2019. szeptember 17-én reggel már a cókmókommal indultam munkába, hogy a délután 4 órás vonattal tudjak is indulni Tapolcára, ahol a szállásomat foglaltam. Mivel hosszabb napi távokat terveztem, gondoltam, kis hátizsákkal próbálkozom és utazok minden reggel és délután, főleg, hogy az első napra ütemeztem a túra legnehezebb részét: a Badacsonyt, a Gulácsot és a Csobáncot megmászni. Úgy 3 óra vonatozás várt rám, végig a Balaton északi partján. A vonat elég lepukkant volt, koszos és büdös, ahogy annak lennie kell Magyarországon, de ezt ugye ki tudja előre. Viszont a gyülekező sötét fellegek között félúton dupla szivárvány kísérte utamat egy darabig, abban gyönyörködtem a koszos ablakon keresztül.

Mire Tapolcára érkeztem, kezdett sötétedni. Beütöttem a telefonomba az utcát, hogy ne kóboroljak el és gyors tempóban elindultam a szállásom felé, ami a vasútállomástól kb. 2 km-re volt. Elkezdett pötyögni az eső is, de alig feketítette be az aszfaltot. A szállást gond nélkül megtaláltam, ahol a hölgy megmutatta tetőtéri szobámat. Hát mit ne mondjak, életem legvacakabb szállását sikerült intéznem magamnak. A képekről láttam, hogy nem luxusról van szó, de azért alap dolgokat elvárnék 2019-ben. Például, hogy a konyhában legyen egy konyharuha kirakva. Ha már mosogató van és elmosom magam után a tányéromat, akkor legyen mibe törölni a mancsomat. Jó lett volna legalább egy villanyrezsó is. Hogy ne kelljen pénzt költenem vacsorára, szoktam vinni magammal itthonról félkész kaját, de azt ugyebár meg kéne főzni valahol. Hát erre semmi lehetőségem nem volt. A fürdőben egy darab kéztörlő sem volt, nemhogy törölköző. Még jó, hogy a biztonság kedvéért szoktam magammal vinni, ellenkező esetben bajban lettem volna. És az ágy… Nem szeretem a puha ágyat, nem esik jól a gerincemnek, na de ez már a ló túloldala volt. Soha ilyen kemény ágyban nem aludtam még, pedig megfordultam már egy pár helyen. Az ágynemű is legalább 20 éves volt, ha nem több. Megszagoltam, de nem volt semmi rossz szaga. Ha lett volna, azon nyomban sarkon fordultam volna. Az ágy keménységére találtam a szekrényben két plédet, azt behajtogattam magam alá, így egy fél fokkal jobb lett a helyzet, de csak egy fél fokkal. Azon morfondíroztam, hogy keresek magamnak másik szállást, de sajnos ami számításba jöhetett volna, az vagy túl drága, vagy már foglalt volt. Ezért maradtam, bár fortyogtam magamban. Az ágy továbbra is kényelmetlenül kemény volt. 

Éjjel sokat forgolódtam, reggelre pedig már éreztem a derekamat és arra gondoltam, bajban leszek, ha továbbra is fájni fog, hiszen ez erősen kihatással lesz a teljesítményemre. Dühös voltam, ennek ellenére próbáltam magam jól érezni, bár ez inkább színjáték volt a magam részére, hogy túléljem valahogy.

Az időjárás kellemesnek ígérkezett, túrázásra tökéletesen alkalmas 16-18 fok volt várható. Pesten egy vékony kardigán bőven elég volt reggelente, így erre a négy napra sem csomagoltam egy kis pulóvernél többet. Mozgás közben úgyis kimelegszem majd. Meg is bántam hamarosan.

Reggeli után összeszedtem magam és kiballagtam a buszpályaudvarra. Rengeteg tizenéves iskolás játszotta a nagyfiút és a nagylányt, de szerencsére egyik sem arra a buszra szállt, amire én. Badacsonytördemicről indult a túra, itt hagytam abba még júniusban. Pecsételnem már nem kellett, így rögtön nekivághattam az útnak, ami lassan egyre emelkedett. Szőlőskertek mellett jöttem el és ahol már nem számított rá az ember, ott is voltak még házak. Hamarosan lépcsősorhoz érkeztem, innen kezdett meredeken fölfele haladni a jelzés. Ez azonban még csak a bemelegítő volt a Bujdosók lépcsőjéhez. A Rodostó turistaházat jobbról megkerülve kezdődött a számomra ismeretlenül ismerős lépcsősor.

Bizony, én is ziháltam és persze én sem tudtam egy szuszra megmászni, de nem is kell. Nem lóverseny ez, kérem szépen. Az utolsó, Czinka Panna pihenőhelytől kanyarodik ellenkező irányba egy kis ösvény a tördemici kilátóhely felé. Mivel csak 90 méter kitérőt jelentett, úgy döntöttem, akkor is megéri, ha csalódás lesz. Bőséges panorámára azért senki ne számítson, de a Szent György-hegyre tökéletes a kilátás és az már épp elég.

Folyt. köv.