Továbbra is a májusi túránk keretében a 2. szakasz sík egyhangúságát ezen a napon megtörtük a 3. szakasz dimbes-dombos lankáival. Másfelől ízelítőt akartam adni Trixinek, hogy mi vár rá, ha a jövőben is velem tart majd. Eredetileg Sümegről gondoltam Zalaszántó felé gyalogolni, hogy a főbb látványosságok az út vége felé essenek, és így legyen, ami előre hajt, amikor már fáradunk, de mivel nem akartunk menetrendhez kötődni és emiatt igyekezni, inkább reggel buszoztunk, hogy kényelmesen, időt nem sajnálva tudjunk kedvünkre bámészkodni mindenhol.
Zalaszántón tervben volt a Kotsy vízimalom meglátogatása, de sajnos ebben az évben átépítés miatt zárva tartott. A malom épülete mögötti kis fahídon átkelve eszembe jutott, hogy elfelejtettem pecsételni, így gyorsan visszasiettünk és az italbolt ablakában lévő bélyegzővel stempliztem a füzetembe. Végre elindultunk. A sztúpa irányát a település szélétől mindenhol nyíl jelzi, Trixi mindegyiknél el is akart kanyarodni, én azonban ragaszkodtam a kék jelzés szigorú követéséhez, hisz minden út a sztúpához vezet. A hajnali esőzésnek hála, igen párás volt a levegő, amit a fokozatosan emelkedő út és a melegedő levegő tett egyre nehézkesebbé. A falu szélén áll a Szent Donát kápolna, ahonnan csodálatos panoráma tárult elénk.
Zalaszántón már az 1200-as években szőlőt termesztettek. Mivel a szőlő sok gondoskodást igényel, az emberek igyekeztek minél több szentet segítségül hívni. A Szent Donát kápolnát a település híveinek adakozásaiból emelték 1914-ben, 60 kg-os harangját 1921-ben kapta. A kápolnát 1915-ben, harangját 1922-ben szentelték meg. A környező dombok lejtőin még ma is teremnek a több mint száz éves szőlőtőkék.
Nem túl hosszú, sárban annál gazdagabb gyaloglás után megérkeztünk a sztúpához, ahol néhány kényelmes érdeklődő autója parkolt a dagonyában. A sztúpa bekötőútjánál lehetőség adódik vásárfiával feltöltekezni. A füstölőktől kezdve a kendőkön, ékszereken, szerencsehozó függőkön és hangtálakon át egészen a levendulás tönkölypárnáig mindent lehet kapni. Az árusoknál kellemes zene szólt, igazán megnyugtató annak, aki még nem olyan nyugodt, amilyen én voltam akkor. Jöttünkre fiatal eladó sietett kedvesen, hamar a lényegre is tért: Kéktúrázunk? Mert akkor van saját kéktúrás pecsétje a sztúpával. Naná, hogy kell nekem ilyen és már pecsételtem is a füzetbe – fejjel lefelé. Végül a kezünkbe nyomott egy-egy füstölőt, hogy gyújtsuk meg és a sztúpa mindhárom szintjén, ami a test, lélek és szellem hármasságát szimbolizálja, az óra járásával megegyezően járjunk körbe, minden szinten egy jókívánságot mondjunk el, majd a harmadik szinten jobb kézzel pörgessük meg az imamalmokat is. A végén helyezzük el a füstölőket a Buddha szobor alatti tartóban. Így is tettünk. Miközben körbejártunk, végtelen csönd vett körül bennünket, de nem éreztem semmilyen extra nyugalmat. Valószínűleg azért, mert már több napja teljesen nyugodt voltam.
A Szent György-vonalon fekvő Béke Sztúpa Közép-Európa egyik legnagyobb buddhista sztúpája, mely 1992-ben épült a Kovácsi-hegyen, addig soha nem lakott területen. Ez a terület ma az Emberi Jogok Parkja. Európában ez az egyetlen sztúpa, ahol Buddha földi maradványának eredeti darabjait, néhány csontszilánkot őriznek, melyeket Tibet kínai megszállása idején menekítettek Indiába, majd Svájcba, onnan került Magyarországra. A 30 méter magas, 24 méter széles sztúpát – mely a békét, a boldogságot és a megvilágosodottságot jelképezi – 1993-ban szentelte fel a Dalai Láma, a benne látható Buddha szobor Dél-Koreából származik. Az épület teljesen zárt, belsejében található egy életfa és több szent irat is. A körülötte lévő fákon jókívánságokat tartalmazó imazászlókat feszítettek ki, melyről úgy tartják, ha fúj a szél, az áldás elrepül az emberekhez.
Miután háromszor körbejártuk az épületet, bevásároltunk a kedves eladónál. Az árak nem lehúzósak, így bekerült a kosárba egy színes szerencsehozó karkötő is, ami később többször is beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Úgy egy órát tölthettünk el ezen a helyen, mire tovább indultunk, de lehet, hogy többet, lehet, hogy kevesebbet, az időérzékemet ugyanis teljesen elveszítettem. Nem is számított.
A magyar erdők csupán 7%-a bükkös, melyek jellemzően 600 méter tengerszint feletti magasságban érzik jól magukat, de Zala megyében a hűvösebb, csapadékosabb területeken már 400 méter magasságban is megtalálhatóak. Ősbükköst Tátika környékén lehet még találni. A bükk igen fényigényes fafajta, ezért lombozata elég zárt, a napfénynek mindössze egytizedét engedik a talajig eljutni, ami miatt a cserjeszint szinte teljesen hiányzik.
Kellemes hűs levegőt szürcsöltünk be, mire azt vettem észre, hogy mindkét orrlukam feltűnően szabadon szelel. Ennek nagyon megörültem, mert általában az egyik be van dugulva és csak nehezen jár rajta a levegő. Révedezve mentünk tovább, aminek köszönhetően ismételten elnéztük a jelzést és rossz irányba kanyarodtunk el. Egyszer csak az erdőt egy patak keresztezte, ami – az életemet is ráteszem – normál időjárási körülmények között nem szokott itt folyni. Elég széles volt ahhoz, hogy simán ne keljünk át rajta, ezért újfent felmértük a helyzetünket. Trixi a kiálló köveket választotta, én tartottam tőle, hogy csúszni fognak és nem akartam bokatörést szenvedni, ezért a homokpadot választottam. Egy gyors ugrás, és…
Folyt. köv.
