Miután útra készre pakoltam magam, nekivágtam az utolsó napnak. Bakonykútiból kiérve azonnal emelkedni kezdett az út, hogy hamarosan a fennsík tetején találjam magam, ahol tűző napon, szemtelen piaci legyek társaságában töltöttem az időmet, cserébe többször szép panorámában volt részem. Az út egy jó része árnyék nélkül vezetett, csak időnként engedett fellélegezni az erdő a Nap égető sugarai alól.
A Fehérvárcsurgóig tartó közel 10 km-es szakasz teljesen eseménytelenül telt, azonban volt egy csodás erdő, ahol óriásira nőtt fák alatt, néma csöndben sétáltam és élveztem a lombok között beszűrődő napfény idilli tájfestészetét. Gyakorlatilag észrevétlenül elértem a település szélső házait, ahol az út mentén itt is szilvafák rogyadoztak a rengeteg gyümölcstől. Egy kicsit falatoztam ezekből is, majd sétáltam tovább a Becsali büfé felé, ahol pecsételést követően eltöltöttem néhány meghitt pillanatot a hűvösben egy hideg kóla társaságában. Nem időztem azonban sokat, vettem a sátorfámat és már mentem is. Elhaladtam a víztározó mellett, de a vízhez nem lehetett közel menni, egyrészt mert építkezés zajlott, másrészt pedig nem is láttam sehol egy lejárót, ahonnan meg lehetne közelíteni. Valahonnan máshonnan biztos elérhető, mert úgy tudom, horgászparadicsom.
A víztározót 1971-ben a Gaja patak felduzzasztásával hozták létre Székesfehérvár ivóvízkészletének megtartására. Helyén eredetileg káposztaföldek és malmok voltak. Átlagos mélysége 6-8 méter, de feltöltéstől függően elérheti a 15 méteres mélységet is, ennek megfelelően vízfelülete 90-220 hektár közötti. Halállománya rendkívül gazdag, van itt ponty, amur, harcsa, süllő, csuka, sügér, keszegek, ezüstkárász. Nem ritka a 20 kg feletti ponty sem.
A Károlyi-kastélyt kihagytam. Nem volt kedvem emberek közé menni, sem akkorát kerülni, pedig máskor nem jelent gondot ennyi kitérő, most valahogy nem hozott lázba, pedig azt mondják, érdemes rászánni az időt. Fehérvárcsurgó kis üdülőházai mellett haladtam, menet közben pedig szilvafákról majszoltam a mézédes csemegét. Annyira ízlett, hogy még otthonra is szedtem egy kupaccal. Ilyen finomat nálunk úgysem kapok. S mivel úgyis kezdett megürülni a táskám, gondoltam, az az egy kiló már nem oszt, nem szoroz. Ha már maga a falu nem igazán nyerte el a tetszésemet, legalább a szilvájuk finom volt.
A kis házikók már majdnem elfogytak, amikor az egyiknél egy fiatal, félmeztelen srác festegette a lépcső korlátját, majd amikor odaértem mellé, leszólított. Olyan kis közvetlen volt, hogy legalább 20 percet elbeszélgettem vele válságban lévő házasságáról, a munkájáról és a ház körüli értéknövelő teendőkről. Tulajdonképpen nem bántam, nem volt udvariatlan, csak a koromat ne próbálta volna meg kitalálni. Elmesélte hogyan és miért vette a házat, közben azon tűnődtem, mikor fog behívni, hogy nézzem meg belülről is. Nem is kellett sokat várnom, de ezt már inkább kihagytam. Elköszöntem, mert még hosszú út várt rám. Hamarosan beléptem a Gaja-völgyi Tájcentrum területére.
A tájcentrum területe már a honfoglalás idején is kedvelt volt; Árpád vezér törzsének táborhelyeként tartják számon. A területen 4 km hosszú, meredek falú szurdokvölgy található, amely a dolomitból álló kőzettömeg folyamatos emelkedése és a közben lezajló törések során alakult ki. A völgy aljában a Gaja patak kanyarog, melynek medre agyagos, vize barnássárgás színű. A patak fölé tornyosuló sziklák, mély szakadékok, változatos erdők méltán gazdagítják a tájat. A párás levegőjű szurdokvölgyet gazdag növényvilág jellemzi. A területen vadgazdálkodás folyik.
Itt kezdtek támadásba lendülni az addig nem is létező szúnyogok. Még a bejáratnál lefújtam magam, de nagyon éhesek voltak, nemigen érdekelte őket a rajtam lévő parfümbolt-illat. Most nem zümmögtek a fülembe, hanem alattomosan, egyből lecsaptak rám és szívták a véremet, ahol értek. Aki látta a fejemet, remélem nem arra gondolt, hogy a szarvam kezd nőni.
A szurdok szépsége egyértelmű, ennek okán turisták hada sétálgatott kényelmesen a patak mentén. Az én akkori hangulatomhoz képest kicsit többen voltak, mint ami még jólesett volna. Viszont nem találkoztam sehol illemhellyel, ami egy ilyen helyen azért elvárható lenne. Bár lehet csak el volt dugva, de igazából nem is volt szükségem rá akkor, ezért annyira nem is figyeltem.
Folyt. köv.
