...hirtelen bokáig merültem a vízben. Egy pillanatra meglepődtem, hogy besüppedt alattam a homok, nem is tudom, miért, de mielőtt elkezdtem volna derékig süllyedni a patakban, már a túlparton is voltam. Trixi szép óvatosan és ezzel együtt szerencsésen átkelt a köveken és száraz lábbal partot ért. Jobb lábam már alig várta, hogy a cipőt ért víztömeg bezúduljon a zoknimba, de kellemes meglepetés volt, hogy ez nem következett be.
Pár lépéssel odébb kiértünk az erdőből és száraz rétre érkeztünk. Ekkor kezdett gyanús lenni, hogy megint nem láttunk egy ideje semmilyen jelzést. Megnéztem a telefonomat és szomorúan konstatáltam, hogy vissza kell fordulnunk. Trixivel megpróbáltam kíméletesen közölni a hírt, de hál istennek nem vette (túl) rossz néven. Látszólag. A patakon ismét át kellett kelni, de most már sokkal körültekintőbb voltam és ezúttal - Trixit követve - én is a köveken ügyeskedtem, ami végülis nem volt csúszós. Egy idősebb férfival találkoztunk, ő jobbra ment, de mielőtt eltűnt volna az erdőben, megkérdezte tőlünk, hogy kéktúrázunk-e, mert akkor balra van az út. Megköszöntük az útbaigazítást és hamar meg is találtuk a jelet, amit ezután már nem volt problémás követni. Az út itt is az erdő szélén vezetett. A talaj jócskán vizes volt, annak ellenére, hogy szép füves szakaszon haladtunk. Alig tettünk meg pár lépést, úgy 30 méterre az úton egy rókát pillantottunk meg. Trixi először nem is akarta elhinni, hogy az egy róka, de rávilágítottam, hogy lompos farka a rókának szokott lenni. (Itt most tessék eltekinteni minden egyéb pajzán gondolatú asszociációtól.) Akkor az biztos kölyök. Mondtam neki, hogy nem hinném, a róka nem olyan nagy állat. Hirtelen feltűnt még egy róka és ekkor már én is biztos voltam benne, hogy valóban kölykök lehetnek. Elkezdtem nekik kiabálni, mire gyorsan el is szaladtak. Ne szokjanak hozzá az ember közelségéhez. Kb. 10 métert tehettünk meg, amikor újból előkerült az egyik. Ismét rákiabáltam, megint eltűnt. Amikor odaértünk, ahol láttuk őket, a kis buták ott kukucskáltak cuki pofijukkal kíváncsian az odújukból. Rókamama nem volt otthon, valószínűleg shoppingolhatott, mert vele nem találkoztunk. Szerencsét hozott hát a karkötőm, méghozzá duplán.
Boldogan mentünk tovább. Elértük a 7327-es utat, itt kb. 100 méter után balra kellett betérni az erdei útra, ami már Tátika várához vezetett. Jártam korábban a várnál, de arra nem emlékeztem, hogy ilyen hosszú út vezet fel odáig. A kék jelzés a vár alatt valamivel elkanyarodik, de nem sok kitérővel elérhető a rom, amit nem szabad kihagyni.
Tátika a Balaton vidékének egyik legrégebbi vára, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része. Nevét Tádenka birtokosáról kaphatta, aki már a tatárjárás előtt megépítette a várat, ami nem azonos a ma láthatóval. A Tátika nemzetség egyik tagja, Tádé, feldúlta Erek faluját, ahol a veszprémi püspök kúriája állt. Erre IV. Béla elkobozta Alsó-Tátika várát, melyet a kárt szenvedett püspök kapott meg, aki új kővárat emeltetett a hegyen. Az évszázadok során sokszor cserélt gazdát a vár, ami a XVI. század közepére jelentéktelenné vált. 1589-ben a portyázó török csapatok elfoglalták, kifosztották, végül felgyújtották. Több évszázados hányattatása után a 2000-es években kezdődtek meg a régészeti feltárások és a helyreállítási munkálatok, ami ebben az évben még nem nagyon látványos.
Számtalan fotót készítettem a várnál, nehogy kimaradjon akár egyetlen kicsike részlet, majd ettünk-ittunk és végül tovább kerekedtünk. Visszasétáltunk az elágazásig, ahol a kék jelzés elkanyarodott, és folyamatos ereszkedéssel haladtunk innen jó sokáig. Elneveztem magamban ezt a részt medvehagyma erdőnek, mert amerre néztünk, mindenfelé medvehagymát láttunk. És persze zsenge hagymaillat lengte be a levegőt.
A medvehagyma a barnamedvék és a vaddisznók egyik kedvelt elesége, amúgy az amarilliszfélék családjába tartozó, fokhagymaillatú és -ízű, étvágyfokozó és vérnyomáscsökkentő tulajdonságú, természetes antibiotikus hatású gyógynövény. Levelét könnyű összetéveszteni a gyöngyvirággal és az őszi kikericcsel is (bár ez utóbbinak napfényes mezőkön van az élőhelye), ezért inkább csak az szedjen belőle menet közben, aki ezer százalékig biztos benne, hogy valóban medvehagymával van dolga és nem természetvédelmi területen jár. Virágjáról egyértelműen meg lehet különböztetni egymástól ezeket a növényeket.
