Egy ideje aszfaltúton jöttem már és innen is az vezetett tovább, ami kezdte egyre jobban gyötörni a lábamat. Időnként emelkedve vezetett az út, de nem volt vészes, mivel újra és újra megkaptam az Alpok hegyeire a panorámát, s mindig meg is álltam gyönyörködni benne.
Valahol a Stájer-házak és az Óház-kilátó között félúton le kellett ülnöm egy kidőlt fára és ki kellett cserélnem a ragtapaszt a lábamon, mert ahogy előre sejtettem, felgyűrődött a lépések során. Nem volt kényelmesebb ezután sem, de ha kellően sokat gyalogoltam rajta, a fájdalom csillapodott és nem esett különösebben nehezemre a járás.
Az Óház-kilátót elérve kicsit megkönnyebbültem, mert ez már azt jelentette, hogy közeledek Kőszeghez.
Az Óház-kilátó 609 m magasan található a Kőszegi-hegységben. A 13. században egy határőrző vár állt a helyén. Az eredetileg fából készült kilátó helyére az 1800-as évek végén kőből épített kilátót húztak fel, ezt azonban egy szélvihar ledöntötte. Az 1990-es években kezdődő ásatásokban feltárt egykori lakótorony alapjaira állították fel a jelenleg látható, 15 méter magas kilátót.
Természetesen felmásztam a kilátóba, ahonnan szép kilátás nyílik Kőszeg városára és a környező dombokra. Innen erőteljes ereszkedés kezdődött és inkább a lendület vitt majdnem futva, mint a sebemre nehezedő súlytól való minél gyorsabb megszabadulás reménye. Nem tartott hosszan ez a szakasz, hamarosan enyhe lejtmenetben folytatódott az út, így értem el a Hétforrást, ahol pecsételnem kellett.
A Hétforrás, vagy Hét Vezér forrás néhány száz méterre található az osztrák határtól, és a régi határsávban fakad. 1896-ban a Millennium tiszteletére építették ki, hét kifolyónyílással, melyeket a honfoglaló vezérekről neveztek el. A rendszerváltás előtt külön engedéllyel és idegenvezetővel volt csak látogatható. A forrás vize kitűnő ivóvíz, egykoron az Óház-tetőn álló vár vízellátását biztosította. A hiedelem szerint, aki mind a hét forrás vizéből iszik, annak teljesül egy kívánsága. Egy másik legenda szerint, aki mind a hét forrást megkóstolja, szerelmes lesz.
Készítettem néhány képet és indultam is tovább. Azt már meg sem említem, hogy itt is rekord számú kiránduló nyüzsgött. Innen ismét emelkedni kezdett az út és azt gondoltam, hogy ha folyamatosan emelkedik, vajon mikor fogok leérni Kőszegre és milyen lesz az út? Kezdett elegem lenni, hogy folyton fölfelé megyek. Megkérdeztem magamtól, mit keresek én itt, pláne fájós lábbal, mire a tűző napon tett újabb százméterek megtétele után a Pintér-tetőre felérve ismét fenséges kilátás nyílt a havas osztrák hegyekre. Kicsit feledtette a látvány a bajomat, az meg főleg, hogy innen már tényleg csak lefelé kellett tartanom. Búcsúzóul még egy panoráma lett az ajándékom.
A Szent Donát kápolna és Kálvária templom már tényleg a város közelségét jelezte. A stációk mentén itt is rengeteg ember igyekezett fölfelé, én meg újult erőre kapva nagy lendülettel lefelé.
A Kálvária templomot az 1700-as évek első felében építették a Kőszeg melletti hegygerincen, 393 m-es magasságban, a Rákóczi szabadságharcot követő pestisjárvány után. A felépítéshez szükséges pénz hiánya miatt nehézségekbe ütközött az építkezés, majd Kőszeg képviselő testületének és gazdag polgárainak adományaiból megkezdődhetett a templom építése. Az építőanyagok dombtetőre történő feljuttatása a város lakóinak és a zarándokoknak volt köszönhető, akik kézben vitték fel az építkezéshez szükséges anyagokat. A templomhoz 14 stációépület mellett lehet feljutni. 1947-ben gyújtogatás következtében elpusztult a templom berendezése. A templom mellett álló kisebb kápolnát 1715-ben Szent Donát, a szőlők védőszentjének tiszteletére emelték.
Gyorsan beértem a városba, ahol már rutinnal közlekedtem. A kék jelzés kedves kis utcákon át vitt a Jurisics térig, ahol a Szent Jakab és Szent Imre templom, a polgármesteri hivatal, a Mária-oszlop és a Hősök kapuja áll. Végül kiértem a Fő térre, ahol megjutalmaztam magamat egy finom fagyival, majd átsétáltam a buszmegállóhoz.
Nem kellett sokat várni, hamarosan indult a buszom vissza Szombathelyre, ahol Trixi várt rám a megállóban. Visszasántikáltam a szállásra, lepakoltam és lementünk az étterembe vacsorázni. Szerencsére a napégés nem súlyosbodott, a lábam viszont eléggé elgyötört volt, ráadásul a jobb talpam is elkezdett pirosodni. Mindezt megfejelve az elsőként megroggyant bal lábam kisujján is keletkezett egy újabb vízhólyag. Este még megnéztük a szokásos szombat esti sorozat újabb részét, utána viszont már nem bírtam megnézni a filmet, hamar álomba szenderültem.
Azt hiszem, kijelenthetem, hogy ennek a szakasznak ez volt a leglátványosabb része. Ha nem fájt volna a talpam, semmi bajom nem lett volna. Viszont ismét olyan élményeket kaptam, amiket soha nem felejtek el, és amik által gazdagabb lettem.
Még az este azon gondolkoztunk Trixivel, mivel sajnos elég későn indult a másnapi buszunk, hogy visszafelé remélhetőleg elérjük majd a fél 7-es buszt, mert utána már csak egy átszállásos lehetőségünk lesz eljutni Szombathelyre. Utána marad a stoppolás. A fél 6-os buszban nem is reménykedtünk, figyelmeztettem is Trixit, hogy mivel fáj a lábunk (az övé is hólyagos lett), most nem leszünk olyan gyorsak, mint az előző napokban…
Lépések száma: 29116, megtett távolság: 22.51 km, átlagsebesség: 3,75 km/h, elégetett energia: 1682 kcal
