Alig akartam elhinni, hogy aznap már másodszor kerülök ilyen helyzetbe. Nem volt mit tenni, a reggel megszerzett rutinommal már nem éreztem akkora kihívásnak az ügyet (bár nem esett jól) és pár méter után észrevettem az ösvénynek is alig nevezhető utat, amin már egy hangyányit könnyebb volt lépkedni.

De mint minden, ez sem tartott örökké, minden jónak és rossznak vége van egyszer, ez a szakasz sem volt hosszú. Beértem az erdőbe, ahol újabb emelkedő kezdődött, amit a nagy meleg miatt egy picit már lassabban tudtam megjárni. Közben az tűnt fel már sokadszorra az út során, hogy az erdő lakói előszeretettel végzik a dolgukat az ösvényen, így aztán figyelni kell az embernek a lába elé, nehogy megcsússzon valami nem kívánatos trutymón. Ahogy lépkedtem, szinte méterenként zavartam meg a napozó gyíkokat, akik rémülten szaladtak annyi felé, ahányan voltak. Próbáltam beleélni magam a helyzetükbe. Süttetik magukat a napon, békében, zavartalanul, aztán egyszer csak lépések rengetik meg a talajt alattuk (tisztára, mint a Jurassic Parkban), és megjelenik Godzilla, aki hirtelen beárnyékolja az egész utcát az életükre törve. Ezt saját szemszögemből pedig úgy tudnám leírni, hogy jön Süsü a sárkány (én) és a városka lakói azonnal elmenekülnek a házaikba, bevágva, bereteszelve maguk mögött ablakot, ajtót. Ennél már csak az volt szörnyűbb, hogy kezdtem éhes lenni, ennél fogva pedig a szúnyogok a kelleténél is jobban idegesítettek. Továbbá megint rossz irányba fordultam (elég rosszak a felfestések ezeken a részeken), így ismét fölöslegesen tettem meg vagy 200 métert, ami egy kicsit már bosszantó volt. Persze, amikor visszaértem az elágazáshoz, észrevettem az eldugott jelet. Csak miért nem vettem észre elsőre?

Innen már nem volt messze Hévíz. Átkelve az egész városon, nézegettem menet közben a házakat. Rengeteg apartman, szoba kiadó, német és orosz rendszámú autók sokasága, és a 80-as években épült, ma már retrónak nevezhető házak színesítették a sort. A központba érve egy kicsit meglepett, hogy itt a boltok 90%-a ruha- és ajándék bolt, éttermet, kávézót leginkább a buszpályaudvar 100 méteres körzetében láttam, de lehet, hogy a kisebb utcákban van belőlük. Az egyik helyen vettem is magamnak egy fagyit, aztán meggondoltam magam és még egy cappuccino-t is kértem. Mindkettő ritka finom volt, bár egy kicsit furán néztek rám, hogy egy nyalás fagyi, egy korty kávé, de nekem akkor így esett jól, és amúgy is, kit érdekelnek mások.

Amikor végeztem, átsétáltam a buszpályaudvarra és pecsételtem, majd azon nyomban fel is szálltam a buszra, így jutottam el villámgyorsan a keszthelyi Festetics kastélyhoz. Eléggé úgy néztem ki, mint egy varacskos disznó, de azért bíztam benne, hogy nem tanácsolnak el a kinézetem miatt és beengednek (a pénzemért) a múzeumba tátani a számat. Így is lett. A hátizsákomat ugyan be kellett raknom a páncélszekrénybe (csomagmegőrző), de talán kényelmesebb is volt a csomagom nélkül. Sajnos mindent végigjárni már nem volt időm, mert június lévén csak ötig tartott nyitva a kastély és az egész bejárására több óra kell, én pedig nem akartam sietni. Maga a kastély és a parkja is egészen elképesztő, főleg azok után, ahogy a háború utáni időkben kinézett.

Miután végigjártam a kastélyt, megnéztem a hintókiállítást és Van Gogh tanulmányrajzait, végül feltekeredtem a toronyba is a keskeny csigalépcsőn, de olyan magas a korlátja, hogy égimeszelőnek kellett volna születnem, hogy kilássak mögüle. Csak alul, az oszlopok között tudtam kikukkantani. Igazából ide annyira nem éri meg fölmenni, én is csak azért tettem, mert a pénztárnál volt egy kis kavarodás a fizetésnél és felajánlották, hogy ingyen fölcaplathatok, de elég szédületes mutatvány feljutni ide, lefelé meg pláne, amikor a lendület is viszi az embert. Gondolom azért tették ide az ajándékboltot, mert aki innen leszédül, az biztos itt hagyja brifkója összes tartalmát.

Majdnem záróra volt már, mikor kijöttem a kastélyból. Láttam, hogy a közelben van egy élelmiszerbolt, visszasétáltam és megvettem magamnak a másnapi reggelihez és szendvicsekhez valót, majd a sétálóutcán és a többi kis utcán kényelmesen végiggrasszálva lejutottam a mólóhoz.

Gondoltam, itt eszem valamit vacsorára. Be is értem egy pirított hagymás hot-doggal. Amíg ettem, elbámészkodtam a parton. Éreztem már, hogy jó volna lezuhanyozni és rendesen letenni magam, hogy megpihenjenek a lábaim. Javasolták, hogy mártózzak meg a Balatonban, de én nem vagyok pancsolós típus, ráadásul annyi kemikáliát kentem-fújtam magamra, ha belementem volna a vízbe, a Balaton egész élővilága kipusztult volna. Így történt, hogy visszabattyogtam a szállásra és valóra váltottam aznapi megmaradt, előbb említett szerény álmaimat.

Lépések száma: 29413, megtett távolság: 23,26 km, átlagsebesség: 3,59 km/h, elégetett energia: 1776 kcal