Galyatetőtől távolodva egyre nagyobb ködbe burkolt minket a táj. A fejünk fölött időnként jobban megnyíló lombok között utat tört magának a fény, ezáltal még szebb arcát mutatta nekünk az erdő. Minduntalan meg-megálltunk, hogy fotózzak. Szép kényelmesen haladtunk, nem siettünk sehova.

Egy idő után néhány száz méteres szakaszon összeszűkült az ösvény, aminek köszönhetően csípőig csurom vizesek lettünk a derékig érő aljnövényzet taposása közben. Én ezt sem bántam. Jókedvűen falatoztam a szendvicsemből és cseppet sem érdekelt, hogy csavarni lehetne a vizet a nadrágomból.

Az obszervatórium láthatatlan épülete mellett elhaladva megérkeztünk a Piszkés-tetőre, ahonnét állítólag nagyon szép a kilátás. Nekünk sajnos nem volt szerencsék látni semmit sem, csak a nagy fehér köd szemkápráztató látványa adatott meg jutalmul, hogy idáig elértünk. Azt viszont jól megnéztük. Tovább bújócskázva a fák ágai között, lassan elértük Mátraszentlászló szélső házait, ahol lovak ácsorogtak unottan a réten. Jöttünkre az egyik érdeklődve fordult felénk, egy darabig bámult ránk, de nem voltunk neki különösebben figyelemfelkeltőek, így aztán az a kevés kíváncsiság is elillant, ami addig látszott rajta. A többi ránk se bagózott, hiába cuppogtam nekik, hogy figyeljenek már ránk, csak legalább, amíg egy jó fotót csinálok róluk. Mondtam pedig, hogy még a blogomba is bekerülhetnek és akkor híresek lesznek, de ez sem hatotta meg őket. Mindössze annyit sikerült elérnem, hogy az egyik ló hímtagja látványosan kezdett kibontakozni hátsó lábainak öleléséből. Na mondom, pornóblogba nem kezdek bele, pedig biztos állati lenne, így elutasítva a felkínálkozást, inkább odébb álltunk.

Mátraszentlászló csöndes településén átsétáltunk, közben megcsodáltuk a Vöröskő étteremmel szemközt parkoló, egyedi rendszámos sufnituning Zsigulit. Mielőtt elkanyarodtunk volna a Mátraszentistvánra vezető útra, felhívtam az éppen ebédelő Trixi figyelmét a földön lévő hatalmas gyalogbékára, akinek aznap éppen nem volt szerencséje. Szegény Trixi ijedtében breakelt egyet a látványtól (ezt a táncjelenetet videóra kellett volna venni, olyan jól sikerült), aztán közölte, lehet, hogy viszont fogjuk látni az ebédjét. Ettől meg én ijedtem meg.

Mátraszentistvánon a 3Patak panzió kerítésére szerelt bélyegzővel pecsételtem. Itt ért véget az erre a napra szánt kéktúrázás, de a napi túrának még nem volt vége, elindultunk visszafelé. A szerencsétlenül járt béka által csúfított kereszteződésig ugyanazon az úton haladtunk, mint amelyiken idáig jöttünk, majd onnan balra kanyarodva egy másik útvonalon Galyatető irányába. Nem sokat kellett gyalogolni, hamar elértük a Vörös-kői kilátót. Természetesen felmásztunk rá és örömmel konstatáltuk, hogy akad némi kilátás is, bár az igazán szép panorámát nagyrészt még mindig felhők takarták.

Aztán érkezett egy kisebb csapat, így mi tovább indultunk, mielőtt ők felértek volna a kilátóba. Kényelmesen baktattunk, majd egy gyönyörűséges erdőbe érkeztünk. Igazi meseerdő volt ez is, a magas, egyenes törzsű fák alatt harapnivalóan élénkzöld, sűrű aljnövényzet keretezte a széles, jól járható, barna ösvényt.

Folyt. köv.