Andi a rengetegben

Kéktúra 8. szakasz: Bakonybél-Zirc 2/2. rész

2019. AUGUSZTUS

2020. szeptember 13. - Andi a rengetegben

20190814_150444_300.jpgSzépalmapusztát elhagyva egy darabig még kísért a hegy tetején lévő radarállomás óriás golflabdájának fehérlő látványa, ám rövidesen megérkeztem Borzavárra, ahol a polgármesteri hivatal ablakához szerelt pecséttel bélyegeztem. Kicsit odébb leültem a buszmegállóban lévő padra pihenni, bár sok árnyék nem adódott. Az érkező busz is megállt, hogy felvegyen, de integettem neki, hogy menjen csak tovább, nem kell a fuvar.

Talán tíz percig üldögéltem, mikor felkerekedtem és nekiveselkedtem a Zircig tartó utolsó kilométereknek. A falu határában minyonoknak öltöztetett szalmabálák köszöntek el tőlem vidáman. A hátamat és a vállamat kezdtem érezni a táska súlya alatt, de azt a néhány kilométert, ami még hátravolt, muszáj voltam elviselni. A levegő kezdett egyre melegebb lenni, a nap is egyre csak sütött, így aztán kezdtem magam elcsigázva érezni, bár már igazán nem volt sok hátra. Még egy kis erdei séta várt rám és gondolataimba mélyedve aránylag hamar eltelt a meneteléssel töltött idő. Megérkeztem Zircre, ahol a város túlsó szélén lévő vasútállomásig még el kellett gyalogolnom a pecsétért, bár ezt akár másnap is megtehettem volna. Útközben természetesen az apátságot is megnéztem, de csak kívülről. A templomban csak az üvegablakon kukkantottam be, és gyorsan meg is állapítottam, hogy nekem túl giccses a berendezés. Picit tébláboltam még az udvaron, aztán tovább indultam bélyegezni.

20190814_161106_300.jpgA zirci apátság a ciszterci rend magyarországi központja. Kéttornyú barokk templomát 1732-ben kezdték építeni ciszterci szerzetesek. 1752-ben szentelték fel. A monostorban található a Reguly Antal Műemlék Könyvtár és a Bakonyi Természettudományi Múzeum is. A kolostor legnagyobb látványossága a könyvtárterem, melynek legféltettebb kincsei a könyv- és folyóirat ritkaságok, melyek napjainkban is kiváló állapotban vannak, de a látogatók számára nem elérhetőek. A múzeumban az egész Bakonyra jellemző fafajtákat ismerhetjük meg, fűszerezve a környék geológiájával. Az apátság arborétuma a kolostor melletti 18 hektáros parkban található.

Az állomáson 5 perc pihenőt adtam magamnak, aztán a szállásra menet útba ejtettem az egyik áruházlánc helyi üzletét, bevásárolva másnapra egy kis elemózsiát. A szállásom egy vendégházban volt (természetesen a város másik végében), mondhatni szinte luxus körülmények között, de megfizethető áron. Elmondhatom, hogy túrázásaim során az egyik legjobb, legszebb, legtisztább szállásom itt volt. Modern és kulturált, bár a tévé távirányítója már alig érzékelte a nyomkodást, de ennél nagyobb bajom sose legyen. A ruhámat is sikerült kimosni, még meg is szárították nekem, így nem kellett sárosan elraknom.

Azt megállapítottam, hogy a táskámmal kell valamit csinálnom másnap, hogy ne húzza a vállamat annyira, mert estére bizony rendesen megfájdult. Még tettem-vettem egy kicsit, készültem a másnapra. Fura volt, hogy mindenem cipelem, de azért örültem, hogy az első napot sikeresen teljesítettem. 

Lépések száma: 28907, megtett távolság: 23,89 km, átlagsebesség: 3,82 km/h, elégetett energia: 1779 kcal

A bejegyzés trackback címe:

https://andiarengetegben.blog.hu/api/trackback/id/tr5416171394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása