Az út egy keskeny ösvényre vezetett be, természetesen fölfelé a sűrű, párás erdőben. Már nagyon kínlódtunk és eléggé húztuk a belünket. Alig vártuk, hogy végre valahára megpillantsuk a nógrádi vár falait. Néhány szentségeléssel később azonban ez a pillanat is elérkezett.

Patakokban folyt rólunk a víz, minden ruhadarabunkból csavarni lehetett volna, de még ekkor is azt gondoltam, hogy a várig még valahogy eldöcögünk. A faluba beérve összetalálkoztunk néhány alma- és szilvafával, mindegyikkel jót beszélgettünk. Ezek az igazi csemegék. Aztán úgy döntöttem, hogy egy kávéval fogom mindezt megkoronázni. Tudom, nagy bátorság kell, hogy valaki szilvára tejes kávét igyon, de muszáj néha kockáztatni. Találtunk is egy boltot, ahogy gyalogoltunk lefelé, még kávéjuk is volt, csak éppen nem tudtak adni. Persze mikor romoljon el a kávéfőző, ha nem most? Pedig már eléggé koffein hiányom volt addigra. Egy olyan gyerek nagy királlyal helyettesítettem a kávét, tudjátok, azzal a németesen gyereknek hangzó csokival, ami nevéhez hűen tényleg gyerek méretű. Meg még egy zacskó chips-szel is helyettesítettem azt a kávét, mert megérdemlem. És míg mentünk a vasútállomás felé (mert amúgy is arra kellett menni), megnéztem a menetrendet és megállapítottam, hogy 20 percünk van a következő váci vonat érkezéséig. Utána egy órát kell várni a következőig, az viszont már buszozós lett volna Pestig. Szóval villámgyorsan meghánytuk-vetettük a dolgokat és azt sütöttük ki, hogy kihagyjuk a várat és indulunk haza. Nagyon sokat kivett belőlünk a fülledt meleg. Régebben már jártam a várban, Trixi ki volt nyúlva, így nem erőltettük.

Az állomáson leültünk egy nagyjából árnyékos padra és kényelmesen várakoztunk a vonatra. Amikor megérkezett, fölmásztunk rá, bár már jártányi erőnk alig volt. Trixi sikításából ítélve arra következtettem, hogy legalább egyszer visszazuhant a peronra, de végül hősiesen felmászott ő is. A kalauznő nagyon rendes volt, mert amikor kértem a jegyet Vácig, ő megkérdezte, hogy csak addig megyünk-e, mert tud adni Budapestig is, így elérjük a zónázó vonatot. Végtelenül jólesett az odafigyelés és innen is köszönjünk neki. Vácon néhány perc várakozást követően megérkezett a vonatunk és mi más persze, mint a szottyos, amin nincs légkondi. Még jó, hogy a MÁV bevásárolt néhány emeletes vonatot… A menetrendet természetesen nem betartva néhány perces késéssel értünk be a Nyugatiba.

Az igazat megvallva valahogy nekem ez a Cserhát az a szakasz, amit le kell járni, essünk rajta túl, mert hozzá tartozik a kékhez, de nem lett több. Az itt élő emberek viszont fantasztikusak, egytől egyig kedvesek és segítőkészek, ez abszolút pozitívum és ezt nem tudom szó nélkül hagyni, muszáj mindenképp kiemelnem. Ezer hála és köszönet az itt élőknek, a szállásadónknak, az egészségügyieknek, a buszsofőröknek és még a felszolgálóknak is. Ebből is látszik, hogy a kedvesség ingyen van és csodákat tesz.

Lépések száma: 21899, megtett távolság: 17,02 km, átlagsebesség: 2,96 km/h, elégetett energia: 1457 kcal