstoltam. Ugyanolyan finom volt, mint a másik. Hogy szebb lettem-e tőle? Ennél szebb már úgysem lehetnék, szóval nem. Fiatalabb? Ó, én amúgy sem öregszem, tehát az sem lettem. Akkor minek ittam belőle? Hátha van valami titokzatos nyavalyám, gyógyítsa meg azt. Meg hidegebb is volt, mint a reggel töltött csapvíz. Azért az sem elhanyagolható szempont ilyen melegben.
Folyt. köv.
