Reggeli és összepakolás után nagyjából fél 9 felé indultam útnak. A táskám hevederjét szorosabbra állítottam a derekamon, mert arra jöttem rá, hogy a hátizsák szinte teljes súlyát a vállam tartja, ahelyett, hogy a csípőmön lenne, emiatt fájdult meg annyira az egész felső testem. Az elején egy kicsit kényelmetlen volt még a szorítás, de hamar megszoktam és így már nem húzta annyira a vállamat a súly.

Zircről egészen Nagyesztergárig aszfaltúton haladtam, jobbára fölfelé, majd a településre beérve már inkább lefelé. Az utolsó házat elhagyva szinte azonnal az erdőben találtam magam. Pár száz méteres erdei séta után hirtelen nem is tudtam, merre van az út. De hát merre másfelé, mint a susnyásban? Gatyót itt felkötöttem, mert hosszú kilométereken át a fél lábfejnyi ösvényen (legalább van ösvény), két méter magas belógó csalánosban kellett küzdeni a vizes aljnövényzetben. De most már legalább tudom, hogy a csalán vizes nadrágon keresztül is csíp. Szerencsére néhány csípéssel megúsztam, melyek azonban 1-2 perc múltán már nem is viszkettek. A dzsindzsás részeket pihenés gyanánt mindig felváltotta némi erdei út, azonban mindig jött a következő, nyakig érő, gaztól burjánzó szakasz. Öröm az ürömben, hogy szúnyogok nem ólálkodtak, amerre jártam. 4-5 kilométernyi dzsungelharcot követően aszfaltos útra érkeztem. Megkönnyebbültem, hogy a nehezén túl vagyok, de fel voltam készülve, hogy lesz még ilyenben részem az elkövetkezőkben.

Innen egészen Bakonynánáig már kényelmesen haladtam, s most az egyszer örültem, hogy műúton talpalhatok. Bakonynánán ismét pecsételtem, majd egy pár percig ücsörögtem a padon, de mivel árnyékot semmi nem adott, nem láttam értelmét tovább maradni, így ismét a hátamra operáltam a táskámat és nekiveselkedtem az út második felének, Római fürdő felé. Tekintettel arra, hogy ezt a szakaszt sok turista látogatja, jól karbantartott erdei ösvényen vezetett a jelzés a Gaja patak mentén, a hegy oldalában. Alattam a patak kicsiny zúgókon szaladt tova, csobogása hosszan kísért utamon.

A Római fürdőnél kialakított padoknál végre letettem magam és megebédeltem kényelmesen. Mivel aránylag hűvös volt a völgyben, átizzadt pólóm miatt hamar elkezdtem fázni, ezért nem időztem sokáig, felkerekedtem és indultam tovább, hogy hamarosan ki is melegedjek a folyamatosan fölfelé vezető úton. Ennek köszönhetően magát a Római fürdőt sikerült kihagynom, amit azóta is bánok.

Nemsokára már tényleg nem volt panaszom a hidegre, tűző napon, ismét gazos terepen, ám abszolút jól járható füves úton haladtam. Körülöttem millió rovar döngicsélt, de egyik sem támadt rám, pedig nem is voltam befújva semmivel. (Lehet, hogy a riasztót szeretik ezek a dögök, én meg önmagamban nem is kellek nekik…? Fene az ízlésüket.) Amúgy a napsütés ellenére nagyon kellemes útszakasz volt ez. Nemsokára elértem Jásdot, ahol újabb pecséttel lett gazdagabb a füzetem. Itt felhívtam a tési szállásadómat, de mivel még elég magasan járt a Nap, arra kért, ne siessek, mert még nincs ott és addig úgysem lesz, aki beengedje megfáradt testemet. Lazára fogtam hát a caplatást, kényelmesen sétálgattam a mezőkön át, egyenesen a fejmagasságig érő, sárgavirágú, gazos, keskeny ösvényekig, majd azokon is keresztül. Egy újabb dzsindzsás résznél észrevettem a telefonos appomon, hogy nem messze van tőlem a Széchenyi Zsigmond kilátó és mivel úgysem siettem, tettem egy kis kitérőt ide.

Folyt. köv.