Andi a rengetegben

Kéktúra 18. szakasz: Becske-Felsőpetény 4/1. rész

2020. JÚLIUS

2021. február 07. - Andi a rengetegben

20200727_094010_300.jpgAz égiek nagyon nem akarták, hogy ezt a szakaszt bejárjam. A vírus, az időjárás és aztán a túrán történtek mind el akartak tántorítani a tervemtől. Kétszer hagytam magam, harmadszorra már csak félig. J De ne szaladjak ennyire előre…

Elérkezett a várva várt nap, a másodjára átfoglalt szállást végre nem kellett újra lemondani. Másfél órás vonatozást követően Becske alsó kietlen megállóhelyén leszálltunk a kis piros vonatról és elindultunk a másfél kilométerre lévő településig. A Nap már ekkor újragondolta az elégséges munka fogalmát és ontotta magából a kelleténél több sugarát, mindezt megkoronázva a levegő túlkoncentrált páratartalmával. Igazán gatyarohasztó napok elé néztünk, ezt többször meg is említettem. Gondolatban elszidtam a nyár összes védőszentjét.

Mindezen körülmények miatt úgy döntöttem, nem gyalogolunk be a falu közepéig, hogy pecsételjek, hiszen néhány nap múlva ugyaninnen kell az ellenkező irányba haladni és akkor úgyis érinteni fogjuk, aznapra pedig így is hosszú távot terveztem, így a közigazgatási határt jelző táblánál befordultunk balra és rátértünk a jelzésre. Igen ám, de két útonálló szaladt elénk leplezetlen örömmel. Két imádnivalóan cukorfalat édesbogyó kiskutya lelkendezett jöttünkre igen látványosan. Ott kóboroltak az utcán és zabálnivalóak voltak mindketten, de bevallom, a kislány édesebb volt. Nem ugráltak, nem voltak szemtelenek, tolakodóak, egyszerűen csak örültek nekünk farokcsóválva.

20200727_094030_300.jpgKicsit ráncba szedtük magunkat és elindultunk hosszú utunkra. A két kutyus serényen követett minket. Egy idő után, amikor már kezdtünk túlságosan is távolodni a lakóhelyüktől, elkezdtem visszazavarni őket. Persze mit sem törődtek ezzel, pedig tutira minden szót értettek, amit mondtam nekik. Annyira értelmesen néztek. Idővel a kisfiú magától leszakadt tőlünk, észre sem vettük, de szerintem a testvére sem, csak amikor már nem volt sehol. Akkor néha nyekkent egy hangosabbat, de nem jött rá válasz. Valószínűleg biztonságban érezte magát velünk, így a sarkunkban maradt, pedig minden dzsindzsán át kellett vágnunk. Ő jött kitartóan. Mi próbáltunk ügyeskedni, hogy a tócsákat hogy kerüljük ki, ő viszont nem csinált belőle ügyet, átvágott rajta, s derékig gázolt bennük. Szerintem még jól is esett neki. Aztán elkezdtem gondolkodni, hogy mit fogok vele kezdeni, ha továbbra is velünk jön. Iszonyatos meleg volt és nem úgy készültem, hogy hozok plusz vizet itatótállal együtt, de gondoltam, ha megszomjazik, biztosan iszik majd valamelyik tócsából. Elég messze voltunk már tehát Becskétől ahhoz, hogy rajtunk maradjon. A szagokat is rég elveszthette őnagysága, így már csakazértis a gondjainkra bízta magát. Így meneteltünk hárman, mint egy igazi falka. Én elöl, Trixi mögöttem, hátul pedig a kutya. (Elneveztem Juliskának, a tesója, Jancsi után.)

Folyt. köv.

A bejegyzés trackback címe:

https://andiarengetegben.blog.hu/api/trackback/id/tr4516361674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása