A csurgói félmeztelen titán tanácsára felmentem a kilátóhoz, annál is inkább, mivel végig ki volt táblázva az út. A kicsivel több, mint 1 km-es kitérő valahogy többnek tűnt, de valószínűleg amiatt, hogy már kezdtem érezni az addig megtett út hosszát a lábamban. Nem tudom miért, de kezdtem magam hajtani, hogy minél előbb fölérjek a kilátóhoz, amit úgy éreztem, végtelen távolságra találok. Aztán mégis megérkeztem.
A kilátó a fehérvárcsurgói vadaskertet alapító gróf Károlyi Gyula nevét viseli. A nemesacélból készült építmény egy sziklaszirten helyezkedik el, amelyről a teljes Gaja-szurdok és a fehérvárcsurgói víztározó is látható.
Elnézelődtem egy darabig, aztán elindultam vissza a szurdokba, hogy tovább szolgáljak eleségként kedvenc élőlényeim, a szúnyogok számára. Akaratlanul is kicsit lábszedősen teljesítettem az elkövetkezendő kilométereket, pedig időm volt, de úgy látszik, szeretem magamat próbára tenni. Miután a szurdok vége felé közeledtem, erősen elkezdett emelkedni az út, ráadásul egy kisebb (idősebb) társaság próbált előttem feljutni az igen sziklás terepen.
Mivel alig haladtak, úgy döntöttem, a mellettük lévő üres, ám kényelmetlenebb lépést adó sziklákon gyorsan megelőzöm őket. Pár nehéz lépés után sikerült is a hátam mögé utasítanom a nagyikat. Hamarosan végre kiértem a szurdokból, innen még úgy 1-2 km volt hátra Bodajkig, melynek egy részét elhagyatott sípálya mentén kellett megtenni lefelé. Nagy öröm volt, amikor elértem Bodajk szélső házait és a melegedőnél lévő pecsétet benyomtam a füzetembe. Ez a mostani utolsó bélyegzés, nincs több kotorászás. Fiatal pár érkezett gyönyörű németjuhász kutyájukkal. Pár szót váltottunk, ők akkor vágtak neki a szakasznak, én pedig irányt vettem a buszmegálló felé. Jócskán belehúztam, hogy elérjem a negyed négyes székesfehérvári buszt, a megálló pedig majd 1 km-re volt. Kihajtottam a belemet is, de 5 perccel a busz indulása előtt odaértem, így volt még időm elrendezni a csomagomat. A buszon az első helyre letelepedtem. Naná, hogy a napos oldalon volt az első hely, de mit bántam én, akkor már jólesett a pihenés. Bágyadtan néztem a mellettem elrohanó tájat, majd megállapítottam, hogy a fehérvárcsurgói kastély tényleg nagyon szép, talán egyszer külön el is jövök ide.
Nem szeretem az 1 perces átszállási időket. Az embernek arra sincs ideje, hogy megnézze, hanyas kocsiállásról indul a busza. Már ha egyáltalán eléri, mert bevárni ugye nem szokták egymást a buszok. Most sem. Székesfehérváron a száz kocsiállás között nem találni első blikkre így ismeretlenül, hogy honnan indul Pestre a járat. Kijelzőt nem láttam, csak bent a váróteremben, de lehet a fáradtságtól vakultam meg és biztos van kint is. Mindegy, végül is még mindig volt időm, nem kellett rohanni sehová. Háromnegyed óra múlva indult a következő busz a Népligetbe, annyit ki lehet bekkelni fél lábon is. Szerencsére pontosan érkezett, kényelmesen elhelyezkedtem, és még légkondi is volt, így egészen emberi időben értem haza.
Lépések száma: 30433, megtett távolság: 24.74 km, átlagsebesség: 3,7 km/h, elégetett energia: 1870 kcal
