A térképet nézegetve bíztattam a lányokat, hogy már nincs sok Törökmezőig, ott leszünk félúton. Ezen hír hallatán elszörnyedtek. „Még csak ott leszünk félúton? Hiszen már annyit mentünk.” Tényleg nem kellett már sokat menni és meg is érkeztünk a törökmezői turistaházhoz. Itt harmadszor is összetalálkoztunk a futónővel, s már ismerős mosollyal köszöntöttük egymást.

A turistaház mellett kalandpark és egy mini állatkert is található, de mi (vagyis én) mindenekelőtt pecsételtünk. Áginak ez volt a nap fénypontja. Nagyon tetszik neki, hogy pecsételni kell, szerintem ezt tartja benne a legjobbnak. Az is lehet, hogy csak emiatt jött el… Még ideérkezés előtt egyhangúlag megszavaztuk, hogy a turistaházban kávézunk és szusszanunk egy kicsit. Kikértük az adagunkat és leültünk az egyik asztalhoz. A kávé finom volt és nem is drága. Közben beszélgettünk, mi másról, mint a pasikról… Három tyúk miről is beszélhetne másról… Egy idő után aztán rávettem a lányokat, hogy induljunk, mert így az életben nem érünk a túra végére, de természetesen az állatkertet még megnéztük közelebbről is. Cuki ormányos medvék, szurikáták, lámák, nyulak, pávák várják a látogatókat. Itt még legalább annyi időt eltöltöttünk, mint bent a kávéval, szóval lassan elindultam kifelé, Linda jött utánam, Ági még maradt volna, ha nem kiabálunk rá, hogy szedje a lábait, különben itt hagyjuk. Ez hatásos volt, mert nem ellenkezett, gyorsan csatlakozott hozzánk és a turistaház mögött folytattuk utunkat.

Úgy emlékszem, mondtam a csajoknak, hogy hosszú nadrágot vegyenek, de csak Linda fogadott szót, Ági térdnadrágban jött és a most előttünk álló susnyás bizony megrémítette egy kicsit. Találkoztam már jóval rosszabb dzsindzsával is, itt legalább látható volt még az út. Szerencsére csak száz méternyi lehetett ez a rész, utána ismét erdei úton haladtunk. Kereszteztük a Malom-völgyi patakot, majd egy egészen enyhe emelkedőt végigjárva kiértünk egy széles fennsíkra, ahonnan már közelebbről vehettük szemügyre az előbb még oly távoli hegyeket. A látvány páratlan volt, és ahogy haladtunk előre, úgy lett egyre szebb. Balra tehenek legelésztek, jobbra a hegyek látványa, előttünk pedig az út tették felejthetetlenné ezt a szakaszt. A lányok megint lehagytak, amíg én fotóztam jobbra-balra, de úgy éreztem, néha kell is egy csöppnyi egyedüllét. 

Tovább gyalogolva jobb oldalon hatalmas búzatábla érő kalászai színezték aranyra a tájat, még csodásabb kontúrt adva az amúgy is gyönyörű vidéknek. Nemsokára ismét bekanyarodott a jelzés az erdőbe és innen már félárnyékos úton haladtunk egészen Kóspallagig, amit valószínűtlenül gyorsan el is értünk. Ahhoz képest, mennyit gyalogoltunk Nagymarostól Törökmezőig, ez a rész nem tűnt 10 km-nek. Lehet, hogy csak 9 volt, de még annyinak sem tűnt. Kóspallagra érve az első kútnál Ági megfürdött, Linda csak pár perccel később ért utol minket, de ő is pancsolt egyet a kút vizében. Aztán 3 igen szavazat, 0 tartózkodás mellett az irányt a helyi italbolt felé vettük. Azon viccelődtünk, micsoda feltűnést fogunk kelteni, ha bemegyünk, de iszonyú nagyot tévedtünk. Voltak egy páran, természetesen a csapos nénin kívül csak pasik, de egy sem nézett ránk. Lehet, hogy olyan viharvertek voltunk? Én egyáltalán nem éreztem magam annak, bár Lindát a vizes fejével lehet annak látták… Ittunk hát egy-egy pohár bort, a lányok fröccsként, én tisztán. Na, itt léptük át a korlátainkat, már ami az úri viselkedést illeti. Elindultunk ebben az állapotban a templom felé (nem kell megijedni, nem mentünk be), mivel hamarosan indult a buszunk Vácra. A kisinóci turistaházig nem gyalogoltunk el a pecsétért. Már nem volt messze, az oda-vissza út is hamar megjárható lett volna, viszont annyi idő már nem volt, hogy a busz indulása előtt végezzünk vele, ezért a stemplizést legközelebbre hagytuk.

A busz bent állt a helyén, de mivel még nem lehetett rá felszállni, leültünk a megállóban egy padra és Ágival az oldalamon felmondtam az utolsó szöveget. Itt azért már látszódott, hogy nem vagyok színjózan, ettől függetlenül teljesen tudatában voltam mindennek. Pár perc múlva már felszállhattunk a buszra, s azt a kedves fiatal sofőrt is sikerült zavarba hoznunk, bár arra már nem emlékszem, hogy mivel… Nem én mondtam. Ezen kívül tényleg mindenre emlékszem.

Hazafelé még sztorizgattunk a busz hátuljában, hangosan nevetgélve. Természetesen Linda vitte a prímet. Mire Vácra értünk, nagyrészt eltűnt az alkohol hatása, így a vonaton már szolidabban folytattuk.

Szerencsére mindenki jól érezte magát. A Nyugatiba érkezve még beültünk egy italra, de mivel mindhármónkat megviselt a 2 dl alkohol, mind csak kólát ittunk. Persze itt is sikerült a felszolgáló fiút összezavarnunk a rendelésünkkel, mert a kólát ahányan voltunk, annyiféleképpen kértük, de a végén azért sikerült megjegyeznie. Megbeszéltük, hogy hamarosan megcsináljuk a szakasz másik felét is. Azzal bíztattam őket, hogy az látványosabb lesz. Örülök, hogy jól érezték magukat, mert én is. Rég szórakoztam már így és ilyen jól. Köszönöm nekik!

Lépések száma: 28476, megtett távolság: 21,58 km, átlagsebesség: 2,89 km/h, elégetett energia: 1828 kcal