Amikor már tényleg komoly fejtörést okozott, hogy mi lesz a kutyussal, akkor az élet tálcán kínált egy tökéletes lehetőséget. Az egyik kanyarból hirtelen egy lány tűnt fel. Természetesen rögtön szóba elegyedtünk.

Ő medvétől tartva a telefonján hallgatta Cipő kismadarát, majd mutatta felfedezését valami vadállat lábnyomáról, amit nagy szakértelemmel megvizslattam, de még életemben olyat nem láttam. Aztán a kutyust szemlézve megkérdezte, hogy megsimogathatja-e, mire szabad kezet adtunk neki, mondván, ő a mi kis „kullancsunk”, és ha már így összefutottunk, nem vinné-e vissza Becskére a tesójához, amit persze szívesen elvállalt. A kutya először kicsit vonakodva akart tőlünk elszakadni, aztán mégiscsak belátta, hogy jobb lesz, ha búcsút intünk egymásnak és lobogó füllel szaladt a lány után. (Mint utólag kiderült – hála a közösségi oldalaknak – Becske előtt már leszakadt tőle, az ismerős szagokat követve.)

Az előző napi nagy esőzésnek (meg az az előtti kisebbeknek) köszönhetően a terep korcsolyapályává változott. Jónéhány kilométeren keresztül merő dagonya volt az út és némelyik szakaszon igen óvatosan kellett ügyeskedni, hogy ne vágódjunk hanyatt a boldogságtól. A Cserhát amúgy is híres agyagos, ragadós talajáról, ami esőben egy csodát varázsol a túrázók lába alá és mit ne mondjak, csodás piruetteket tanul az ember menet közben. Mi sem úsztuk meg a balett órákat. Azt hiszem, burleszkbe illő jeleneteket lehetett volna filmre venni, de mindenki megnyugtatására elárulom, hogy nem volt ilyen esetekben a kezünk ügyében egyetlen telefon vagy kamera sem, így ebben az élményben csak nekünk volt részünk. Főleg én voltam, aki nagyobb repertoárral készültem az előadásra. Meg is lett az ára, amikor az egyik tócsa mentén előadtam a csámpás hattyú twistelését. Onnantól fogva vizes cipőben nyomattam tovább. Időnként éreztem, hogy egy-egy sárgombóc vadul próbál egyre beljebb fészkelődni a talpam alatt, de ügyet se vetettem rá. Kemény voltam, mint a vídia. És úgy néztem ki hozzá, mint egy varacskos disznó.

Becske és Kétbodony között az égadta világon nincs semmi, csak sár meg sár. Ja, és egy kis sár. Na jó, van egy kis susnyás is, a változatosság kedvéért. Kétbodonyban pecsételtem és ha már egy italboltnál van a pecsét, akkor nyilván egy hideg kólára is meghívtuk magunkat a melegben. Leültünk az árnyékos teraszon, levettük a cipőnket, kicsit felraktuk a lábunkat és szusszantunk egyet. Közben hallgattuk a helyi munkaerő esti szexuális rendezvényéről szóló fülledt beszélgetését a párjával, akit kihangosítva emelt a füléhez. Abban nem voltunk biztosak, vajon tudta-e, hogy mindenki hallja, de itt vidéken mit számít ez. Két másik férfi rezignáltan ült az asztalnál, mit sem törődve a parti részleteivel. Valószínűleg már jól érezték magukat. Egy fél óra után azonban föltápászkodtunk és nekiveselkedtünk a következő szakasznak.

Folyt. köv.