Hamarosan elértem a Kőhányáspusztát érintő autóutat, melyen légiesen könnyedén átszökelltem, s a túloldalon lévő útmenti ösvényen érkeztem be a picike faluba. Itt is jártam már egyszer-kétszer, de mindig csak autóval álltunk meg egy kicsit körbenézni.
A két eltévedt srácot most láttam viszont, nagy batyujukkal bevágódtak egy fekete autóba és villámgyorsan eltűntek. Pecsételés után kényelmesen szétnéztem a tisztáson és a kis kápolnát is szemügyre vettem, ám az ezúttal is zárva volt.
Kőhányás az Eszterházy család által betelepített svábok lakta falu volt, már az 1753-as írásokban szerepel. A Gánt külterületéhez tartozó helység az egykor Csákvárt és Majkot összekötő út mentén helyezkedett el. Az útvonalat 1925-ben országúttá építették. Kőhányás az Eszterházy erdészeti birtok központja volt, a főerdész, favágók, szénégetők, mészégetők éltek itt. Az egykori út menti fogadó a közösség akkori társadalmi életének helyszíne volt. Ez lesz hamarosan a környék ökoturisztikai központja.
Ekkor találkoztam újra – egyúttal utoljára – a hármas csapattal, s vigyorogva üdvözöltük egymást. Én elindultam a faluból kifelé, ők akkor kezdték el a pecsételést. Kicsit jellegtelen erdei szakasz következett, de hamarosan egy sokkal szebb részen találtam magam, aztán az ösvény egy kis vájatba kanyarodott.
A megbarnult, lehullott levelek lepte talaj a még félig-meddig lombkoronával díszlő fák alatt csodálatosra színezték a tájat. Nagyon jó érzés volt sétálni benne, bár azért figyelni is kellett, hogy az avar alatt megbúvó köveken nehogy kitörjem a bokámat. A jelzés a szurdok alján vitt, s némi kitérővel fölmásztam a Csáki várromhoz, vagyis Oroszlánkő várához, mely alig felismerhető púpként, fákkal benőtt falaival emlékeztet a régmúlt időkre. Ha nincs tisztában az ember a jelzésekkel, illetve nem tudja, hogy itt várrom áll, akkor simán elmegy mellette, mert egyáltalán nem látszik lentről semmi. Egészen elképesztőnek tartom, hogy 800 éve elhagyottan áll az erdő közepén, ennek ellenére a természet meghagyott még egy keveset belőle a mai embereknek.
A vár egykor a Csákvár felé vezető völgytorkolat védelmére szolgált. A vár építője Anonymus szerint Szabolcs vezér unokája, Csák volt, mert mint írja: „Árpád vezér pedig innen (ti. Bodajk hegyétől) kelet felé Elődnek, Szabolcs apjának nagy erdőt adott, melyben Szabolcs unokája, Csák sok idő múltán várat emelt.” Amíg a vár állt, a Csák nemzetség birtoka volt. A hagyomány szerint 1038-ban Béla herceg, a későbbi I. Béla királyt, Csák fia, György innen kísérte Lengyelországba. 1188-ban III. Béla által győri püspökké kinevezett Csák Ugrin birtoka lett, aki itt is halt meg 1204-ben. Csák Máténak a rozgonyi csatában történt veresége után a vár a király birtokába került, s többé nem épült fel. Székesfehérvár eleste után, 1543-ban a törökök felégették a környéket, így a várat is. A helyiek később széthordták a köveket.
Innen eseménytelenül telt az utam. Mindszentpusztánál egy kis kitérőt kellett tenni a pecsételéshez. Itt ittam és már folytattam is a gyaloglást tovább. Alig tettem meg pár száz métert, amikor a völgy alján haladva, előttem úgy 20 méterrel bal oldal felől egy szarvasbika kísért át négy tehenet a túloldalra nagy dübörgéssel. Én persze földbe gyökerezett lábbal álltam és bámultam ismét a csodát. Természetesen fotót most sem sikerült készítenem, de ilyenkor nem is ez az elsődleges. A pillanat elszállt, én pedig mámorittasan mentem tovább. Még mindig gyönyörű erdőben haladtam, minden lépést élveztem. Körülvett a csend, csak lépteim zaja és a szél zöreje zavarta fel a hallgatag erdőt. Kicsit borús volt az idő, de bíztam benne, hogy kibírja az eső és nem kezd rá, amíg a szállásra érek. Emberrel alig találkoztam és ezt így szeretem, mert csak így kapcsol ki igazán.
Az ösvények végig jó szélesek voltak, kivéve egy-egy rövidebb szakaszt. A gyér aljnövényzetnek köszönhetően a tér sokkal tágasabbnak tűnt még az erődben is, mint máshol. Élmény volt túrázni az egész hegységben. Sokkal szebb a Vértes, mint korábban gondoltam.
Lassan-lassan Gánt közelébe érkeztem, ahonnan hosszú, széles földút vezetett be a településre. A pecsételést a Vértes Vendéglő ablakában végeztem el, itt volt a szállásom is. Elfoglaltam a szobámat és reggelig ki sem jöttem onnan. Kajám volt még, így arra nem kellett költenem, de amúgy jólesett a forró fürdő és a meleg szoba. Az már kevésbé esett jól, hogy a szomszéd szobában valaki olyan hangosan horkolt egész éjjel, hogy azt hittem, az illető beköltözött mellém a másik ágyra…
Lépések száma: 23684, megtett távolság: 24,15 km, átlagsebesség: 3,91 km/h, elégetett energia: 1726 kcal
