Megérkeztem Szigligetre, ahol egy derékszögű bal kanyarral el is indultam hegynek fölfelé. Pecsételtem a borszaküzlet pincefolyosóján, majd úgy döntöttem, tovább megyek Badacsonytördemic felé és befejezem a szakaszt, majd visszajövök Szigligetre és megnézem a várat is, akkor már kényelmesen. Úgyis azt terveztem, hogy hajóval megyek vissza Keszthelyre, ne legyen olyan "egyhangú" az utazás.
Feltöltöttem az üzlet előtti kútnál a vizes palackomat, nehogy kifogyjak a nagy melegben, majd elindultam az utolsó 3,5 km-es etapnak. Szigligettől végig aszfaltos úton haladtam, egészen Badacsonytördemicig, ami egyúttal azt is jelentette, hogy a tűző napon kellett aszalódnom, árnyék sehol. Még jó, hogy a baseball sapkámat elhoztam, ilyenkor bizony elkélt a segítsége. Az avasi templomrom mellett úgy elhúztam, hogy észre sem vettem, pedig nem lett volna nagy kitérő. Teljesen elfelejtettem, hogy ott van, de ezt már csak a visszaúton láttam a buszról. Nagyjából egy óra alatt átértem Tördemicre, ahol a vasútállomáson ismét belenyomtam egy billogot a füzetembe. És mivel olyan figyelmes vagyok, jutalmul átsétálhattam a falu északi felén lévő buszmegállóhoz, ahol a táblát nézegetve rájöttem, hogy nem innen fog visszaindulni az én buszom Szigligetre. Így aztán átgyalogoltam a bejárati útnál lévő buszmegállóhoz, ahol egy fél órát kellett várnom a buszra. Amíg várakoztam, rájöttem, hogy innen sem lesz jó mennem, mert bár Szigligeten tesz le a busz, de ott is a bejárati útnál, ahonnan még rengeteget kell ismét gyalogolni, hogy visszajussak a faluba. Még egyszer már nem volt kedvem megtenni azt a távolságot a hőségben, maradt hát az a verzió, hogy visszaballagtam a vasútállomásra. (Így legalább nem telt unalmasan a várakozás.) Az innen induló busz lesz az én megváltóm, ez már biztos, és leültem egy fa alatt lévő padra, ahonnan szemmel tarthattam a túloldalon pihenő buszt. Nem kellett túl sokat várnom az indulásra, talán fél órát, de úgyis tele voltam idővel, tudtam, nem kell sietnem, mert mindenre bőven lesz lehetőségem. Valahol Szigliget központjában leszálltam a buszról és kizárásos alapon fölfelé vettem az irányt. Szigligeten minden út a várhoz vezet, eltévedni sem lehet. A várnál aztán vettem magamnak egy citromos jégkását, ami igen jólesett abban a melegben. Egyik kezemben a jégkása, másikban a kamera, így indultam neki a vár felfedezésének.
A várat 1260 és 1262 között építtette a pannonhalmi apátság, majd királyi birtok lett. Eleinte többször cserélt gazdát, majd 1521-től több évszázadra a Tóti Lengyel családé lett. A török háborúk alatt végvárként védte a Balatont. Az oszmán seregek sohasem tudták elfoglalni. 1697-ben villám csapott a puskaporos toronyba, majd a már megroggyant épületnek 1702-ben a császár adta meg a kegyelemdöfést és felrobbantatta. A vár és az alatta fekvő falu utolsó tulajdonosai az Eszterházy család voltak, akik a II. világháború végéig birtokolták azt.
Minden pillanatot kiélvezve, minden zegzugot szemügyre véve végigjártam a romokat. Mivel még mindig rengeteg időm volt és a Nap már fájóan égette a vállamat, leültem a vár büféjében és kértem magamnak egy cappuccino-t. Ahogy beszédbe elegyedtem a büfés nénivel, rákérdeztem, hogy lehetne-e egy kicsit enni is. Hát hogyne lehetne! A kávéhoz ettem tehát egy kis zsíros kenyeret is lilahagymával. Pont passzolnak egymáshoz. Viszont nagyon finom volt a kávé is és a zsíros kenyér is, azt hiszem, vérré vált bennem mindkettő. Továbbra is időmilliomos voltam és elképzelni sem tudtam, mit fogok még két órán keresztül csinálni, amíg a hajó elindul. Addig-addig morfondíroztam, amíg rájöttem, túl messze van a hajókikötő, én pedig túl elcsigázott voltam ahhoz, hogy azt a 3 km-t legyalogoljam, miközben pecsenyére sülök. Amúgy is későn értem volna vissza Keszthelyre, ahol még kellett szerezni valami harapnivalót másnapra. Kihagytam tehát a hajókázást, pedig biztos szép lett volna, de majd máskor pótolom, csak úgy, random, majd a változatosság kedvéért visszabuszoztam Badacsonytördemic vasútállomásához, úgyis olyan rég jártam ott. Kisétáltam a bejárati úti megállóhoz, s felszálltam a keszthelyi buszra.
Keszthelyre visszaérve, amit sajnáltam Szigligeten megtenni, itt majdnem teljesen pótoltam. Elhatároztam ugyanis, hogy én kifejezetten egyfajta üzletbe akarok bemenni vásárolni, az pedig a buszmegállótól közel 2 km-re volt. Cserébe találtam mellette egy drogériát is, ahol vettem viszkető csípéseimet hűsítendő borsmenta olajat. Utána megvettem a következő napra való betevőt, nagy nehezen találtam hideg üdítőt is, majd vissza is megtettem 1,5 km-t a szállásig. Ennyi erővel legyalogolhattam volna Szigligeten a hajóállomásig is.
Este elkezdtem lélekben készülni az utolsó túranapra. Nem volt már sok hátra, ráadásul az utolsó szakasz nem tartogatott túl sok látnivalót, így egy hangyányit a lelkesedésem is alább hagyott, de tartotta bennem a lelket, hogy végre láthatom majd a hévízi tavat.
Lépések száma: 24527, megtett távolság: 19,43 km, átlagsebesség: 3,9 km/h, elégetett energia: 1427 kcal
