Szelestének egy hosszú utcája van, ami mentén elhelyezkedik és punktum. Ez az a település, ahol semmi sem az, ami. Megint a kéktúra alkalmazást néztem, pecsét a vendéglőben. Elgyalogoltunk majdnem a falu végéig, de vendéglőt még véletlenül se találtunk.
(Trixi már amúgy is órákkal ezelőtt egy klassz nagypénteki estebédről álmodozott, lélekben már érezte a frissen sült hús csábítóan ingerlő illatát.) Ekkor visszafordultunk, mert rájöttünk, hogy a vendéglő itt egyet jelent a kocsmával. Az épület előtt ott ücsörgött a helyi Szifon, Baki és Matyi, bent pedig a helyi Teca (néni). Persze jól megbámultak bennünket, nekünk pedig minden álmunk hirtelen szertefoszlott. Trixinek a vacsoráról, az enyém pedig egy klassz habos kávéról, amit más helyen úgy szoktak hívni, hogy cappuccino vagy latte. Pecsételtem és jöttünk is el. (Ezúton is elnézést a nem fogyasztásért.) Idefele jövet láttunk egy presszót, gondoltuk, hogy azért majd ott iszunk valamit. Persze az is egy kocsma volt, csak kisebb, mint az előző. Választék inkább csak sörből volt, amit én nem szoktam szeretni, így maradtam a kólánál, lényeg, hogy hideg legyen. Trixinek a maradék kedve is elment mindentől. Kiszúrtuk viszont, hogy kéktúra pecsételő hely. Gyorsan rákérdeztem, hogy van-e itt is bélyegző, mire közölte a néni, hogy itt a régi pecsét. Megkérdeztem, hogy elkérhetem-e, ő pedig készségesen elővette a bélyegzőpárnával együtt, én meg sikeresen a meglévő mellé nyomtam egyet. Fejjel lefelé. Örömöm határtalan volt (kis örömök a nagy örömök), nem számított már a fájdalom a talpamban, boldogan bicegtem tovább. Volt még másfél óránk a busz indulásáig, az időt addig az arborétumban töltöttük pihenéssel, mert fájt a lábam és mert szénné égetett az áprilisi Nap. Ültünk az árnyékban, ettünk, ittunk, és városi módon nyomkodtuk a telefonunkat, hogy agyonüssük az időt. Végül eljött a perc, hogy felkeressük az autóbusz várótermet, ahogy a menetrendek.hu oldalon található. Khm… izé, mondom, Szeleste az a település, ahol semmi sem az, ami. A váróterem egy esőbeállót takar, ahol legjobb esetben 4 ember össze tud simulni. De ekkor már mi is csak nevettünk az egészen.
Szeleste már a 13. században lakott volt. Az 1800-as évek közepén építették az alsószelestei kastélyt, néhány évvel később Festetics Andor kezdte meg a kastélypark építési munkálatait, melynek köszönhetően 1922-ben arborétummá avanzsálódott a 13 hektáros terület. A kastély az 1950-es években leégett, helyreállítása ’99-ben fejeződött be. Az arborétumban több ritka és védett növény is otthont kapott. Egész évben nyitva, ingyenesen látogatható.
A busz (nagyjából) időben jött, fél óra múlva pedig Szombathelyen voltunk. Sajgó bőrömnek kifejezetten rosszul esett minden érintés. A fene se gondolta volna, hogy még naptej is kellett volna. De ezekből tanul az ember lánya, így másnap is naptej nélkül mentem. Mindenesetre a lábamra vettem a közeli benzinkúton ragtapaszt, mert ugyebár egész nap azon járok, s az fontosabb volt.
Lépések száma: 29756, megtett távolság: 23.85 km, átlagsebesség: 4.08 km/h, elégetett energia: 1716 kcal
